Kikeltek az utasok a Wizz Air ellen

Kikeltek az utasok a Wizz Air ellen

Két napot kellett várakozniuk Kolozsváron azoknak az utasoknak, akik január 7-én a Malagába tartó Wizz Air-járatra akartak felszállni. A légitársaság az elmúlt hetek kemény időjárásával indokolta több járatuk késését – az utasok megfelelő tájékoztatást vártak.

Pap Melinda

2017. január 18., 12:552017. január 18., 12:55

2017. január 18., 13:352017. január 18., 13:35

Nem tájékoztatta megfelelően ügyfeleit a Wizz Air légitársaság – állítja a cég január 7-ei Kolozsvár–Malaga-járatának több utasa, akiknek a fapados légitársaság egyik gépének meghibásodása miatt két napot kellett eltölteniük a kincses városban.

A csíkszeredai származású, három éve Malagában élő Csata Mónika először látogatott haza családjához, de a dél-spanyolországi nagyvárosba való visszatérés már nem ment zökkenőmentesen. Január 7-ére vásárolt jegyet a Wizz Air Kolozsvárról 17.50-kor induló járatára, de miután másfél órát vártak a repülőgépen az indulásra, a személyzet háromórás késést jelentett, és visszaterelte az utasokat a terminálba, arra hivatkozva, hogy meghibásodott az egyik hajtómotor. Itt újabb háromórás késésről értesítették őket, majd 23 órakor kiflit és vizet osztottak. „Ekkor már sejtettük, hogy nem lesz aznap járat” – mondta a Krónikának Csata Mónika, aki szerint a Wizz Air személyzete ezt csak hajnali 1 órakor közölte velük.

A kolozsváriakat hazaküldték, míg a más településről érkezett több mint száz utasnak sikerült kiharcolni, hogy a cég költségén szállodában szállásolják el őket. Reggelit is ígértek, de végül nem kaptak a pórul járt utasok, akik másnap hiába csekkoltak be újra, és mentek végig a biztonsági ellenőrzésen, a 19.30-ra ígért indulás elmaradt, a kapuknál a légitársaság személyzete újabb háromórás késést jelentett. A csíkszeredai nő szerint 23.45-kor már a járatokat kijelző monitorokat is kikapcsolták, és közölték: nem tudni, mekkora lesz a késés, majd újra kiflit és vizet osztottak.

Sorfalat álltak, hogy felszállhassanak

„Több mint kilenc órát kellett ott állni, kisgyerekekkel. Cirkusz lett, de a személyzet azt mondta, ha nem fejezzük be az ordibálást, senki nem megy sehova. Ekkor még inkább kitört a pánik” – mesélte lapunknak a kellemetlen tapasztalatokat Csata Mónika. Mint mondta, hajnali kettőkor vitték őket ismét szállodába, ahol a reggelihez hasonlóan a beígért vacsora is elmaradt. A 10.30-ra ígért indulásból sem lett semmi, végül az időközben megjavított gép dél körül szállt fel Kolozsvárról. „Az emberek sorfalat álltak a kapuk előtt, és nem engedték a többi járat utasait felszállni. Így sikerült elérni, hogy elmehessünk” – mesélte a nő, aki szerint a mintegy 150 utas zöme kártérítést követel a cégtől a két és fél napos késésért.

Maga is jelezte igényét a Wizz Air angol honlapján, hiszen, mint mondta, az 1060 lejes repülőjegy mellett 300 lejt költött élelemre. Ráadásul hazaérkezése után orvoshoz kellett mennie, a reptéri ücsörgés során felfázott, és a torka is begyulladt. „Nem lehetett leülni, mivel vaspadok vannak, hideg volt, szinte folyamatosan nyitva volt az ajtó. Kint –15 fok volt, de bent sem lehetett –9-nél több. Ráadásul, mivel átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, nem engedtek ki” – panaszolta.

Csata Mónika azt is felrója a fapados légitársaságnak, hogy nem tájékoztatták őket megfelelően a fejleményekről, a reptéren nem volt iroda, ahol érdeklődhettek volna, és a borsos árú telefonos ügyfélszolgálatot is nehéz volt elérni. Itt párjának hétfőn azt mondták, hogy gépe 9.30-kor felszállt, holott csak dél körül indult. „Mindig ezzel a céggel utaztam, de többet nem fogok” – mondta felháborodottan az utas, aki szerint a repülőn is elmaradt a jogosan elvárt bocsánatkérés.

„Bónusznyaralás”

A Wizz Air gépének meghibásodása nemcsak a kolozsvári utasokat érintette, a Malagából ugyanazon járművel hazautazni szándékozóknak is meghosszabbította „nyaralását”. Egyikük, Marian Ruben a Facebookon azt írta, a társaság a kolozsvári faggyal indokolta a meghibásodást, de olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a gyakori repülés miatt egyre több a műszaki probléma. „Értékeltem volna az átláthatóságot és őszinteséget” – írta a közösségi portálon a férfi, aki elvárta volna, hogy a cég másik gépet szerezzen, vagy legalább közölje: napokba telik, míg javítják a hibát.

A Ştiridecluj.ro hírportál szerint az említett, január 7–9. közötti időszakban nemcsak a Wizz Air malagai járatával voltak gondok, műszaki okok miatt 13 órás késéssel érkezett Szamosfalvára a dubaji gép is, és húsz személy csomagja az emírségekben maradt. A hírportálnak nyilatkozó utasok azt mondták, a cég munkatársai ez esetben sem álltak a helyzet magaslatán. A honlapján közzétett információk szerint a Wizz Air 10 eurós díj ellenében több mint egyórás késés esetén 100 eurós „fájdalomdíjat” biztosít ügyfeleinek, melyet jegyvásárláskor vagy más szolgáltatások igénybevételekor hasznosíthatnak. Ezek erre szakosodott cégeken keresztül is igényelhetnek kárpótlást, időjárási viszontagságok vagy műszaki meghibásodás esetén kevés eséllyel.

Wizz Air: fő az utasok biztonsága

Ahogy sok másik légitársaságot, a Wizz Airt is súlyosan érintette az elmúlt hetek kemény időjárása, mely több járat késését eredményezte, válaszolták a Krónikának a fenti panaszok kapcsán a cég illetékesei. „A január 7-ei, Kolozsvárról Malagába tartó W6 3415-ös járatot a repülőgép be nem jelentett műszaki ellenőrzése miatt ütemezték újra a következő napra. A január 8-ára kirendelt repülőgép szintén nem várt műszaki ellenőrzést igényelt” – indokolták a késést a cég illetékesei. Mint írták, a járatot január 9-ére ütemezték újra, és az helyi idő szerint 11.50-kor fel is szállt.

„Az európai uniós szabályzatnak és a cég politikájának megfelelően az összes utas kapott élelmet és szállást. Az érintett járatok utasainak lehetőségük volt arra, hogy ingyen módosítsák a foglalásukat vagy visszakapják a kifizetett pénzt. Elnézést kérünk az utasoktól, hogy módosultak az utazási terveik, de a legfőbb felelősségünk az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága” – hangsúlyozták a cég illetékesei. A műszaki problémákat cáfolandó hozzátették, hogy európai viszonylatban a Wizz Airnek van a legfiatalabb flottája, és mindig betartják a legmagasabb szintű biztonsági előírásokat. A cég mindent megtesz, hogy a legrövidebb idő alatt úti céljukra szállítsa utasait, fejtették ki, amit szerintük a pontossági mutatók jó szintje és az érvénytelenített járatok csekély száma is bizonyít.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 04., hétfő

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn

Néhány évtizeddel ezelőtt még több száz körösfői család élt meg kézművességből: az asszonyok varrtak, a férfiak famegmunkálással foglalkoztak, mások kereskedésből tartották el családjukat. Riport az évszázados hagyomány végnapjairól.

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn
2024. március 04., hétfő

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet

Fényből és sárból címmel frissen jelent meg a Böjte Csaba ferences szerzetes élettörténetéről szóló könyv, amelyet 5 erdélyi helyszínen mutatnak be a következő napokban.

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet
2024. március 04., hétfő

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára

Az erdélyi magyar iskolák 11. és 12. osztályos diákjaival szeretné megismertetni a közintézmények működését, választási joguk és lehetőségük fontosságát a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR).

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára
2024. március 04., hétfő

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás

Változékony, de többnyire meleg időre lehet számítani a következő két hétben, és kiterjedt területeken várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 4. és 17. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás
2024. március 04., hétfő

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak

Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg.

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak
2024. március 04., hétfő

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő

Ukrajnába tartó kamionok százai várakoznak ellenőrzésre a Szatmár megyei Halmi határátkelőjénél, ahol hozzávetőlegesen 30 óra a várakozási idő a teherforgalom esetében.

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő
2024. március 03., vasárnap

Aprópénzzel támogatja a méhészeket a kormány, holott a teljes mézpiac védelemre szorul

Méhcsaládonként 25 lejjel támogatja a romániai méhészeket a kormány egy új kormányrendelet értelmében. A Krónikának nyilatkozó szakember, falugazdász szerint a jelképes összeg semmit nem old meg a méhészek egyre súlyosbodó értékesítési gondjai közül.

Aprópénzzel támogatja a méhészeket a kormány, holott a teljes mézpiac védelemre szorul
2024. március 03., vasárnap

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen

Belső vizsgálatot rendelt el az Arad megyei rendőrség vezetősége, miután a rendőrök által szombat este leállított személygépkocsiban, amelyet egy, a gyanú szerint kábítószer hatása alatt álló osztrák sofőr vezetett, utasként egy rendőr is ült.

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen
2024. március 03., vasárnap

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat

Az etnikai kisebbségek román nemzet iránt kifejezett tiszteletének napja – ilyen nevű új hivatalos „ünnepnapot” kaphat Románia, ha a bukaresti parlament elfogadja az ezt szorgalmazó, nemrég benyújtott törvénytervezetet.

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat
2024. március 03., vasárnap

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak

Antikommunista román hősnek, a diktatúra elleni tiltakozásként magát felgyújtó Liviu Corneliu Babeșnek állítottak szobrot a Brassóhoz tartozó Brassópojánán.

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM