Duşa kirohanása az autonómia ellen – Apartheidet emlegetnek a románok

Duşa kirohanása az autonómia ellen – Apartheidet emlegetnek a románok

FRISSÍTVE – Apartheidet vizionálnak a Székelyföldön a román szervezetek. Erről a hétvégi marosfői tanácskozásukon esett szó, amelyen Mircea Duşa védelmi miniszter is részt vett. Memorandumukban „szeparatizmussal” vádolják a magyarokat. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint „hangulatkeltés helyett a munkára kellene koncentrálni”.

Bíró Blanka

Balogh Levente

2015. október 04., 12:202015. október 04., 12:20

2015. október 04., 21:272015. október 04., 21:27

Kemény kirohanást intézett a romániai magyar közösség, valamint az autonómiaigények ellen szombaton Mircea Duşa védelmi miniszter. A politikus a Hargita megyei Marosfőn, Hargita, Kovászna és Maros megyei román szervezetek képviselőivel találkozva úgy fogalmazott: egy kisebbségnek tiszteletben kell tartania azon ország alkotmányát és törvényeit, amelyben él, az autonómiáról szóló vitáknak pedig „nincs helyük.” 

„Meg kell érteniük azon szervezeteknek, amelyek a magyarokat képviselik – akik szerény emberek, és ugyanolyan kiegyensúlyozottak, mint mi –, hogy a folyamatos vita, az, hogy szalmával táplálják a tüzet, nem jó dolog, egy demokratikus országban pedig egy kisebbségnek tiszteletben kell tartania az ország alkotmányát és törvényeit, amelyben él, az autonómiáról szóló vitáknak pedig nincs helyük. Románia alkotmánya egyértelmű, és már az első cikkelyében szentesíti az állam szuverenitását” – mondta Duşa.

A miniszter szerint ha a kisebbségek képviselői bizonyos köztisztségeket válallnak el, függetlenül attól, hogy parlamenti képviselőkről vagy egyéb magas állami tisztségekről van szó, az alkotmányra tesznek esküt, hogy tiszteletben tartják az ország alaptörvényét és a többi jogszabályt, „akkor tegyék is ezt meg.”

„Nem lehet, hogy a méltóságteljes pillanatban, amikor megszerzik a mandátumot, egy dolgot mondanak, aztán pedig minden, amit ezt követően tesznek, ellentmondásban van azzal, aminek a tiszteletére fölesküdtek. Ne uszítsák az általuk képviselt polgárokat a többségi polgárok ellen” – jelentette ki Duşa.

Megdicsért magyarellenesek

A miniszter szerint a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma – amely egyébként egy szélsőségesen magyarellenes, soviniszta szervezet – „reprezentatív szervezetté és egyensúlyteremtő tényezővé vált a térségben”, sőt Duşa szerint az alakulat egyenesen „elsimította a politikusok által gerjesztett feszültségeket, amelyek negatív hatással lehettek volna a románok és magyarok együttélésére.”

„Elemzéseket közölt, dokumentálta a három megyében élő románok életét, de főleg azt, ahogy a románok a megyei intézményekhez viszonyulnak, olyan anyagokat készített, amelyeket az országos döntéshozó fórumok elé terjesztettek az érintett megyék gazdasági és közigazgatási ügyeiről. A fórum által tett javaslatok közül sok bekerült az ebben az időszakban elfogadott törvényekbe” – mondta a Hargita megyében képviselői mandátumot szerzett miniszter.

A három székely megyében élő román szervezetek képviselői azért gyűltek össze szombaton Marosfőn, hogy megvitassák a román közösség helyzetét, és intézkedéseket kértek nemzeti identitásuk védelmére.

A rendezvény résztvevői – a civil fórum mellett Hargita megyei román polgármesterek, tanárok és papok, illetve Adrian Jean Andrei prefektus – többek között azt állították, hogy „diszkriminációs és elnemzetlenítési törekvések” áldozatai. Szerintük a térségben élő románokat diszkriminálják, marginalizálják, és nincs esélyegyenlőség. Úgy vélték, jelen körülmények között a térségben élő román közösség a megszűnés szélére sodródhat.

„Apartheidféleségről” beszélnek

A román akadémia Etnikai Problémákat Kutató Európai Központjának igazgatója, Radu Baltasiu úgy fogalmazott: „az elmúlt huszonöt év legfőbb eredménye egy uralt kisebbség és egy uralkodó többség kialakulása, egy etnikai alapú, középkori jellegű kulturális és intézményi apartheidféleség megjelenése.”

A résztvevők memorandumot fogadtak el, amelyben „szeparatizmussal” vádolják a magyarokat, amelyet a pártközi alkuk nyomán az állami hatóságok elnéznek, és azt kérik: dolgozzanak ki országos stratégiát a magyar többségű megyék román lakosai nemzeti identitásának megőrzésére. Emellett egy, a Romániában kisebbségben élő románok ügyeivel foglalkozó kormányzati főosztály, valamint egy, ezen közösség helyzetét tanulmányozó elnöki és kormányzati tanácsosi tisztség létrehozását követelik.

Emellett azt kérik, hogy a román kormány erősítse meg a román állami szervek – köztük a hadsereg és a rendfenntartó szervek – jelenlétét, és ne engedjen a prefektusok leváltására irányuló RMDSZ-es követeléseknek, „mivel ők az egyetlenek, akik figyelemmel kísérhetik és megtorolhatják a román állammal szemben ellenséges akciókat”. A memorandumban azt áll: annak ellenére, hogy ezt de jure nem fogadják el, a magyar autonómia de facto létezik a térségben, a román állam reakciójának hiánya miatt pedig „a magyar közösség vezetői egy románok nélküli Székelyföld identitását hirdetik”.

Hangulatkeltés helyett munka

„A memorandumoknál jobban szeretem a munkát” – reagált a Marosfőn elhangzottakra a Krónikának Borboly Csaba. A Hargita Megyei Tanács elnöke Horváth Istvánt, a Kisebbségkutató Intézet elnökét idézte, aki egy kutatást ismertetve úgy fogalmazott, Hargita megyében nincs konfliktusos helyzet, együttélés helyett pedig egymás mellett élésről lehet beszélni, ennek egyik oka pedig az, hogy a Hargita megyei települések vagy döntően magyar vagy pedig döntő mértékben román többségűek.

„A román többségű helységek az Európában szavatolt helyi autonómia elve alapján ugyanúgy élhetnek lehetőségeikkel, mint a többi önkormányzat, a megyei közgyűlés pedig ennek jegyében keresi az együttműködés lehetőségeit” – fogalmazott Borboly Csaba.

Emlékeztetett: kezdeményezték a Kelemen–Görgényi Közösségi Fejlesztési Társulás megalapítását Hargita megye északi települései számára, hogy közösen fejlesztési projekteket valósítsanak meg, elindították egy együttélési kódex kidolgozását, és a hívek számarányát figyelembe véve támogatják a felekezeteket, így az ortodox egyházat is, ugyanakkor külön kulturális pályázatot írtak ki román egyesületek, civil szervezetek számára, a forrásokat szintén arányosan osztva el. „Hangulatkeltés helyett a munkára kellene koncentrálni, mi ezt tesszük” – szögezte le a politikus.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak