Nagyító alatt a kórházak

Nagyító alatt a kórházak

Hivatalból indított eljárást a hazai kórházak fertőtlenítése ügyében a főügyészség, miután a Gazeta Sporturilor tényfeltáró riportban hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügyi intézmények sterilizálásával több mint tíz éve megbízott cég túl alacsony töménységű szereket használ. Az ügyben az egészségügyi minisztérium is vizsgálatot indított. Antal Álmos, a sepsiszentgyörgyi megyei kórház orvos igazgatója a Krónikának elmondta, hogy az egészségügyi intézmények ki vannak szolgáltatva a forgalmazóknak, gyártóknak, és ezek „lefölözik” a biztosítottak által befizetett pénz nagy részét, tényleges kezelésre alig jut.

Bíró Blanka

Pap Melinda

2016. április 26., 19:052016. április 26., 19:05

Hivatalból indított vizsgálatot a hazai kórházak fertőtlenítése ügyében a főügyészség, miután a Gazeta Sporturilor tényfeltáró riportban hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügyi intézmények sterilizálásával megbízott több mint tíz cég túlságosan felhígított fertőtlenítőszereket használ.

Bogdan Licu főügyész kedden bejelentette: a Cătălin Tolontan újságíró által nyilvánosságra hozott információk nyomán döntöttek a vizsgálat mellett. A Gazeta Sporturilor arról számolt be, hogy a hazai kórházakat fertőtlenítőszerrel ellátó Hexi Pharma cég az előírtnál kisebb töménységű tisztítószert forgalmaz, és a lap szerint efölött számos egészségügyi intézmény, illetve a közegészségügyi hatóság is szemet hunyt.

Az ügyben az egészségügyi minisztérium is vizsgálatot indított, közölte kedden Patriciu Achimaş-Cadariu tárcavezető, aki szerint a tárca ellenőrző testületét, illetve a megyei közegészségügyi hatóságokat is riasztották, az alkalmazott fertőtlenítőszereket pedig külföldi laboratóriumokban ellenőrzik.

A kórházi fertőzések megelőzése és leküzdése témájában tartott konferencián a miniszter arra is kitért, hogy a vizsgálatokat a hatóság költségvetéséből fedezik, és hosszú távon két olyan hazai laboratóriumot is beindítanak, amelyek alkalmasak hasonló vizsgálatok végzésére. A tárcavezető egyébként azt követően lépett, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Dacian Cioloş kormányfőhöz fordult, az ellenőrző testület bevetését kérve. „Azt kérjük, hogy hozzanak sürgős intézkedéseket, hiszen emberek halnak meg, mert nem tartanak be bizonyos törvényeket” – idézte a Mediafax Alina Gorghiut, a PNL társelnökét.

Nem lehetett lecserélni

A Gazeta Sporturilor tényfeltáró riportjában egyébként arra is rámutatott, hogy a kórházakat ellátó Hexi Pharma cégnek, illetve a szerek vizsgálatát végző Unilab laboratóriumnak ugyanaz az ügyvezetője. Mint rámutattak, a cég 40 romániai megye több mint 300 kórházát látja el háromnaponta fertőtlenítő szerekkel, az állam pedig egy évtizede áll szerződésben a Dan Alexandru Condrea vezette vállalattal.

Egy volt bukaresti kórházigazgató a lapnak elmondta, hogy öt éven keresztül próbálta lecserélni a Hexi Pharma gyenge termékeit, azonban nem sikerült neki. Kifejtette, „sokkot kapott”, amikor rádöbbent, hogy a magánkórházak sokkal jobb külföldi fertőtlenítőszereket használnak, amelyek ráadásul olcsóbbak, mint a hazai cég termékei. „Visszamentem a kórházba és a kereskedelmi osztályon azt mondták, hogy nem lehet cserélni, mivel a külföldiek nem felelnek meg a feltételeknek” – nyilatkozta a neve elhallgatását kérő illetékes a hazai egészségügyi rendszerben tapasztalható korrupcióra utalva.

A lap rámutat, hogy a romániai közkórházakban évente 3 millió felnőttet és 800 ezer gyereket kezelnek, és európai felmérések szerint hazánk az első helyen áll a kórházi fertőzések számát tekintve, a hatóságok pedig már nem képesek kezelni a helyzetet. Mint írják, két román orvos már 2012-ben felhívta a figyelmet arra, hogy számtalan kórházi fertőzés a gyenge minőségű fertőtlenítéssel állhat összefüggésben.

A Hexi Pharma cég közleményben reagált a Gazeta Sporturilor cikkére, melyben arról számol be, hogy az elmúlt 20 évben egyetlen kórház sem emelt panaszt a termékeik ellen. Ebben rámutattak, hogy sehol Európában nem vizsgálják a termékek töménységét, ezért egyedül a gyártó vállalja a felelősséget, nincs erre vonatkozó uniós előírás. Arra is kitértek, hogy a fertőtlenítőszerek hatékonyságát Európa-szerte független laboratóriumok vizsgálják, nem pedig az egészségügyi tárca. Mint hangsúlyozzák, a cég jóhiszeműen járt el az ügyben, tevékenységét a szabadpiac előírásainak rendelte alá, ahol a minőség és az ár az egyedüli kritérium.

Kiszolgáltatott kórházak?

A sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház nem érintett a hígítottfertőtlenítő-botrányban, mivel más beszállítótól vásárolják a szert, mondta el a Krónikának Antal Álmos. A kórház orvos igazgatója szerint ki vannak szolgáltatva a különböző forgalmazóknak, gyártóknak, s ezek „lefölözik” a biztosítottak által befizetett pénz nagy részét, a tulajdonképpeni egészségügyi szolgáltatókhoz csupán elenyésző hányad jut.

„Arra vagyunk ítélve, hogy elfogadjuk a beszállítók által szabott feltételeket, azt is, ha a monopolhelyzetbe jutott cég háromszoros árat szab” – ecsetelte Antal Álmos. Hangsúlyozta, egyre nehezebben tudják kigazdálkodni a legszükségesebbeket is, például az injekcióban beadható hányáscsillapítót sem tudják már megvenni, mert öt fiola 300 lejbe kerül. „A kapitalizmus tisztességes játékszabályait sem tartják be, egymás között megegyeznek, monopolhelyzetbe hozzák magukat, majd megzsarolják az egész rendszert. Ha ez sem jön be, akkor kivonulnak az országból, és viszik az egyetlen beszerezhető terméket” – vázolta a beszállítók eljárását az orvos igazgató, aki szerint a biztosítási rendszer már nem bírja sokáig a féktelen kiszolgáltatottságot.

A sepsiszentgyörgyi egészségügyi intézményben egyébként nemrég került sor egy belső fertőzéseket vizsgáló ellenőrzésre, nagy hiányosságokat nem találtak, csak a konyhai feliratozást és a hematológiai hulladék gyűjtését kifogásolták. Az intézmény tavaly 12 kórházi fertőzést jelentett, a vezetőség szerint azon kevés kórház egyike, amely nem tussolja el, hanem felvállalja az ilyen jellegű gondokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát

Három év, illetve két év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a marosvásárhelyi törvényszék Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester anyósát és apósát.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát
2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban