Kommunikálni tanulnak a pedagógusok

Kommunikálni tanulnak a pedagógusok

Az óvónők és tanítók számára szervezett tanfolyammal és a népművészeti képzésekkel vette kezdetét hétfőn az idei Bolyai Nyári Akadémia (BNYA).

R. Kiss Edit

2015. július 06., 19:212015. július 06., 19:21

A július végéig több helyszínen zajló továbbképzőkön a kommunikációs képességek fejlesztéséről tanul a mintegy hatszáz résztvevő pedagógus.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által 23-ik alkalommal megszervezett nyári akadémián a héten Csíkszeredában, Szovátán és Szatmárnémetiben zajlanak kurzusok, az elemi és óvodai oktatásban dolgozók számára öt szekcióban szerveztek foglalkozásokat.

Csíkszeredában az Apáczai Csere János Pedagógusházban az óvónők Osztályközösség és hatékony tanulás címmel, a tanítók pedig A kommunikáció és a képességek fejlődése címmel vesznek részt előadásokon, műhelymunkán. A pedagógusházban hétfő reggel tartották a rendezvény úgynevezett kis megnyitóját is, a rendezvény hivatalos kezdőünnepsége ugyanis az akadémia július 12–18. közötti főhetének elején, Szovátán lesz.

Az iskola mint kommunikációs helyszín

„A kommunikációs készségek fejlesztése, a szóbeli analitikus, kritikus véleménynyilvánítás lehetőségei, valamint az ehhez kapcsolódó kompetenciák fejlesztése – narratív és kommunikációs kompetenciák anyanyelven és idegen nyelven – a 21. század oktatási rendszerében jelentősen háttérbe szorultak” – mutatott rá a megnyitón Ferencz S. Alpár, az RMPSZ programigazgatója.

Pedig az iskola nagyon fontos kommunikációs helyszín, nem mindegy, hogy mikor, mit és hogyan kommunikálnak a pedagógusok a diákokkal, szülőkkel, tette hozzá. A kommunikáció fontosságát egyre többen ismerik fel, erről tanúskodik az is, hogy az akadémia idei témáját az RMPSZ az igények felmérése alapján, továbbá a szervezet küldöttgyűlésén elfogadott fő továbbképzési témakörök alapján választotta ki.

Szakmai fórum is

Burus-Siklódi Botod, az RMPSZ elnöke közölte, a tanítók részéről megmutatkozott nagy érdeklődés nyomán a tervezetthez képest idén egy plusz csoportot is indítottak. A továbbképzés mellett a rendezvény arra is alkalmat szolgáltat, hogy a résztvevők felvessék a romániai magyar közoktatás problémáit, megoldást javasoljanak azokra, mutatott rá.

Ugyanakkor kiemelte, hogy az akadémiát a tanulás mellett a kapcsolatépítésre is lehet használni. A magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszírozásával és a résztvevők hozzájárulásból szervezett képzést akkreditálták, a résztvevők tíz kreditpontot kaphatnak.

Felértékelődött szerep

Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mai értékvesztett világunkban felértékelődött az óvónőkre, tanítókra háruló szerep. Rámutatott, a pedagógusi pálya szép, de hivatástudat szükséges műveléséhez és köszönetét fejezte ki azoknak, akik felvállalták ezt a szép hivatást.

Az akadémia keretében a héten Válaszúton zajlanak a népzene-, néptánc- és kézművesség szekció előadásai, foglalkozásai, július 12–18. között pedig Szovátán, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Déván és Nagyváradon szerveznek továbbképzéseket osztályfőnököknek, iskolai könyvtárosoknak, zene, rajz, testnevelés, kémia, biológia, földrajz, magyar, román szakos tanároknak.

A rendezvénysorozatot a július 19–25. között Székelyudvarhelyen és Kolozsváron tartandó képzések zárják, ahol a szakoktatók, mérnökök és vallástanárok találkoznak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban

Egy erdélyi polgármesteri hivatal 450 új kerékpár beszerzésére írt ki pályázatot 649 999 lej értékben, hogy a község valamennyi általános iskolását új biciklivel ajándékozza meg az egészséges életmód támogatása érdekében.

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban
2024. április 19., péntek

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában
2024. április 19., péntek

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron

Egyházi és világi főméltóságok részvételével avatták fel pénteken Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a magyar állam támogatásával megvásárolt, felújított egykori Központi Szállót, amelyet a Sapientia Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza használ.

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron
2024. április 19., péntek

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők

Megérkezett a Kolozs megyei Aranyosgyéresre az első három, Norvégiától beszerzett F-16-os harci repülő – közölte pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN).

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők
2024. április 19., péntek

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”

Minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) által kezdeményezett Partiumi Fórum pénteki eseményén Nagykárolyban.

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”
2024. április 19., péntek

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc

Mintegy 25 ezer támogató aláírás kíséretében iktatta jelöltségét pénteken egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc, az RMDSZ politikusa, aki nyolc éve vezeti a testületet – tudatta az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája.

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc
2024. április 19., péntek

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma

A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei nyitórendezvényét, a Kárpát-medencei búzaszentelést Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett gazdák jelenlétében tartották meg a Szatmár megyei Kaplonyban.

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma
2024. április 19., péntek

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható

Országszerte sok esőzés várható a jövő héten, április 22. és 29. között az évnek ehhez az időszakához mértnél hűvösebbre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az időjárásra vonatkozó, május 20-ig terjedő előrejelzésében.

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható
2024. április 19., péntek

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen

Horaţiu Suciu személyében külön polgármesterjelöltet támogat a PNL Marosvásárhelyen, miután a PSD nem csatlakozott a közös jelöltállítás tervéhez – jelentette be csütörtök este Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke.

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen
2024. április 19., péntek

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt

További információkig felfüggesztették annak a két ukrán állampolgárnak a keresését, akik harmadik társukkal érkeztek Romániába, és csütörtök reggel kérték a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat segítségét.

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt