Kevesen kérik Csíkban az óvodásoknak járó szociális támogatást

Kevesen kérik Csíkban az óvodásoknak járó szociális támogatást

Kevés szülő igényelte Csíkszeredában és környékén a kormánynak a hátrányos szociális helyzetben lévő óvodás gyermekeket segítő programja keretében biztosított támogatást.

Molnár Rajmond

2016. április 28., 20:332016. április 28., 20:33

A havi 50 lej értékű szociális jegyekre azok a családok jogosultak, amelyekben az egy főre eső jövedelem havonta nem haladja meg a 284 lejt, a 2015/2016-os tanévre vonatkozó kéréseket pedig szombatig, április 30-áig lehet benyújtani a helyi önkormányzatok szociális irodájában, míg az első értékjegyeket május közepén kapják meg az érintettek.

Bíró Edit, a csíkszeredai polgármesteri hivatal szociális osztályának munkatársa arról számolt be: a megyeszékhelyen eddig mindössze 43-an igényelték az értékjegyeket, ez a vártnál jóval kevesebb, hiszen a városban legalább kétszáz óvodás jogosult a támogatásra. Bíró Edit úgy véli: azért alacsony az érdeklődés, mert új, idén indult programról van szó, így az információ valószínűleg kevesekhez jutott el.

Vidéken sem magas az igénylők száma: Madéfalván a 30 jogosult családból csak tizenkettő kérte a támogatást, Csíkdánfalván alig két szülő nyújtott be kérést, Tusnádfürdőn öt háztartás élt a lehetőséggel, míg Csíkkozmáson eddig tizenhárom szülő kérte az értékjegyek biztosítását, holott akár félszáz család is igényt tarthatott volna erre. Szőcs Hajnal, a csíkkozmási önkormányzat jegyzője rámutatott: a településen az okoz gondot, hogy a roma gyermekek nem járnak óvodába, ezért a szülők nem igényelhetik a támogatást. A tizenhárom kérelmező család közül hét roma.

A szombatig leadandó igénylési iratcsomónak egyébként tartalmaznia kell a család összetételét és jövedelmét igazoló iratokat, egy igazolást az óvodától, hogy a gyermek valóban oda jár, valamint a kitöltött formanyomtatványt. A kormányprogram elsődleges célja az óvodalátogatás ösztönzése, ezért ha a gyermek igazolatlanul hiányzik, egy hónapra megvonják a támogatást a családtól. A szociális értékjegyekkel nemcsak élelmiszert, hanem tan- és munkaeszközöket, gyermekruhát is lehet vásárolni. A jegyeket az önkormányzatoknak kell megrendelniük a kormány által akkreditált intézményektől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 19., kedd

„Patikusbőrbe bújhatnak” a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum látogatói

Bárkiből gyógyszerész válhat egy napra az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum interaktív programja révén, amelyet Kolozsváron szervez március és május között minden csütörtökön.

„Patikusbőrbe bújhatnak” a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum látogatói
2024. március 19., kedd

Lassan újra megnyílik az égbolt Várad felett: a lengyel LOT üzemeltetné a varsói járatot, új célpontok a láthatáron

Úgy tűnik, hamarosan újra megtelik élettel a nagyváradi nemzetközi repülőtér, amely manapság újfent csak nevében nemzetközi.

Lassan újra megnyílik az égbolt Várad felett: a lengyel LOT üzemeltetné a varsói járatot, új célpontok a láthatáron
2024. március 19., kedd

Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások

Kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív munkaszerződés helyett új szerződést követelő romániai postások – jelentette be kedden Mircea Bulacu.

Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások
2024. március 19., kedd

Lejárt szavatosságú, egérürüléket tartalmazó ételt kaptak egy temesvári szakközépiskola diákjai

Lejárt szavatosságú, egérürüléket tartalmazó ételt kaptak egy temesvári szakiskola diákjai, a fogyasztóvédők bezáratták az étkezdét és bírságot róttak ki.

Lejárt szavatosságú, egérürüléket tartalmazó ételt kaptak egy temesvári szakközépiskola diákjai
2024. március 19., kedd

Őrizetbe vették a diáktársát bántalmazó tizenhat éves tanulót Segesváron

Őrizetbe vették a rendőrök a segesvári Joseph Haltrich Gimnázium egyik 16 éves tanulóját, aki bántalmazta diáktársát – közölte kedden a Maros megyei rendőr-főkapitányság.

Őrizetbe vették a diáktársát bántalmazó tizenhat éves tanulót Segesváron
2024. március 19., kedd

RMDSZ: idén is létrejön a magyar összefogás

Idén is létrejön a magyar összefogás az erdélyi politikai alakulatok között – tájékoztatta a Krónikát kedden az RMDSZ sajtószolgálata.

RMDSZ: idén is létrejön a magyar összefogás
2024. március 19., kedd

Ittasan, jogosítvány nélkül, a járdán gázolt halálra egy nőt egy 18 éves fiatal Hargita megyében

Ittasan és jogosítvány nélkül vezető 18 éves fiatalember gázolt halálra egy 69 éves székelykeresztúri nőt hétfő este. A vétkes sofőr elhajtott a helyszínről, de később őrizetbe vették.

Ittasan, jogosítvány nélkül, a járdán gázolt halálra egy nőt egy 18 éves fiatal Hargita megyében
2024. március 19., kedd

Ismét csapadékosra fordul az időjárás, néhol havazhat is

Rossz időre figyelmeztető előrejelzést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.

Ismét csapadékosra fordul az időjárás, néhol havazhat is
2024. március 18., hétfő

Dák-római folytonosságot lát benne, közszemlére bocsátaná a római kori falat Kolozsvár polgármestere

Újabb római kori falmaradványt tenne a nagyközönség számára is láthatóvá az önkormányzat Kolozsvár belvárosában – jelentette be hétfőn Emil Boc polgármester, aki szerint a napokban talált lelet a dák-római folytonosságot bizonyítja.

Dák-római folytonosságot lát benne, közszemlére bocsátaná a római kori falat Kolozsvár polgármestere
2024. március 18., hétfő

Elbocsátotta 130 alkalmazottját egy székelyudvarhelyi készruhagyár

A megrendelések csökkenése és a személyi költségek növekedése miatt megvált 130 alkalmazottjától az egyik székelyudvarhelyi készruhagyár.

Elbocsátotta 130 alkalmazottját egy székelyudvarhelyi készruhagyár