Nem magyar divat a pártváltás

Nem magyar divat a pártváltás

Nem hozott jelentős változásokat a romániai magyar politikai szervezetek szempontjából a helyi elöljárók pártváltását engedélyező rendelet. A szociáldemokrata kezdeményezés következtében azonban gyarapodott az RMDSZ-es önkormányzati képviselők tábora.

Bíró Blanka

Gyergyai Csaba

Babos Krisztina

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. október 20., 19:572014. október 20., 19:57

Az erdélyi magyar politikai szervezetek számára nem hozott lényeges változásokat az a sokat vitatott kormányrendelet, amely következmények nélkül tette lehetővé a helyi elöljárók pártváltását augusztus 28. és október 17-e között.

Az alakulatok lapunk által megkérdezett képviselői beismerték, nem követték figyelemmel az átigazolásokat. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónikának elmondta, a szövetség nem készített összesítést ezzel kapcsolatban, a szövetséget érintő pártváltásokról a médiából értesült.

„Hozzánk két információ futott be: tudunk arról, hogy Háromszéken 12 helyi tanácsos kérte a felvételét az RMDSZ-be, és arról is, hogy a gyergyótölgyesi, RMDSZ-színekben megválasztott helyi önkormányzati képviselő, Dimény Csaba átigazolt a Szociáldemokrata Pártba (PSD)\" – mondta Kovács Péter.

Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is úgy nyilatkozott, nem készítettek statisztikát a szerinte „elvtelen\" kormányrendelet hatásairól. Szerinte egy párt biztosan nem attól lesz jobb vagy rosszabb, ha átcsábít embereket, vagy ha más alakulatba igazolnak a tagjai.

Hasonló véleményt fogalmazott meg a Krónikának Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei elnöke is, aki etikátlannak nevezte a Liviu Dragnea PSD-s közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes kezdeményezte rendeletet. „Ez a kezdeményezés gyakorlatilag módosítja a 2012-ben született önkormányzati választások eredményeit, mi éppen emiatt nem kerestünk meg senkit, hogy csatlakozzék a néppárthoz\" – fogalmazott Benedek Erika.

A megyei pártelnök elmondta, a sajtóból értesült arról, hogy Kovászna megyében az EMNP négy helyi tanácsosa az RMDSZ-ben folytatja tevékenységét. „A rendelet egyébként úgy van megalkotva, hogy csak a befogadó párthoz kell bejelentkezni, a másik alakulattól nem kell elbúcsúzni. Én inkább mindezt egy tisztulási folyamatnak tekintem: aki úgy érezte, hogy értékrendileg nem tartozik közénk, annak távozása számunkra nem jelent veszteséget\" – mondta az EMNP Kovászna megyei elnöke.

Amint arról beszámoltunk, Kovászna megyében tizenkét önkormányzati képviselő állt át az RMDSZ-be a rendelet szabta határidőt kihasználva. Hatan a Magyar Polgári Párt (MPP), négyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ketten pedig a Demokrata-Liberális Párt (PDL) kötelékéből igazoltak át.

Taroltak a szociáldemokraták

Hargita megyében egyetlen magyar vonatkozású pártváltásról tudnak a politikai alakulatok, a gyergyótölgyesi Dimény Csaba esetéről, aki az RMDSZ-ből a PSD-hez igazolt át. A 63 éves politikus egyébként az első olyan megválasztott tisztségviselő, aki az RMDSZ-ből román pártba igazol át.

Hargita megyében a PSD az egyetlen olyan politikai szervezet, amely kihasználta saját kezdeményezését: a rendelet által megszabott 45 nap alatt 3 polgármestert és 21 önkormányzati képviselőt csábított át kormánypárti táborba.

A Mediafax készítette megyei összesítés szerint Radu Ţăran galócási és Ion Rizea gyergyóvárhegyi polgármester a Nemzeti Liberális Pártból (PNL), míg Gyergyóhollóban Nicuşor Drugă a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) lépett át a Victor Ponta miniszterelnök vezette PSD-be, amely a nem végleges országos összesítés szerint több száz tanácsost csalt át a táborába.

Maros megyében hetvenegy választott tisztségviselő állt át az ellenzékből a kormánypártokhoz. A PSD-be 57-en álltak be, közülük 7 polgármester, 4 alpolgármester és 46 települési önkormányzati képviselő, míg az Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) 1 alpolgármesterrel és 13 tanácsossal lett „gazdagabb\".

A Dragnea-féle rendelet elfogadásának következtében a megye 102 önkormányzatából immár 32-nek az élén szociáldemokrata politikus áll. Az RMDSZ-nek egyébként 38 polgármestere van a megyében. A legtöbb pártot váltó településvezető vagy helyettese a „közösség érdekeinek\" szem előtt tartására hivatkozva állt át a kormányzó pártok soraiba. A PNL megyei vezetője és az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) megyei társelnöke, Ciprian Dobre úgy véli, a 2012-ben megválasztott tisztségviselők több mint 90 százaléka nem váltott pártot, és az idő majd őket fogja igazolni.

„Ez nem elvekről, érdekekről szól\"

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke nem tud róla, hogy a helyi önkormányzatokban mandátummal bíró párttagjaik számában változást hozott volna a sürgősségi kormányrendelet, mint ahogyan Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei vezetője is rámutatott arra, hogy az esetleges távozók híre nem jut el hozzájuk. Érkezőkről viszont utóbbi beszámolt, a Magyar Polgári Párt két szalacsi tanácsosa ugyanis átigazolt az EMNP-be, így az MPP Bihar megyében egy köröstárkányi és két bihari községi tanácsossal maradt.

Szatmár megyében mindhárom magyar politikai szervezettől távozott egy-egy községi tanácsos, az RMDSZ viszont új tagokat toborzott. Amint Pataki Csabától, a szövetség megyei elnökétől megtudtuk, Vetésen a Magyar Polgári Pártból (MPP), Érszakácsiban pedig a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) igazolt át egy-egy személy hozzájuk, míg Lázáriban az Erdélyi Magyar Néppárttól (EMNP) és a PDL-től is átiratkozott az RMDSZ-be egy-egy tanácsos. Emellett távozott is a szövetségtől egy önkormányzati képviselő – Kökényesden Peleskei Pál függetlenként folytatja.

Szilágy megyében egyetlen magyar vonatkozású átigazolásról tud Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei területi szervezetének elnöke. A Krónika érdeklődésére elmondta, Krasznán egy EMNP-s tanácsos igazolt át az RMDSZ-be. „A választások után már az RMDSZ frakcióval dolgozott együtt, ezért amikor kérte a felvételét, a helyi szervezet rábólintott\" – mondta Seres, emlékeztetve, hogy a szövetség helyi képviselői nem értenek egyet a politikai migrációval, ezért az ezt lehetővé tevő törvényt nem is szavazták meg.

„Aki átigazol egy pártból a másikba, az nem az elvek mentén, meggyőződésből politizál, hanem az érdekek vezérelik. Az RMDSZ nem politikai párt, így minden erdélyi magyarnak közöttünk a helye, így azt, aki már két éve úgyis velünk dolgozik, természetesen befogadtuk\" – kommentálta Seres Dénes.

Mint ismeretes, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezte rendeletet – amely 45 napot adott a polgármestereknek és a helyi önkormányzati képviselőknek, hogy eldöntsék, melyik pártban kívánnak tovább politizálni, és erre az időszakra felfüggesztette a mandátumvesztést – az ellenzéki pártok hevesen bírálták, mivel álláspontjuk szerint ez csupán arra volt jó, hogy a PSD zsarolás vagy ígérgetések révén magához csalogassa az ellenzéki elöljárókat.

Liviu Dragnea egyébként azzal indokolta a tervet, hogy az új pártok megjelenésével, a Szociálliberális Unió (USL) felbomlásával és a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) megalakulásával átrendeződött a politikai térkép, és számos önkormányzatban felborultak az erőviszonyok. A rendeletet az RMDSZ is szükségtelennek és érthetetlennek nevezte. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint a politikusok migrációja súlyos problémát jelent, és veszélyezteti a stabilitást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak