Magyarlakta községek útjait is felújítják Kolozs megyében

Magyarlakta községek útjait is felújítják Kolozs megyében

Fotó: Kristó Róbert

Költségvetése kiegészítéséről, illetve községi utak felújítására szánt pénzekről döntött hétfői rendkívüli ülésén a Kolozs Megyei Tanács.

Kiss Előd-Gergely

2015. november 24., 12:242015. november 24., 12:24

Vákár István alelnök a Krónikának elmondta, hogy magyarlakta települések is részesülnek támogatásban. Magyarszovát 400 ezer lejt, Várfalva 100 ezer lejt, míg Bálványosváralja 150 ezer lejt kapott a községi utak leaszfaltozására, sorolta az elöljáró. Elmondta: Szék, Kalotaszentkirály és Tordaszentmihály is nyújtott be kérést, azonban megyei utak felújítására kértek pénzt, így a községi utakra szánt keretből nem kaptak támogatást.

A napirenden szereplő javaslatokat sorra megszavazták a tanácsosok, akik kifogásolták, hogy pár napon belül már a második soron kívüli ülést hívta össze Mihai Seplecan tanácselnök. Ferenczi István RMDSZ-es tanácsos neki is szegezte a kérdést Seplecannak: magánvállalkozásként kezeli-e a testületet, hogy pár nap alatt két rendkívüli ülést hívott össze, és csak pár órával annak kezdete előtt értesítette a tanácsosokat.

Arra is kíváncsi volt, mi az oka annak, hogy nem rendes ülésen döntenek a kérdésekről. Seplecan azt válaszolta, hogy azért nem rendes ülésen hagyták jóvá a pénzek elosztását, mivel nem a megyei önkormányzat projektjéről van szó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen

Horaţiu Suciu személyében külön polgármesterjelöltet támogat a PNL Marosvásárhelyen, miután a PSD nem csatlakozott a közös jelöltállítás tervéhez – jelentette be csütörtök este Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke.

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen
2024. április 19., péntek

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt

További információkig felfüggesztették annak a két ukrán állampolgárnak a keresését, akik harmadik társukkal érkeztek Romániába, és csütörtök reggel kérték a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat segítségét.

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt
2024. április 18., csütörtök

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott

Több magyarországi portál is interjút készített a napokban Hakan Aydemir török kutatóval, akinek elmélete szerint sikerült megállapítani a székelyek eredetét.

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott
2024. április 18., csütörtök

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen

Ütlegelés és egyéb erőszakos tettek miatt büntetőeljárás indult a Beszterce-Naszód megyei Ispánmező polgármestere, Sorin Hognogi ellen, miután a település egyik kocsmájának teraszán megütött egy férfit.

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen
2024. április 18., csütörtök

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét

Közel 300 polgármesterjelölttel vág neki az RMDSZ a júniusi helyhatósági választásnak, amelyen az erdélyi megyéken kívül a Kárpátokon túli Bákó és Gorj megyében is indít tanácsosjelölti listát.

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét
2024. április 18., csütörtök

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében

Hargita megye több régiójában havazott csütörtök reggel, Maroshévíz és Borszék között, a 15-ös országúton csúszásgátlót szórtak le az útkarbantartók.

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében
2024. április 18., csütörtök

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában.

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában
2024. április 18., csütörtök

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban

Szakszerűtlenül, hanyag módon felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemlék hidat Nagyszebenben.

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban
2024. április 18., csütörtök

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg

Három ukrán állampolgárt keresnek a hegyimentők a Máramarosi-havasokban – közölte csütörtök reggel Dan Benga, a Máramaros megyei Salvamont vezetője. Később arról tájékoztatott, hogy egyiküket sikerült megtalálni, a többiek mentése még zajlik.

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg
2024. április 18., csütörtök

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet

Jelenleg egy hónapon át van természetes hó Brassópojánán, de tíz év alatt az is eltűnhet – figyelmeztetnek turisztikai szakemberek, akik szerint Európa számos síparadicsomához hasonlóan Erdélyben is befellegezhet a síelésnek.

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet