Nehéz helyzetben a Caritas a csökkenő támogatás miatt

Nehéz helyzetben a Caritas a csökkenő támogatás miatt

Ellehetetleníti a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil és egyházi szervezetek működését a szociális és munkaügyi minisztérium azáltal, hogy évről évre csökkenti a központi költségvetési támogatást – hívta fel a figyelmet a Gyulafehérvári Caritas.

Pap Melinda

2016. január 19., 16:552016. január 19., 16:55

Márton András, a római katolikus egyház szociális szervezetének elnöke keddi közleményében azon aggodalmának ad hangot, hogy folytatódik a szociális szolgáltatások fenntartására jóváhagyott állami szubvenció visszaszorítása. Mindez pedig olyan helyzetben, hogy a Caritas az elmúlt időszakban a komoly és fokozódó szükségek mentén folyamatosan bővítette segítő kínálatát.

„A forráskiesés egyre súlyosabban érinti programjainkat. Idén az otthoni beteggondozó szolgálat is jelentős hiánnyal rugaszkodik neki az évnek. Tíz otthoni beteggondozó központunkra kért támogatásból, csupán fele kapott részleges támogatást” – mutat rá az igazgató, aki szerint a Marosvásárhely, Csíkszereda és Székelykeresztúr környéki, valamint a Kovászna és Fehér megyei központok teljesen elestek az állami pénztől.

Emellett számos, a szociális szervezet által működtetett központ sem részesült a támogatásból, mint például a búzásbesenyői Gondviselés Háza idősotthon, a diódi gyermekotthon, a Caritas hátrányos helyzetű gyermekeket, fiatalokat felkaroló sepsiszentgyörgyi és erdőszentgyörgyi programjai, illetve a fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztatóközpont.

„A 2016-os év elején gyakorlatilag 1.972.024 lejes forráskieséssel kell számolnunk a szükségletekhez képest, amely kétségessé teszi több mint 2.800 gondozottunk ellátását. Míg 2013-ban 3.650 személy ellátását támogatta a szaktárca, az idén csak 809 gondozott ellátását finanszírozza” – illusztrálja a hiányt Márton András.

Az igazgató szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a forrásmegvonás a legtöbb romániai civil és egyházi szociális szolgáltatót érinti, így nincs, aki felvállalja a pénzhiány miatt ellehetetlenített szolgáltatások működtetését. A forrásmegvonás amiatt is felháborító, mivel Románia amúgyis messze elmarad az Európai Unióban a szociális szolgáltatásokra fordított költségvetési forrásokkal, és a polgárainak alanyi jogon biztosított szociális szolgáltatásokkal.

„A rendszerváltás óta eltelt 25 esztendőben, számos más civil és egyházi kezdeményezéssel együtt, az embertől emberig történő intézményes segítség kiépítésének, hozzáférhetővé tételének úttörői voltunk. Úgy tűnik, ebben az erőfeszítésben továbbra is és egyre inkább csak a helyi közösségekre, önkormányzatokra számíthatunk” – hangsúlyozta Márton András. Rámutatott, a szervezetnek utóbbiakkal tanácskozva, egyeztetve kell eldöntenie a következő évekre vonatkozó stratégiáját: „mi az, ami vállalható abból a sok mindenből, amire szükség van”.

Mint arról beszámoltunk, legutóbb a háromszéki szociális szervezetek jelezték, hogy nem kapnak állami támogatást az otthoni beteggondozás finanszírozására, miután a munkaügyi minisztérium formai okokra hivatkozva visszautasította a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Caritas részfinanszírozásra vonatkozó pályázatát. Bár a hiányolt dokumentumot utólag pótolták, a szaktárca ezt nem vette figyelembe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről
2024. április 08., hétfő

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban

Két Fehér megyei rendőr megsérült a gyulafehérvári katonai lőtéren történt robbanásban, amelyet fémanyagok szétfröccsenése követett. A rendőrök éppen a kilőtt töltényhüvelyeket szedték össze, amikor a robbanás bekövetkezett.

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban
2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében