Hirdetés

Kihívás az e-tankönyv

Nyilvános vitára bocsátotta az oktatási minisztérium az új, nyomtatott, illetve elektronikus tankönyvekre vonatkozó módszertant. A szaktárca áprilisban jelentette be, hogy a következő tanévtől új tankönyveket vezet be az első osztályosok számára, amelyek elektronikus formátumban is hozzáférhetők lesznek.

Bíró Blanka

Pap Melinda

2013. május 23., 07:452013. május 23., 07:45

A tankönyvek kidolgozására, jóváhagyására és beszerzésére vonatkozó metodológia szerint minden egyes kiadványhoz annak digitális változatát is csatolni kell CD-n, az elektronikus változatot a minisztérium honlapjáról is letölthetik a diákok. A tervezet szerint az első osztályosok számára őszre készül el az új román-, magyar-, matematika- és környezetismeret-tankönyv. Mindegyik kiadvány kétkötetes lesz, az ezekhez tartozó digitális verzió pedig a Windows 7-es operációs rendszerben futtatható multimédiás elemeket és játékokat tartalmaz majd. A kiadványok beszerzésére 20 millió lejt utalt ki a minisztérium. Remus Pricopie oktatási miniszter úgy nyilatkozott, a tankönyvek cseréje 2017-ben fejeződne be. Úgy vélte, a digitális változat bevezetése azért fontos, mivel a multimédiás eszközök révén könnyebben tanulnak a diákok. A romániai közoktatásban jelenleg 1491 tankönyvet tartanak nyilván, 293 az elemi, 386 a gimnáziumi osztályok, míg 812 a középiskolások számára készült.

Egyetemi jegyzeteknek is beválnak

A minisztériumi illetékesek arra hívták fel a figyelmet, hogy a jelenlegi tankönyvek annyira tudományosak, hogy akár egyetemi jegyzeteknek is beválnának, ráadásul tele vannak hibákkal, hiszen az eddigi gyakorlat szerint a licit során többet nyomott a latban az ár, mint a minőség. A romániai közoktatásban jelenleg 555 oktatási program zajlik, derül ki a szaktárca adataiból, de csupán 279 számára biztosítottak a tankönyvek, a tantervben szereplő tantárgyak mintegy feléből nincs tankönyvük a diákoknak. A szaktárca magyarázata szerint ennek oka, hogy a kiadók nem érdekeltek a kis példányszámú könyvek kidolgozásában, mint például a kisebbségek nyelvén íródó kiadványok. Mint írják, az elemi osztályok számára a tankönyvek zöme a 2004–2006-os időszakban készült, a középiskolások számára 2007-ben hirdették meg a közbeszerzést. A jelenleg használatos tankönyveket a pedagógusok is elavultnak tartják. Mint rámutattak, olyan, 1996-ban készült könyv is van, amely szomszédos államként Jugoszláviát nevezi meg, Románia uniós csatlakozását pedig távoli célként említi. A Digi 24 hírtelevíziónak egy pedagógus úgy fogalmazott, a jelenleg használatos tankönyvek úgy vannak összeállítva, „mintha az lenne a cél, hogy elijesszék a diákot\". A kiadványokat a tanulók is elavultnak és unalmasnak tartják, egy hetedikes diák elmondta, nem vonzza a fekete szövegtenger.

Kevés a pénz, szorít az idő

A tankönyvkiadók a szaktárca terve kapcsán arra hívták fel a figyelmet, hogy európai uniós szinten Romániában jut a legkevesebb pénz iskolai kiadványok beszerzésére, Bulgária például ennek a nyolcszorosát utalja ki e célra. Emiatt a kiadók arra kényszerültek, hogy a közbeszerzés során a legkisebb – adott esetben még az előállítási költségeket sem fedező – árat ajánlják, így a hangsúly a minőség helyett az anyagiakra kerül, a Romániai Könyvkiadók Szövetsége tiltakozott a minisztérium terve ellen, úgy vélve, az a szeptemberi határidővel megvalósíthatatlan, hiszen egy tankönyvet 6–9 hónap alatt lehet kidolgozni. Mario Demezzo elnök akkor azt mondta, a szervezet mindent megtesz a projekt leállítása érdekében, ha kell, a bíróságon támadja meg azt, kérve, hogy a könyveknek csak 2014 őszére kelljen elkészülniük. Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezérigazgatója ezzel szemben tegnap a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a most nyilvánosságra hozott tervezet szerint a határidők nem olyan rövidek, hogy lehetetlenné tegyék a könyvek elkészítését. Az elsősöknek szóló tankönyveket idén októberig, a másodikosokét december elején kell bemutatniuk, és csak a 2014–2015-ös tanévben kerülnek a gyerekekhez.  A szakember elmondta, a tanügyi törvény előírja, hogy ki kell dolgozni az új tanterveket, hiszen ezek alapján készülnek el a tankönyvek, a tervek egy része, az első és második osztályoké jelentős késéssel, idén áprilisra készült el. A kiadók pedig megszeppentek, hiszen az első nyilatkozatok után attól tartottak, szeptemberig meg kell lenniük az új könyveknek. A tegnap ismertetett metodológia szerint azonban úgy tűnik, arra is lesz elegendő idő, hogy az iskolákban kipróbálják a tankönyveket, a pedagógusok megfogalmazzák észrevételeiket, és ezek alapján javításokat eszközöljenek. „Eddig a megyei központokban csak választhattak a tankönyvek közül, most lehetőség lesz a változtatásra is\" – magyarázta lapunknak a szakember.

Figyelni kell az érzékeny pontokra

Dáné Károly arra is rámutatott, hogy a rendszernek vannak érzékeny pontjai, de szerinte ezek odafigyeléssel kiküszöbölhetők. Figyelni kell például arra, hogy a román nyelvű és a nemzetiségek nyelvén írott kiadványokat ne együtt versenyeztessék, hiszen más az egységár, ha egy könyv a 200 ezres román piacra készül, vagy a tízezer magyar, kétezer német kisdiák számára kell kiadni. Az árversenyben általában a román könyv nyer, majd azt fordítják le magyarra, hívta fel a figyelmet a szakember, rámutatva: a fordítás nem mindig sikerül, ezért biztosabb, ha a magyarul szerkesztett könyv jelenik meg, más a megközelítésmódja, az ízlésvilága.

Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a Krónikának arról számolt be, hogy magyar vonatkozásban hamarabb elkezdődött a tankönyvek felújítása, hiszen a román változatnál régebbi kiadásokból is tanultak a magyar gyerekek. Ő is megerősítette: nem a tankönyvek újraírása, szerkesztése és kiadása jelent gondot, hanem az, hogy késnek a különböző tantervek, emiatt késnek a kiadványok is. Néhány középiskolai melléktantárgy vagy választható tárgy esetében – például logika, szociológia, lélektan – a 90-es években készültek a magyar tankönyvek, ezeket kell megújítani. Javítani kell a közgazdaság-tudomány középiskolai tantervén is, majd sorra kerül a többi tárgy is, és mire befejezik, kezdhetik elölről az egészet, hiszen arra a korábban felújított tankönyvek elavulnak. „Ez egy soha le nem álló munka\" – mutatott rá Magyari Tivadar.

Kihívás a digitális könyv

Ami az elektronikus tankönyvek bevezetését illeti, nagy kihívás a kiadók számára, tartanak tőle, de örülnek is neki – mondta lapunknak Dáné Károly. Mint részletezte, a kiadók többsége erre nincs felkészülve: mivel eddig nem volt szükség rá, nem vásárolták meg a drága technológiát, így a legnagyobb román kiadók sem tudják első körben önerőből megoldani. A magyar kiadók kisebb piacra dolgoznak, kevésbé tőkeerősek, de ezt akár innovációval pótolni tudják, fejtette ki a vezérigazgató. Dáné Károly emlékezetett, hogy az elektronikus tankönyv nem olyan, mint például egy elektronikus regény, multimédiás elemeket, interaktív gyakorlatokat kell tartalmaznia. Ezek esetében nyitott kérdés a szerzői jogdíj is, hiszen eddig a tankönyvek íróit a megrendelt példányok után, százalékos arányban fizették, hívta fel a figyelmet a szakember.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset

Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát

Újabb medvetámadás történt Romániában: az incidens hétfőn este történt a Transzfogarasi úton, az Argeş megyei Arefu nevű település közelében.

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát
2026. június 08., hétfő

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi

A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi
2026. június 08., hétfő

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is

A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Marosvásárhelyi restaurált népi bútorok és adományozóik

Az 1930-as évek elején hagyományos székely népi motívumokkal díszített, élénk virág- és madármintás, jellegzetes kék színű bútorokat adományoztak a marosvásárhelyi Vártemplomnak a város, a gyülekezet neves személyiségei.

Marosvásárhelyi restaurált népi bútorok és adományozóik
2026. június 08., hétfő

A Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal egy része elvileg már járható, a közlekedés beindítását kérik

A Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal korszerűsítési munkálatai gyors ütemben haladnak, és a 67 kilométer hosszú Kolozsvár–Kissebes szakaszon már közlekednek munkavonatok – számolt be a Pro Infrastruktúra Egyesület.

A Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal egy része elvileg már járható, a közlekedés beindítását kérik
2026. június 08., hétfő

Hatalmas fogás: félmillió euró értékű hamis pénzzel bukott le két nagyváradi férfi

Mintegy félmillió euró értékű hamis bankjegyet foglaltak le vasárnap délután a Szatmár Megyei Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat rendőrei. A két nagyváradi gyanúsítottat hétfőn a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte.

Hatalmas fogás: félmillió euró értékű hamis pénzzel bukott le két nagyváradi férfi
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egy használt autó árának megfelelő összeget kell bírságként lepengetnie annak, aki eteti a medvét

A medvék által nagyon sűrűn látogatott Transzfogarasi úton a Romsilva állami erdészet Argeș megyei igazgatósága az incidensek megelőzését szorgalmazza és az óriási összegű bírságokra hívja fel a figyelmet.

Egy használt autó árának megfelelő összeget kell bírságként lepengetnie annak, aki eteti a medvét
2026. június 08., hétfő

Marad a vészhelyzet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.

Marad a vészhelyzet Parajdon
Marad a vészhelyzet Parajdon
2026. június 08., hétfő

Marad a vészhelyzet Parajdon

2026. június 08., hétfő

Korszerűsítik a sós tó köré épült népszerű fürdőhelyet

Felújítják Dés és környéke egyik legfontosabb turisztikai és közösségi vonzerejét, a Torok fürdőt. A 4,5 millió eurós fürdőberuházás több látogatót, erősebb helyi gazdaságot és korszerűbb rekreációs lehetőségeket ígér.

Korszerűsítik a sós tó köré épült népszerű fürdőhelyet
Hirdetés
Hirdetés