Orvosokat csalogatnak Csíkszeredába

Orvosokat csalogatnak Csíkszeredába

Fotó: Kristó Róbert

Lakások bérlésére nyújtanának támogatást olyan szakorvosok részére, akik a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban dolgoznak vagy ott kapnak munkát. Ezzel a lépéssel kívánnak minél több szakembert a székelyföldi megyeszékhely egészségügyi intézményébe csábítani.

Barabás Hajnal

2014. március 27., 17:502014. március 27., 17:50

2014. március 27., 17:512014. március 27., 17:51

Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára legutóbbi, Csíkszeredában tett látogatásakor kijelentette, megvan a szándék a magyar kormányban, hogy segítsék ezt a programot. Ennek érdekében elkezdték a tárgyalásokat a megyei és a helyi önkormányzattal. Az elképzelések szerint egyelőre ötmillió forintos támogatási összegről lenne szó, de mint hangsúlyozta, még számos, ezzel kapcsolatos részletet pontosítani kell.

„A szakorvosok bevonzása ugyanannyira Csíkszereda lakosságának érdeke, mint a megyéé” – fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda polgármestere elmondta, keresik azt a törvényes utat, amivel ezt az elképzelést meg lehet valósítani.

Mint magyarázta, hárompilléres megoldásban gondolkodnak: a magyar kormány, a megyei önkormányzat és a csíkszeredai városháza közös támogatásával tudnák átvállalni a szakorvosok lakásbérleti díját. A magántulajdonban lévő lakások bérlésére egy évben a három finanszírozó közel 15 millió forintot biztosítana a szakorvosoknak. Hozzávetőleges számítások szerint ebből az összegből akár 25-30 orvos lakhatását is meg tudnák oldani.

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a téma kapcsán megkeresésünkre kifejtette, információi szerint nagy az igény a szakorvosok részéről a szóban forgó lehetőség iránt, ezért a kórház pályázatot fog kiírni az orvosok számára.

Mint korábban több ízben is beszámoltunk, szakorvoshiánnyal küzdenek a Hargita megyei egészségügyi intézmények. A jelenség enyhítésére a megyei önkormányzat három, négy-négy lakásból álló házat építtetett a csíkszeredai kórház közvetlen szomszédságában. Az intézkedés következtében több fiatal szakorvos költözött a városba, és kezdett el dolgozni a kórházban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről
2024. április 08., hétfő

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban

Két Fehér megyei rendőr megsérült a gyulafehérvári katonai lőtéren történt robbanásban, amelyet fémanyagok szétfröccsenése követett. A rendőrök éppen a kilőtt töltényhüvelyeket szedték össze, amikor a robbanás bekövetkezett.

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban
2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt