Hirdetés

Önkormányzati nem a lovagkirály váradi szobrára

Hivatalos választ ugyan még nem küldtek a nagyváradi római katolikus püspökségnek, de Mircea Mălan alpolgármester egy televíziós beszélgetés során már elárulta, hogy a helyi önkormányzat elutasítja az egyházi beadványt, és nem helyezik el Európa legrégebbi, Szent László királyt ábrázoló barokk kőszobrát a jelenleg uniós támogatással felújítás alatt álló főtéren.

2015. március 11., 17:502015. március 11., 17:50

A városalapító lovagkirályról elnevezett, ám ma Egyesülés (Unirii) térként számon tartott belvárosi területen, mint ismert, három román személyiségnek állítanak majd emléket. Dacára a helyi magyarság óhajának, az elöljáró szerint annak a civil kezdeményezésnek sincs esélye, amely közpénzből kér egy új Szent László-szobrot a Sas-palota bejárata elé.

A múlt héten ennek érdekében aláírásgyűjtést elindító csoport Facebook-oldalán jelezte, hogy az alpolgármester szerint túl sok lenne Nagyváradon három Szent László-szobor, az RMDSZ-es tanácsosokkal erről egyeztetve csak a nagyméretű szobor visszahelyezését tartja elképzelhetőnek, ám arra nincs megfelelő helyszín.

Ez jelen pillanatban a püspökség kertjében, a bazilika előtt áll, ahol „nagyobb biztonságban” érzik, Böcskei László megyés püspök ezért is javasolta alternatív megoldásként az ugyancsak egyházi birtokban lévő kőszobrot. Ez, mint ismert, nem nyerte el a közösségi oldalon megalakult csoport tetszését sem, így egy teljesen új Szent László-szobrot akarnak kérni.

Az ezt nyomatékosító aláírásgyűjtés jelenleg a város több helyszínén zajlik, ám arra már nem kaptak engedélyt, hogy a sétálóutcára vonuljanak az ívekkel. A Krónika megkeresésére a polgármesteri hivatal sajtóosztálya erre azt a magyarázatot adta, hogy a központot érintő felújítási munkálatok miatt idén január elsejétől felfüggesztették a területre vonatkozó urbanisztikai engedélyek kibocsátását. A Magnólia térre tervezett köztéri aláírásgyűjtésre ugyanakkor rábólintottak.

Érdekesség különben, hogy ezzel párhuzamosan a Bihar megyei műemlékvédelmi bizottság nem hagyta jóvá az önkormányzat azon törekvését, hogy a főtéren álló Mihai Viteazul szobrot a róla elnevezett, az egykori temetőből lett Olaszi parkba költözesse, hogy helyére Ferdinánd román király emlékművét állítsák vissza –, így a végső döntés átkerült Bukarestbe, az országos testülethez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
Hirdetés
Hirdetés