Kétnyelvűsítené népszerű programjait az RMOGYKE

Kétnyelvűsítené népszerű programjait az RMOGYKE

Egyre népszerűbbek és látogatottabbak a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által rendezett egyhetes szakképzések, melyeket neves anyaországi egyetemi oktatók tartanak.

Szucher Ervin

2015. július 28., 19:512015. július 28., 19:51

 

A szervezet ezért fontolóra vette, hogy ősztől nyit a román és külföldi diákok felé is, és angol nyelvű kurzusokat is beiktat a programba. Az RMOGYKE-nak idén negyven magyarországi vendégelőadót sikerült Marosvásárhelyre hoznia, csupa olyan szív-lélek embert, aki ingyen és bérmentve vállalta az utazás viszontagságait, a családjától és az otthoni teendőktől való elszakadást, és nem utolsósorban azt, hogy tizenöt órát tartson az itteni érdeklődőknek. A 2009-ben indult képzési programnak köszönhetően eddig immár 132 anyaországi vendégelőadót hallgathattak a vásárhelyi és környékbeli fiatal orvosok, diákok. A professzorok zöme a Pécsi Tudományegyetemről érkezett.
A sokszor ellenszélben dolgozó RMOGYKE kurzusai egyre népszerűbbek; Ádám Valérián, a szervezet titkára szerint a képzések látogatottsága az idén mintegy harminc százalékkal nőtt. Úgy tűnik, román részről is némi érdeklődés mutatkozik irántuk, ezért a szervezők fontolóra vették, hogy az október elsején újrainduló rendezvények egy része angol nyelven folyjon. A kétnyelvűsítés ugyanakkor hozzásegítheti a belvárosi római katolikus plébánia Deus Providebit Házában működő egyesületet a képzési központként való akkreditálásához. Kérdésünkre, hogy mitől lettek egyre látogatottabbak a kurzusok, Ádám elmondta, hogy a magyarországi vendégelőadók által biztosított képzések nem arról szólnak, hogy jön a tanár, egy-két óra alatt elmondja a mondanivalóját, majd sietve távozik. „A tizenöt óra során helye van a szakmai vitának, a kérdezősködésnek, megbeszélésnek, tapasztalatcserének. Egyébként mindhárom országos kamara, az orvosoké, a gyógyszerészeké, illetve az asszisztenseké az utóbbi időben sokkal nyitottabban kezdte kezelni az ügyünket. Bukarestből ígéretet kaptunk arra, hogy amennyiben a pécsiek a román szervektől kérik a kreditpontok biztosítását, ez megoldható” – ecsetelte a jelenlegi helyzetet az RMOGYKE titkára. Az anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzést biztosító egyesület ugyanakkor Erdély más részeiben élő és dolgozó diákoknak és orvosoknak is próbál segíteni, tanfolyamaikon szívesen látnak más vidékekről érkezőket is.
Ádám Valérián azt is örvendetesnek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tanárainál is némi szemléletváltás fedezhető fel. Mint elmondta, a magyar oktatók már nem tekintik konkurenciának a vendégelőadókat, kezdik fogadni őket, bevinni az egyetemre, megszólaltatni őket a diákság előtt. „Egyesek sajnos azt kifogásolják, hogy a vendégek miért nem akkor jönnek, amikor a hazaiaknak is megfelelne. Mi arra törekszünk, hogy a legjobb, legnevesebb professzorokat csábítsuk Marosvásárhelyre; az efféle oktatók egyben a legelfoglaltabbak is, így nekünk kell alkalmazkodnunk az ő programjukhoz” – magyarázta Ádám Valérián.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől