Hétfőtől próbavizsgáznak a nyolcadikos, a tizenegyedikes és a tizenkettedikes diákok: a megmérettetésen kötelező részt venni, a jegyek azonban nem kerülnek be a naplóba, a tanulók ugyanakkor tapasztalatot szerezhetnek, és gyakorolhatnak a nyári, immár élesben zajló vizsgára.
2017. március 11., 20:432017. március 11., 20:43
A nyolcadikosoknak szervezett próba-képességvizsga keretében hétfőn, március 13-án tartják a román nyelv és irodalom írásbelit, kedden magyar nyelv és irodalomból kell bizonyítaniuk, és március 16-án kerül sorra a matematikapróba. Az eredményeket március 31-én közlik. Ugyanebben az időszakban kell próbaérettségizniük a tizenegyedikes és tizenkettedikes diákoknak: hétfőn románból, kedden magyarból, csütörtökön pedig a szaknak megfelelő kötelező tárgyból vizsgáznak. A végzősöknek ugyanakkor lesz egy pluszpróbájuk, pénteken a szaknak megfelelő választott tárgyból kell írásbelizniük. A jegyeket ugyancsak a hónap utolsó napján közlik.
A próbavizsgák a nyári képességfelmérőhöz és érettségihez hasonló körülmények között zajlanak: a tételek országos szinten egységesek, és noha a tanulók saját iskolájukban méretkeznek meg, illetve a javítás is helyben zajlik, a vizsgákat videokamerával rögzítik. Az eredményeket a diákokkal közösen elemzik a pedagógusok. Az idei egyébként már a negyedik év, amikor a tizenegyedikeseknek is részt kell venniük a próbaérettségin. Az intézkedés célja, hogy a tanulók minél előbb megismerkedjenek, illetve hozzászokjanak a vizsgahelyzethez.
Ingyenes önvédelmi workshopokat szerveznek nők számára március 21-én Kolozsváron a Beard Brothers által indított 14-es Kampány (Campania 14) kezdeményezés keretében.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
Az anyaországi magyarok tartoznak köszönettel az erdélyi magyaroknak, mert példát mutatnak nekik nemzethűségből és megmaradni akarásból – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Székelyudvarhelyen.
B. Kovács András sepsiszentgyörgyi közíró köteteit ismerheti meg a közönség március 19-én, csütörtökön délután 6 órától a kolozsvári Vallásszabadság Házában.
Ingadozó hőmérsékletre számíthatunk a következő két hétben, a Bánságban és a Körösök vidékén olykor a 17 Celsius-fokot is elérő maximumokkal; szerdától sokfelé várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.
Iskolák és helyi sporttevékenységek bevételi forrásává „alakítanának” játékbarlangokat egy erdélyi városban.
Két ember meghalt, miután 100 méteres magasságból lezuhantak motoros siklóernyővel Nagyvárad határában.
Március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe, amikor magyarok milliói egyet mondanak, és egyet gondolnak a piros-fehér-zöld kokárdák és lobogók alatt Kézdivásárhelytől Sopronig, Clevelandtől Sepsiszentgyörgyig.
A kincses városban idén is több százan vettek részt a nemzeti ünnep alkalmából szervezett megemlékezésen.
A nemzet ereje nem abból fakad, hogy külön-külön erősek vagyunk, hanem abból, hogy számíthatunk egymásra, bízunk egymásban, és kiállunk egymásért – hangoztatta a magyar nemzeti ünnep alkalmából közzétett üzenetében vasárnap Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!