Kevés a támogatás Háromszéken

Kevés a támogatás Háromszéken

A szántóföldek egyharmadára nem igényelhetnek területalapú támogatást a háromszéki gazdák, mert rendezetlen a tulajdonviszony, illetve az is akadályozza a folyamatot, hogy nem elég nagy az egy gazda tulajdonában levő terület – hívta fel a figyelmet hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. 

Bíró Blanka

2014. szeptember 15., 19:462014. szeptember 15., 19:46

Mint részletezte, a nyilvántartásukban 83 ezer hektár szántó van, ám mindössze 58 ezer hektár esetében hívják le a hektáronként 126 eurós szubvenciót, tehát mintegy 25 ezer hektárra nem igényelnek támogatást.

Ennek a szakember szerint az az oka, hogy sok gazda még mindig nem tisztázta a tulajdonviszonyokat, valamint továbbra is sok a nadrágszíjparcella, amelyeken létfenntartó mezőgazdaságot folytatnak, és ezekre a kis területekre nem jár támogatás. Kovászna megyébe évi 7 millió euró érkezik területalapú támogatásként, de további 3 millió eurót lehetne lehívni, ha egyesítenék a parcellákat, vagy telekkönyveztetnék a földeket.

Könczei Csaba ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a gazdák egy része már lépett ebben az ügyben: papíron bérbe veszik egymás, határos földjeit, így kérik a szubvenciót, majd az összeget elosztják egymás között.

A statisztikák szerint a Kovászna megyében kifizetett területalapú támogatás mintegy felét 1470 nagygazda kapja, a másik felén közel 12 ezer kistermelő osztozik. Nagygazdának az számít, aki több mint tíz hektáron gazdálkodik, a kistermelők több mint fele, tehát 6600 gazda három hektárnál kisebb területet művel meg.

A felaprózott szántók másik hátránya, hogy így alacsony a termelékenység. „A kis földeken való gazdálkodás nem hatékony, ám ezek a termelők legalább saját családjuk megélhetését biztosítják” – összegzett Könczei Csaba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak