Kovács Péter beszólt a marosvásárhelyi RMDSZ-nek

Kovács Péter beszólt a marosvásárhelyi RMDSZ-nek

Tragikomikusnak nevezte az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetében uralkodó állapotot Kovács Péter, a szövetség főtitkára. 

Krónika

2015. február 25., 20:162015. február 25., 20:16

Facebook-bejegyzésben a szövetség marosvásárhelyi elnökének, Peti Andrásnak és a magát belső ellenzéknek tartó Vass Levente vezette csoportnak üzent, akik közt hónapok óta nyilatkozatháború zajlik.

„A belső ellenzék és a belső hatalom a nyilvánosság előtt folyamatosan egymással háborúzik, 2016-ban pedig majd egymásra mutogatnak, amiért újra román polgármestere lesz a városnak. Ébresztő, fiúk!!! (Talán) még nem késő!\" – fogalmazott bejegyzésében az RMDSZ-főtitkár.

Mint arról beszámoltunk, elmúlt két éve, hogy a szervezet átszervezése folyamán Peti András és társai kizárták a magyarok jelentős részét a véleménynyilvánítás lehetőségéből. Az elégedetlenség 48 óra alatt 690 tiltakozó aláírást gerjesztett.

A Vass Levente köré tömörülő elégedetlenkedők úgy vélik, hogy adott körülmények között bő évvel a 2016-ban esedékes helyhatósági választások előtt a marosvásárhelyi RMDSZ belső ellenzékeként ismert körnek át kell értékelnie eddigi konstruktív viszonyát. Vass Levente korábban úgy nyilatkozott, leülnének tárgyalni a városi szervezettel.

Vass egyébként szerdai Facebook-bejegyzésében ferdítéssel vádolja Peti Andrást, amiért a városi RMDSZ múlt hétvégi sajtóközleménye szerint már tárgyalóasztalhoz ültek a belső ellenzék képviselőivel. „Azt hiszem, most már túlzásba viszed egy unitárius bál keretében folytatott pohárbeszélgetésünknek tárgyalásként való reklámozását\" – fogalmazott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Változást sürget, külső forrásszerzést céloz meg az RMDSZ leendő Hargita megyei tanácselnöke

A külső forrásszerzést és a folyamatban lévő pályázatok lebonyolítását tekinti fő céljának Bíró Barna Botond, az RMDSZ Hargita megyei tanácselnökjelöltje, aki Borboly Csabát váltja a tisztségben.

Változást sürget, külső forrásszerzést céloz meg az RMDSZ leendő Hargita megyei tanácselnöke
2024. április 16., kedd

Iskolabuszból kiszálló elemistát ütött el teherautó Beszterce-Naszód megyében

Az iskolabuszból kiszálló 8 éves gyermeket ütött el kedden egy haszonjármű a Beszterce-Naszód megyei Kormája (Cormaia) településen – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Iskolabuszból kiszálló elemistát ütött el teherautó Beszterce-Naszód megyében
2024. április 16., kedd

Határtalanul program: erdélyi és partiumi városokban fordult meg a legtöbb magyarországi diák

Eddig mintegy 535 ezer diák vett részt a Határtalanul programban, amelybe kilencszáznál is több település kapcsolódott be – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Határtalanul program: erdélyi és partiumi városokban fordult meg a legtöbb magyarországi diák
2024. április 16., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el erdélyi folyókra is

Elsőfokú, vagyis sárga árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hat megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el erdélyi folyókra is
2024. április 16., kedd

Két nap után sikerült kideríteni, ki az a nő, akinek Szatmárnémetiben, a Szamosban találták meg a holttestét

Azonosítottak a rendőrök egy Szatmárnémetinél vasárnap a Szamosból kiemelt holttestet.

Két nap után sikerült kideríteni, ki az a nő, akinek Szatmárnémetiben, a Szamosban találták meg a holttestét
2024. április 16., kedd

A mesterséges intelligenciát is be kellett vetni a Hunyad megyei tóba esett személy felkutatása érdekében

Mesterséges intelligenciát (AI) felhasználó ultramodern detektor bevetésével keresik tovább a Hátszeg közelében levő őraljaboldogfalvi víztározóban vasárnap eltűnt személyt.

A mesterséges intelligenciát is be kellett vetni a Hunyad megyei tóba esett személy felkutatása érdekében
2024. április 16., kedd

Több, a Székelyföldön is áthaladó vonatjáratot törölhet a CFR mozdonyvezető-hiány miatt

A Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) vezetősége úgy döntött, hogy 2024. április 27-től kezdődően hétvégenként 14 vonatot töröl a brassói regionális igazgatósághoz tartozó országrészben.

Több, a Székelyföldön is áthaladó vonatjáratot törölhet a CFR mozdonyvezető-hiány miatt
2024. április 16., kedd

Vidéken és városon is egyre nagyobb az igény az otthoni betegápolásra

Több mint 2000 személynek biztosítanak idős- és otthoni beteggondozást Háromszéken – közölte Kovászna Megye Tanácsa.

Vidéken és városon is egyre nagyobb az igény az otthoni betegápolásra
2024. április 16., kedd

Nyári hőség után nyári viharok áprilisban: Erdély, a Partium és a Bánság egyes részeire is figyelmeztetést adtak ki

Viharokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 23 megyéjére.

Nyári hőség után nyári viharok áprilisban: Erdély, a Partium és a Bánság egyes részeire is figyelmeztetést adtak ki
2024. április 16., kedd

Negyven hektárnyi erdő égett Maros megyében, a tűzoltók légi segítséget kértek

A Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tűzoltóinak kedden sikerült a Laposnyatelep térségében hétfőn keletkezett erdőtűz kiterjedését 40 hektárra korlátozni, és légi segítséget kértek a védelmi minisztériumtól.

Negyven hektárnyi erdő égett Maros megyében, a tűzoltók légi segítséget kértek