Hirdetés

Magyar szó a betegeknek

Az anyanyelvű betegellátás biztosítására tesz javaslatot a CNCD Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a jövő héten véglegesíti a Közegészségügyi Minisztérium felkérésére készített, az anyanyelvű betegellátás terén mutatkozó hiányosságok megszüntetését célzó jelentését. A szaktárca az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) beadványát követően fordult a testülethez, a fiatalok szerint ugyanis a romániai kórházakban hátrányos megkülönböztetés éri a magyar betegeket, mivel anyanyelvükön értő orvosok híján sok helyen nem használhatják anyanyelvüket.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2008. június 12., 00:002008. június 12., 00:00

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a Krónikának elmondta: a testületben konszenzus van a tekintetben, hogy az anyanyelv használata, illetve az államnyelv hiányos ismerete nem jelenthet okot az orvosi szolgáltatás elmaradására vagy annak hiányosságára. A testület tanulmánykészítésre kéri a minisztériumot: milyen mértékben biztosított az anyanyelv használatának joga a romániai egészségügyi intézményekben. „El kell érni, hogy az anyanyelv használata miatt senki ne kerüljön megalázó helyzetbe” – magyarázta Asztalos, aki szerint az elmúlt években volt rá példa, hogy a románul nem tudó beteget felszólították: kezeltesse magát Budapesten. A CNCD egyúttal az egészségügyi alkalmazottaknak szánt nyelvtanfolyam szervezését javasolja a szaktárcának. Mivel a román lakosság sokszor diszkriminatívnak érzi, hogy valamely intézmény álláshirdetésében magyar nyelvtudást is kérnek, a tanács olyan szabály bevezetését ajánlja, miszerint a versenyvizsgán előnyben részesüljenek a mindkét nyelvet ismerők. „Esetükben bérkiegészítést lehetne bevezetni” – nyilatkozta lapunknak Asztalos, aki azonban a többséggel szembeni diszkriminációnak tartja az EMI javaslatát, miszerint a betegellátó intézményekben működtessenek magyar anyanyelvűekkel foglalkozó részlegeket. „Van más megoldás is a problémára, a minisztérium nyitott ezekre, azonban az eredmény a politikusoktól is függ” – véli Asztalos Csaba, aki a magyar orvosok hiányának okát a végzősök elvándorlásában látja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Holtan találtak egy tinédzsert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság.

Holtan találtak egy tinédzsert egy vendéglő padlásterében
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Barabássy-kúria: romjaiból újult meg, továbbra is őrzi Héderfája legtekintélyesebb lakójának örökségét

Hosszú éveken keresztül kastélyrom előtt haladtak el a Héderfáján átutazók, sokan nem is gondolták, hogy egyszer még eredeti pompájában tündökölhet a Barabássy-kúria. Az udvarházat 2008-ban kezdte felújítani a család, most pedig bárki megcsodálhatja.

Barabássy-kúria: romjaiból újult meg, továbbra is őrzi Héderfája legtekintélyesebb lakójának örökségét
2026. január 10., szombat

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt

Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt
2026. január 10., szombat

Kigyulladt egy távolsági busz 47 utassal a fedélzetén

Kigyulladt szombat délután egy távolsági busz a Maros megyében, Segesvárhoz Șoromiclea nevű városrészében, mind a 47 utasnak sikerült biztonságban kimenekülnie a járműből – tájékoztatott a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Kigyulladt egy távolsági busz 47 utassal a fedélzetén
Hirdetés
2026. január 10., szombat

Ötszáz lejes bírság is járhat a hóeltakarítás elmulasztásáért

A téli időszak bőséges havazása nemcsak festői látványt nyújt, hanem kötelezettségeket is ró az ingatlantulajdonosokra.

Ötszáz lejes bírság is járhat a hóeltakarítás elmulasztásáért
2026. január 10., szombat

Százhúsz éve hunyt el a magyar turizmus atyja, Czárán Gyula

Mérnöknek készült, jogásznak tanult, tehetséges muzsikus volt, de élete értelmét a Bihar-hegységben találta meg. Mikor a természetjárást sokan hóbortnak tartották, megszállottan kutatta a hegyeket: barlangokat tárt fel és turistautakat épített.

Százhúsz éve hunyt el a magyar turizmus atyja, Czárán Gyula
2026. január 09., péntek

Rühösséget diagnosztizáltak egy bánsági pszichiátria három páciensénél

A Temes Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) járványügyi vizsgálatot indított a Széphelyen (Jebel) működő pszichiátriai kórházban, miután három beutaltnál rühösséget állapítottak meg.

Rühösséget diagnosztizáltak egy bánsági pszichiátria három páciensénél
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Három rendőrt is megharapott egy férfi Krassó-Szörény megyében

Három rendőrt is megharapott egy férfi a Krassó-Szörény megyei Boksánbányán, akik a 112-es segélyhívó számra befutott bejelentés alapján érkeztek lakásába.

Három rendőrt is megharapott egy férfi Krassó-Szörény megyében
2026. január 09., péntek

Marad a vészhelyzet Parajdon – A polgármester szerint a sóbányáról a továbbiakban sem szabad lemondani

Újabb 30 napra meghosszabbította pénteken a tavalyi bányakatasztrófa nyomán elrendelt vészhelyzetet a székelyföldi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság – közölte a Hargita megyei prefektúra.

Marad a vészhelyzet Parajdon – A polgármester szerint a sóbányáról a továbbiakban sem szabad lemondani
2026. január 09., péntek

Azt hitték, hogy felszámolták a sertéspestist, de tévedtek

Két hét sem telt el azóta, hogy az Arad Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság bejelentette az utolsó aktív afrikai sertéspestisgóc felszámolását, máris egy újabb hizlaldában ütötte fel a fejét a vírus.

Azt hitték, hogy felszámolták a sertéspestist, de tévedtek
Hirdetés
Hirdetés