Matematikából, fizikából, kémiából, de már biológiából sincs elegendő szakképzett oktató Kovászna megyében, mivel a nyugdíjba vonulók után nem érkezik megfelelő számú utánpótlás, és versenyvizsgára is egyre kevesebben jelentkeznek, erősítette meg a Krónikának Kiss Imre főtanfelügyelő, aki attól tart, hogy a tendencia a jövőben csak fokozódni fog.

„Volt olyan eset, hogy matematikából szakképzetlent kellett felvenni jó nevű községi iskolába. Ha már matematikából szakképzetlennel kezdjük, akkor nagy a baj” – fogalmazott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) székelyföldi alelnöki tisztségét is ellátó szakember. Mint rámutatott, a tendencia szerint a váro­son nyugdíjba menő oktatók helyét a falun tanítók pályázzák meg, így a szakemberhiány leginkább vidéken érzékelhető.

Beszédes adatok

Kovászna megyében a 161 matematikatanár közül 11 nyugdíjas és 5 szakképzetlen – ismertette a tanfelügyelőség adatait Kiss Imre. 72-en, azaz a matek szakos tanárok 44 százaléka 25 éve dolgozik a szakmában, egy kivételével 50 év fölöttiek, míg 21-en a 60 évet is betöltötték. A reál tantárgy oktatói közül csupán 15-nek van öt évnél rövidebb munkaviszonya és 24 – az oktatók alig 14,9 százaléka – van kevesebb mint tíz éve a tanügyi rendszerben. A „derékhad” – 45 és 55 év közöttiek – 32 oktatóból áll, míg a fiatal korosztályt alig páran képviselik, hárman 25, míg 18-an 35 év alattiak.

A kémia szakos oktatók esetében kicsivel jobb a helyzet, mutatott rá az illetékes, a 45 közül 8 nyugdíjas, míg 13 (28%) 60 év feletti. A kémikusok 65 százaléka 50 év feletti, és csupán egy oktató nem töltötte be 30. életévét. Fizikatanár 53 van a székely megyében, közülük 4 nyugdíjas, 11 betöltötte 60. életévét, 66%-uk 50 év fölötti, és csupán négyen nem ülték még meg 30. születésnapjukat. Az 52 biológiatanár közül már csak ketten vannak hasonló helyzetben, 29-en 30 és 50 év közöttiek, 21-en 60 év felettiek, 5-en pedig nyugdíjasok. Ráadásul valamennyi reál tárgy esetében számos töredékállás is lenne, melyekből váro­son katedrát lehetne kreálni, azonban jelentkező hiányában kénytelenek a meglévő kollégák között pluszóraként elosztani, tette hozzá Kiss Imre. A humán tárgyakkal ellenben nincs gond, a brassói egyetemen és a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemen beindult tanárképzés pótolta a pár évvel ezelőtt még komoly problémát jelentő román- és magyartanárhiányt, mondta a főtanfelügyelő.

Hiányzik az életpályamodell

A háromszéki szakember szerint a főként a reál tárgyak esetében érzékelhető oktatóutánpótlás-hiány oka abban is keresendő, hogy Romániában nem létezik igazi tanárképzés, ahogy igazi tanári életpályamodellt sem dolgoztak még ki. „Most a fiatalok egy része mondhatni véletlenszerűen kerül be az oktatási rendszerbe. Tapasztalatból mondom, mivel több éven keresztül elnökként vagy tagként részt vettem a versenyvizsga-szervező bizottságban, és szóba álltam a jelöltekkel. Többen jelezték, hogy dolgoztak 5-6 évet valamilyen területen, és mivel nem jött össze, most megpróbálják tanárként. Ebből lehetett érzékelni, hogy ez a harmadik-negyedik opciója az illetőnek” – mesélte a főtanfelügyelő.

Kiss Imre szerint azt kellene elérni, hogy ahogy korábban, ma is tudatosan készüljenek a fiatalok a tanári pályára. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy míg ez korábban stabil munkahelyet és anyagi biztonságot jelentett, a mai globalizált világban már nem kihívás a fiatalok számára. Holott a béremelések után még azt sem mondhatni, hogy túl kevés lenne a fizetésük, vélte a főtanfelügyelő, aki szerint nem elvetendő szempont, hogy az évek során szerzett tapasztalatot pluszjuttatásokkal honorálja a rendszer.

Ennek ellenére Kovászna megyében is egyre gyakoribb, hogy a törvényes lehetőséget kihasználva egyéves fizetés nélküli szabadságot vesznek ki a pedagógusok és külföldön vállalnak munkát. Ez nemcsak a fiatalokra, hanem a többéves tapasztalattal rendelkező pedagógusokra is jellemző, kik az év lejártával általában visszatérnek a rendszerbe.

Erdély-szintű jelenség

A természettudományok terén tapasztalható oktatóhiány egész Erdélyre jellemző, Sepsiszentgyörgytől Kolozsvárig – jelentette ki a Krónikának Vörös Alpár, a kincses városi Apáczai Csere János-gimnázium igazgatója, aki egyike a témában két hónapja online petíciót megfogalmazó húszfős értelmiségi csoportnak. Mint mondta, főleg a külvárosi iskolákba, a szakiskolákba nehéz évek óta szakképzett oktatókat találni, így nyugdíjasok tanítanak. Lassan az a veszély áll fenn, hogy a központi iskolákból nyugdíjba vonuló pedagógusok helyébe sem lesz, aki beálljon. „Az elmúlt tíz évben például a fizika karon nem volt opció, hogy valaki a tanári pályát válassza. Ez a jövőkép lassan megszűnt, sokkal vonzóbb máshol elhelyezkedni. Informatikatanárok sem lesznek, az IT – főleg Kolozsváron – az összes fiatal tanárt elcsábítja” – mutatott rá a fizikus, aki szerint más megyék iskolaigazgatói, fizikatanárai is hasonló tapasztalatokról számoltak be.

Hozzátette, hogy a humán területeken ezzel szemben – mivel nincs akkora vonzereje a külföldi ösztöndíjaknak, doktori lehetőségeknek – nincs baj, sőt, egyre több a fiatal oktató. „Az elmúlt 5–10 év elég komoly generációváltást jelentett, nem annyira a reál tantárgyaknál, mint a humán tárgyak esetében. Utóbbiaknál a pedagógusok zöme 40, sőt 30 év alatti, míg a reál szakok esetén inkább 40 fölött vannak” – ismertette a neves kolozsvári iskola statisztikáit a szakember.

A szórványban általános a hiány

Míg máshol főleg a reál tárgyak oktatói hiányoznak, a szórványban valamennyi területen oktatóhiány tapasztalható, mondta lapunknak Kerekes Zoltán, a Beszterce-Naszód megyében két – vicei és magyardécsei – szórványkollégiumot működtető Bástya Egyesület elnöke. Kifejtette, a már említett matematika- és fizikatanárokon kívül a rajz-, zene-, tornatanárok is hiányoznak az észak-erdélyi szórványmegyében, de a körükben tapasztalt fásultság is elszomorító, alig jellemző, hogy iskola utáni tevékenységekben vennének részt.

„Ez magának a rendszernek a hibája, nincs megbecsülve a pedagógus, és bár most, a béremelésekkel kicsit jobb lett a helyzet, még mindig nem rózsás. Alapjában az egész oktatási rendszerrel van baj, nem kritikus gondolkodásra, véleménynyilvánításra nevel, hanem arra, hogy a diákok bemagolják az anyagot, ahogy azt a tanár leadta” – fogalmazta meg véleményét a nemzeti jelentőségű intézményként számon tartott Bástya Egyesület elnöke. Elmondta, tudomása szerint az állami bérezés mellett a szórványban a Communitas Alapítvány biztosít támogatást az oktatóknak ingázásra, más pluszjuttatásról nem tud. Bérkiegészítésről, lakhatási támogatásról, egyéb hasonló programcsomagról Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelőnek sincs tudomása.

Magyari: hatalmas összeg kellene az oktatásnak
Csak erős anyaországi, egyházi és különféle közösségi forrásokból lenne fenntartható az értelmiség által javasolt, az erdélyi magyar oktatásban jelentkező utánpótláshiányt orvosolni hivatott anyagi ösztönző program – véli Magyari Tivadar. Az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke szerint a téma „higgadt realitásérzéket\" kíván meg.

Többfajta megoldási mód

Arról, hogy az oktatók támogatása milyen formában kellene történjen, megoszlanak a vélemények. Vörös Alpár szerint a jelenlegi helyzetre a megoldás, hogy vonzóvá kell tenni a tanári pályát, ennek pedig egyetlen módja van: jobban meg kell fizetni. „Úgy látjuk, hogy a román oktatásban nem akkora a probléma, ezért ezt magyar közösségi célként kell megfogalmazni, és lépni ennek érdekében.

Úgy, ahogy a német közösség szintjén a német állam külön támogatja a német tannyelvű gimnáziumokban tanító tanárokat” – ismertette az online petíció kezdeményezői által is felhozott német példát az iskolaigazgató. Elmondta, ennek érdekében a szintén kezdeményező Néda Zoltán professzor személyesen Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel is tárgyalt. „Remélnénk, hogy közösségi célként megfogalmazva, ha lépünk időben – és az idő most már nagyon sürget –, akkor még nem késő” – fogalmazott Vörös Alpár.

Az iskolaigazgató úgy vélte, a közoktatásban dolgozók anyagi támogatása akár az Iskola Alapítvány mintájára is történhetne, amely az egyetemi tanároknak biztosít szolgálati lakásokat, de úgy is elképzelhető, hogy a tehetségeket támogató tanárokat karolják fel, és nekik biztosítanak rendszeres juttatást. „Ezt gazdasági szakember is át kell hogy gondolja, részünkről a problémafelvetés a lényeg, hogy közösen gondolkodjunk azon, milyen megoldási módozatok lehetségesek” – jelentette ki a kolozsvári Apáczai-gimnázium igazgatója, aki szerint nem kellene leszűkíteni a kört, a tehetséggondozó tanárokat ugyanúgy motiválni lehetne a humán tárgyak esetében is.

A rendszerben lévők támogatására Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő szerint is ez lenne a járható út, ellenkező esetben fennállhat a veszély, hogy a pluszjuttatás konfliktusforrássá válik a pedagógusok körében. „Amennyiben ösztöndíjszerűen, pluszjövedelemmel, motivációs pénzügyi csomaggal próbáljuk segíteni őket, akkor a támogatónak, aki ezt biztosítaná, egyfajta elvárása is kellene hogy legyen. Ha egy fiatal vállalja mindezt, szerződésbe kellene foglalni, hogy legkevesebb 3-5 évre a tanügyi rendszerben marad, és ha már a pluszjuttatás haszonélvezője, azt is vállalja, hogy azt a közösség hasznára fogja fordítani” – vélte Kiss Imre.

Hasonló megoldást tart járható útnak a szórványbeli Kerekes Zoltán is, aki szintén a számonkérhetőséget hangsúlyozta. „Nem tudom, milyen rendszert kellene kidolgozni ahhoz, hogy a jó tanárokat visszahozzuk az oktatásba, de kellene valamilyen ellenőrző mechanizmus is, mely biztosítja, hogy az illető ténylegesen az oktatásra fordítja az energiáit” – fogalmazott. Meglátása szerint az anyagi juttatás mindenképen ösztönzően hatna a szakmára, hiszen az a cél, hogy az oktatási szféra felvegye a versenyt azokkal a szakmákkal, amelyek „elkapkodják” a tanárokat. Úgy vélte, ez többféle formában elképzelhető, akár személyre szóló, helyi igényeket kielégítő támogatásként is célravezető lehetne.

Értelmiségi vészkiáltás

Mint arról beszámoltunk, az erdélyi magyar oktatás és sajtó nehéz helyzetére egy húszfős értelmiségi csoport hívta fel a figyelmet tavaly november elején, a parlamenti választási kampány kezdetekor. A témában megfogalmazott internetes petíciót – melyben konkrét intézkedéseket várnak a politikai elittől – többek között Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató, Nagy László fizikus, egyetemi professzor, Néda Zoltán fizikus, egyetemi professzor, Balázs Attila lelkész, Papp-Zakor András újságíró, Sipos Zoltán újságíró, illetve számos erdélyi magyar gimnázium igazgatója látta el kézjegyével.

Aláíróként Néda Zoltán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora akkor a Krónikának elmondta, manapság senki nem akar tanár lenni, amit az egyetemen is látnak, ugyanis a tanári szakma nem megbecsült, a társadalom pedig semmit nem tesz annak érdekében, hogy a gimnáziumokban jó tanárok legyenek. „Saját erőforrásainkból, azonnal cselekedni kell” – jelentette ki akkor Néda Zoltán. A petíciót mintegy hétszázan írták alá, többen azt az opciót választva, hogy nevük ne legyen publikus.