Hirdetés

Növekszik a megélhetési lopások száma

A pénzügyi recesszió számos negatív hatásával egyetemben a megélhetési lopások számának az emelkedését  is magával hozta az erdélyi és partiumi megyékben.

Bíró Blanka

Szucher Ervin

Gyergyai Csaba

Babos Krisztina

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. június 18., 10:232013. június 18., 10:23

A szakemberek szerint mindezt a válsággal járó egyre mélyebb kétségbeeséssel lehet magyarázni. Börtönre ritka esetben számíthatnak a megélhetési tolvajok, leginkább pénzbírsággal sújtják őket.

A Bihar megyei rendőrség legfrissebb adataiból kiderül, az elmúlt hónapokban egyre többen loptak jelentéktelen értékű termékeket az üzletekből. Liviu Popa rendőrfőkapitány olyan esetről is beszámolt, amikor nyolcvanbanis árut csentek el a polcról. Az elmúlt öt hónap adatai alapján, a tavalyi év első feléhez képest 23 százalékkal több lopást jelentettek a nagyváradi boltokból, s mint kiderült, a tolvajok főleg a hipermarketeket preferálják. A helyzetet a növekvő szegénységgel magyarázzák, az viszont érdekes, hogy a szociális támogatást igénylők száma csökkenő tendenciát mutat.

„A nagyváradi szociális kantinban étkezők száma konstans, nem tapasztaltunk növekedést, a hajléktalan szállóra sem érkeznek többen, mint korábban\" – tájékoztatta lapunkat Amalia Budai, a nagyváradi szociális ügyek hivatalának (ASCO) illetékes munkatársa. Persze az ételt nem adják teljesen ingyen a munkaképes embereknek, a törvény értelmében cserében havi 72 óra közmunkát kell hogy végezzenek. Hasonló törvény vonatkozik a szociális segélyekre is, ott egyénre szabott elvárások vannak a támogatásért cserében. Budai nem tud arról, hogy az ASCO szolgáltatásait igénybe vevő személyek is megélhetési bűnözéshez folyamodnának, de a büntetés-végrehajtási intézetekkel is van kapcsolatuk. A börtön felkérésére például egyik munkatársuk az elítélteket személyesen tájékoztatta a jogaikról és a lehetőségeikről. „Engem épp az év elején keresett fel két volt elítélt. Mindent elmondtam nekik a támogatási rendszerünkről, és hogy milyen iratok kellenek annak igényléséhez, de azóta sem jöttek vissza\" – mondta Budai.

Ovidiu Mureşan, Nagyvárad alpolgármestere szerint munka lenne a számukra, szándék már kevésbé: vannak, akik akarnak dolgozni, s olyanok is vannak, akik nem. „A fogadóóráimon többen is felkerestek, de az alacsony fizetések nem felelnek meg az igényeiknek. Vannak, akik nem hajlandók annyiért elmenni dolgozni, pedig nem lehet mindenkinek igazgatói fizetése\" – mondta Mureşan.

Megélhetési lopások városon és vidéken
Az elmúlt időszakban Kovászna megyében is nőtt a megélhetési lopások száma, ám nem öltött riasztó méreteket, nem nevezhető jelenségnek – tájékoztatta a Krónikát Tóth Zsigmond, a Kovászna megyei rendőrség sajtóreferense. A bűnmegelőzési osztály munkatársa lapunknak kifejtette, biztató, hogy bár a megélhetési lopások száma növekedett, csökkent a lakásfosztogatások, a betörések száma. Elmondta, a megélhetési bűnözést két kategóriába sorolják. Az egyik, amikor a rászorulók az üzletekből emelnek el árut. A másik kategória inkább vidékre jellemző, ahol a földekről vagy a házak udvaráról lopnak. A boltokból általában élelmet, italt és tisztálkodási szereket, szappant, sampont lopnak a nincstelen emberek, míg vidéken terményt a földekről és az udvarokról.

A bolti szarkák inkább a nagy üzleteket kedvelik, azt hiszik, a hatalmas polcok között, a nagy tömegben könnyű elvegyülni, de elfelejtik, hogy ezeket a nagyáruházakat általában videokamerával figyelik, és a rögzített felvételek alapján könnyű azonosítani az elkövetőket. A rendőrök minden üzlettulajdonosnak javasolják ezt a megoldást, hiszen ezek a felvételek nagyon megkönnyítik a nyomozást és a lopás bizonyítását. A terménylopások késő őszig tartanak, amíg a földekről betakarítják a termést. Bár a gazdasági válság hatására jelentősen nőtt a megélhetési lopások száma, Kovászna megyében a vagyon kárára elkövetett bűncselekmények nem számottevőek országos viszonylatban.

Csak papíron csökken a rászorulók száma
Háromszéken egyébként hónapról hónapra csökken a szociális segélyre jogosultak száma, ám ez nem azt jelenti, hogy kevesebb a rászoruló, hanem hogy egyre kevesebben felelnek meg a szigorodó feltételeknek. Tankó Vilmos, a sepsiszentgyörgyi városháza szociális osztályának igazgatója a Krónikának elmondta, jelenleg mintegy 250 család kap szociális segélyt, a számuk az elmúlt években látványosan csökkent, hiszen például 2002-ben közel 1200 család élvezte a társadalmi szolidaritás ezen formáját.

Tankó Vilmos hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy a segélyezettek listájáról eltűnt több száz család felnőtt tagjai munkahelyhez jutottak, vagy jövedelemre tettek szert, hanem azt, hogy nem tudják teljesíteni a feltételeket. Például korábban, akik szociális segélyt igényeltek, hathavonta kellett jelentkezniük a munkaerő-elhelyezési ügynökséghez, aztán háromhavonta, jelenleg már minden hónapban. Sokan visszautasítják a felajánlott munkahelyet, és ezzel elveszítik a segélyt. Hasonlóképpen járnak, akik ki nem fizetett bírsággal szerepelnek a nyilvántartásokban, például fát lopnak az erdőből, és a kirótt büntetést nem fizetik ki.

A háromszéki Vöröskereszttől megtudtuk, a szervezet közel 3 millió dollárt költött az elmúlt 23 évben a rászoruló családok támogatására. Papp Adolf, a nemzetközi segélyszervezet Kovászna megyei fiókjának vezetője szerint gyakorlatilag Kovászna megye lakosságának 15 százaléka kapott már élelmiszer- és ruhatámogatást vagy otthoni betegápolási segítséget a Vöröskereszttől. Mindezek ellenére folyamatosan csökkent azok száma, akik humanitárius akciókat tudnának finanszírozni.

Biciklitolvajok, szomjas alkoholisták
A Szatmár megyei rendőrség nem vezet külön statisztikát a megélhetési bűnözéssel kapcsolatban – tudtuk meg Roxana Cristea sajtószóvivőtől, aki szerint az ország ezen részén eléggé magas a lopások aránya, ezek túlnyomó többsége pedig kis összegű, így el lehet mondani, hogy a megélhetési bűnözés nem számít ritka jelenségnek a térségben.

Mint megtudtuk, rengeteg a bolti lopás – sokan próbálkoznak élelmiszereket kicsempészni a pénztárgép kikerülésével, de az sem ritka, hogy idült alkoholisták vagy hajléktalanok egy-egy üveg vodkát vagy – az általuk szintén fogyasztott – egészségügyi szeszt próbálnak lopni. Roxana Cristea úgy vélekedett, a hasonló esetek jelentős részéről nem is értesül a rendőrség, mivel a nagyobb üzletekben szolgálatot teljesítő őrzővédők elintézik helyben az ügyeket. A szóvivő szerint Szatmárnémetiben az utóbbi néhány hónapban meglehetősen sokszor törtek be a tömbházak alatti pincékbe, ahonnan szintén élelmiszert, valamint elektronikai cikkeket loptak, ami ugyancsak a megélhetési bűnözés kategóriájába sorolható, de arról is érkezett bejelentés a rendőrséghez, hogy a kiterített ruhákat lopták le a szárítókról.

Ugyancsak ide tartozik a biciklilopás is, ami nagyon gyakorinak számít a szatmári megyeszékhelyen. A szóvivő szerint a tolvajok általában nem a drága, márkás kerékpárokra utaznak, hanem minden járgányt elemelnek, melyet nem lakatolnak le megfelelőképpen. A bicikliken az utcán vagy a kocsmákban próbálnak túladni, az ócskapiacon ugyanis – ahol régebben eladásra kínálták az ilyesmit – piacnapokon fokozott a rendőri jelenlét. Amint Roxana Cristeától megtudtuk, a lopások száma Szatmár megyei viszonylatban nagyjából megegyezik a tavalyi értékekkel.

Vásárhely a kivétel
Maros megyében lényegesen csökkent a kisstílűnek nevezhető lopások, eltulajdonítások száma – jelentette ki az utóbbi hónapokra vonatkozólag Andreea Pop, a rendőr-felügyelőség szóvivője. Szerinte ez nem az életszínvonal emelkedésének vagy a gazemberek hirtelen megváltozásának tulajdonítható, hanem sokkal inkább a rendőrség prevenciós munkájának. „Munkatársaink és önkénteseink által az utóbbi időben jelentős hangsúlyt fektettünk a lakosság tájékoztatására és figyelmeztetésére, a gondok megelőzésére\" – fejtette ki a sajtószóvivő.

Andreea Pop külön köszönetet mondott azoknak a diákoknak, akik a rendőrség önkénteseiként tanintézetekben hozzájárulnak a folyamatos tájékoztatási tevékenység megszervezéséhez. Á. Sz. egyike azoknak a diákoknak, akik az utóbbi hetekben figyelemmel követték az iskolában megjelent rendőrök előadását. Mint mondotta, szülői háza udvaráról az elmúlt években sok mindennek kelt lába, de amióta a rendőrök tanácsára álkamerákat szereltek, a tolvajok már nem próbálkoznak a dézsmálással.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon

A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni

Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni
2026. június 09., kedd

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány

Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány
2026. június 09., kedd

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében

Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye

Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye
2026. június 09., kedd

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat

Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat
2026. június 09., kedd

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset

Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát

Újabb medvetámadás történt Romániában: az incidens hétfőn este történt a Transzfogarasi úton, az Argeş megyei Arefu nevű település közelében.

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát
2026. június 08., hétfő

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi

A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi
2026. június 08., hétfő

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is

A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is
Hirdetés
Hirdetés