Hirdetés

Magabiztos RMDSZ-fölény a székely megyékben

Túlteljesítette tervét az RMDSZ Maros megyei szervezete: az alakulat 15 képviselőt delegálhat a megyei önkormányzatba, míg az előző ciklusban tizenhárom tagú frakciója volt.

Gyergyai Csaba

2016. június 07., 19:132016. június 07., 19:13

Tizenötödikként a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje, Bíró József Attila is tagja lesz a magyarság érdekeit képviselő csapatnak. Péter Ferenc, a szövetség listavezetője és megyei tanácselnökjelöltje – Szováta korábbi polgármestere – a választások előtt még arról beszélt, hogy 12-13 helyre számítanak, de nem titkolt céljuk, hogy visszaszerezzék a tanácselnöki tisztséget, miután 2012-ben Lokodi Edit Emőke kénytelen volt fejet hajtani a liberális Ciprian Dobre előtt. Erre most reális esély nyílik, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) „csak” 10-10 képviselőt delegálhat a testületbe.

A szövetség korábban a liberálisokkal kötött koalíciót, ezúttal azonban nem tűnik annyira egyértelműnek a tárgyalások kimenetele. A megyei szintű egyeztetésektől függ egyébként az is, hogy a marosvásárhelyi önkormányzatban hogyan alakulnak az erőviszonyok, ahol az RMDSZ szintén fölényben van. A szövetség tíz mandátumot szerzett, míg a Dorin Floreát támogató PNL-t 6, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) 4, a Szabad Emberek Pártját (POL) pedig három tanácsos képviseli a 23 tagú testületben.

Növelte megyei tanácsosai számát az RMDSZ Kovászna megyében is: a végleges adatok szerint a 31 tagú testületben 20 „tulipános” foglalhat helyet (2008-ban 16, 2012-ben 19 tanácsosuk volt), míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 3, a PSD 3, a PNL 3, a Magyar Polgári Párt (MPP) pedig 2 képviselőt delegálhat. „Ha az ember időben tervez, és jó csapattal dolgozik, jobb teljesítményt tud elérni. Az összefogás eredményeként növeltük a polgármesterek és a tanácsosok számát a megyében, azért mert saját lábunkon álltunk az elmúlt időszakban” – kommentálta a végeredményt Tamás Sándor, az RMDSZ megyei szervezetének a vezetője, aki gond nélkül folytathatja a megyei tanácselnökként.

Kétharmados többsége van a szövetségnek a sepsiszentgyörgyi önkormányzatban is, ahol az EMNP-t, a PNL-t és a PSD-t két-két tanácsos képviseli. Mint kiderült, Mădălin Guruianu, a liberálisok helyi vezetője és polgármesterjelöltje kedden bejelentette visszavonulását a politikából, mivel az RMDSZ-frakció nem támogatja őt az alpolgármesteri tisztség elnyerésében. Guruianu egyébként erre építette kampányát is anélkül, hogy erről bárkivel egyeztetett volna – jegyezte meg Antal Árpád, a megyeszékhely polgármestere. Az elöljáró leszögezte: nem időszerű a román alpolgármester megválasztása, az RMDSZ-nek már megvannak a jelöltjei erre a tisztségre.

Nem jöttek be a szövetség számításai Hargita megyében, ahol az RMDSZ két helyet veszített a mandátumok mostani eloszlása szerint. Így a korábbi 21 helyett mindössze 19 szövetségi képviselő jutott mandátumhoz a 31 tagú megyei önkormányzatban. A következő négy évre 4 MPP-s, 3 EMNP-s, 3 PSD-s, 2 PNL-s tanácsosból fog összeállni a testület a mandátumok eloszlása szerint. Az önkormányzat élén Borboly Csaba újrázhat. Érdekes egyébként, hogy az RMDSZ megyei listáját átlagban többen támogatták, mint a helyi jelölteket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kapták el jogosítvány nélkül

Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kapták el jogosítvány nélkül
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében

Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében
2026. szeptember 05., szombat

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban

A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban
2026. szeptember 04., péntek

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját

Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
2026. szeptember 04., péntek

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat

Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat
2026. szeptember 04., péntek

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat

Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen

Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen
2026. szeptember 04., péntek

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni

Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni
2026. szeptember 03., csütörtök

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek

A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek
Hirdetés
Hirdetés