Fotó: Kristó Róbert
Két szak elindítását tervezi idén ősszel Székelyudvarhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A felsőoktatási intézmény a volt Spiru Haret Iskolaközpont épületegyüttesében működne, kezdetben a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar kihelyezett tagozataként.
2014. január 22., 18:162014. január 22., 18:16
2014. január 22., 20:162014. január 22., 20:16
A székelyudvarhelyi önkormányzat és a Sapientia vezetősége immár több mint két éve folytat tárgyalásokat a felsőoktatási intézmény székelyudvarhelyi kirendeltségének létrehozása érdekében. Bunta Levente polgármester most arról tájékoztatott, hogy 2013 végén Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke arról értesítette, hogy az intézmény 2014-es költségvetés-tervezetében több mint 250 millió forintot különített el három székelyudvarhelyi szak létrehozására.
A Sapientia vezetősége megtekintette az oktatás tervezett helyszínét, amelyhez oktatási felület, kollégium, étkezde és tornaterem is tartozik, azt pedig „meglepően jó” állapotban találták – ecsetelte a polgármester. Eddig a menedzsment-, a pedagógia, a mezőgazdasági, az egészségügyi, valamint a testnevelő tanári képzés került szóba, a végleges döntés Székelyudvarhely oktatási stratégiája, valamint az igények figyelembe vételével történik.
Összefog a MÜTF és a Sapientia
Jelenleg úgy tűnik, hogy a Sapientia székelyudvarhelyi tagozatainak létrehozása nagy valószínűséggel a felsőoktatási intézmény vezetőségének a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája munkaközösségével való együttműködése révén valósul meg. A pontos részleteket még nem tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a Sapientiának szüksége van a már régóta működő MÜTF csapatának szakértelmére, tudására – mondta el Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, kilátásba helyezve, hogy saját rendszerükbe is bevonják a főiskola munkatársai közül azokat, akik vállalnák az együttműködést.
Összeolvadásról semmiképp sem lehet beszélni, de nem osztanák meg a székelyudvarhelyi piacot, és a Sapientia EMTE más városokban kifejtett tevékenysége, illetve az udvarhelyi tagozatok kapcsán sem lehetnek átfedések. Mint a rektor elmondta, első körben két udvarhelyi szak elindítását tartja a legvalószínűbbnek, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a korábbiakban szóba kerültek közül melyek lesznek ezek.
A tervek szerint az elindítandó szakok kiegészítenék a Sapientia eddigi programját, azzal a céllal, hogy a távoktatásnál komplexebb, gyakorlati részt is magában foglaló képzést biztosítsanak leendő udvarhelyszéki diákjaiknak. A két szak kezdetben a Sapientia marosvásárhelyi karának kihelyezett tagozataként működne, ám ha az intézmény a későbbiekben Székelyudvarhelyen is megerősödne, akár önálló kart is létrehoznának itt. A becslések szerint a két tagozaton évek múltán összesen mintegy négyszáz diák is tanulhat.
Folyamatosak a tárgyalások
Geréb László, a MÜTF Oktatási Központ ügyvezető igazgatója eközben érdeklődésünkre arról számolt be, hogy tavaly júliusban részt vett egy, a magyarországi Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság által szervezett találkozón, amelyen a MÜTF és a Sapientia EMTE vezetősége az államtitkár jelenlétében arról döntött, hogy a két intézmény együttműködik a székelyudvarhelyi szakok létrehozása ügyében. Ezzel kapcsolatban a vezetők már számos alkalommal folytattak tárgyalásokat, legutóbb kedden ültek össze.
„A Sapientiának is érdeke a velünk történő együttműködés, és nekünk is, hogy a rendszerükbe tartozzunk. Nem célszerű versenyhelyzetben lennünk, az a jó, ha egyeztetni tudjuk a meghirdetett képzéseket. Itt nem beszélhetünk egy kolozsvári szintű oktatási piacról, csupán pár száz hallgatóról” – jelentette ki Geréb László. Hozzáfűzte, a kilátásba helyezett integrációs folyamat nem ígérkezik rövidtávúnak, ugyanakkor a tárgyalások folyamán igyekeznek egyensúlyba hozni a Székelyudvarhelyen elindítani kívánt szakokat a Sapientia másutt zajló képzéseivel, valamint a MÜTF programjával.
Bálint Kinga Katalin
Lezárják hétfőn néhány órára az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyére és Maroskece közötti szakaszát a térségben zajló NATO-hadgyakorlat miatt.
Durván nekirontott az RMDSZ-nek Geroge Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
Az avasújvárosi születésű Popa Zsolt munkássága izgalmas színfontja a romániai divatszakmának.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.
Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.
Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.
szóljon hozzá!