Képzéssel erősítenék a civil szférát Marosvásárhelyen

Képzéssel erősítenék a civil szférát Marosvásárhelyen

Fotó: Haáz Vince

Az erdélyi magyar civil szervezetek érdekérvényesítő képessége alacsony, az ehhez kapcsolódó kampányok pedig gyakran sikertelenek – hívták fel a figyelmet a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) munkatársai.

Szucher Ervin

2014. november 27., 20:262014. november 27., 20:26

A szervezet szerint a civil érdekérvényesítés eszköztárát egyelőre kevesen ismerik, és nincs olyan szakmai fórum, ahol a civil szervezetek ezt a tudást elsajátíthatják, ezért a CEMO képzéseket szervezett az érdeklődőknek.

Szigeti Enikő, a mozgalom vezetője létfontosságú tevékenységnek tartja az érdekérvényesítést, amely nélkül főként az erdélyi civil társadalom nem tud igazán hatékonyan dolgozni. „Egyre több olyan civil szervezet jött létre és tevékenykedik Erdélyben, amely az érdekérvényesítést tűzte zászlójára. Mindez rendkívül örvendetes, mint ahogy az is, hogy tagjaik rendkívül lelkesek és szorgalmasak. Csakhogy mivel az érdekérvényesítést Romániában egyetlen egyetemen sem oktatják, az önkéntesek szakmai ismeretei hiányosak” – magyarázta lapunknak Szigeti.

Ráadásul a kisebb településeken, illetve olyan városokban, ahol a magyarság kisebb számarányban él, hiányoznak a közösség jogaiért kiálló civil aktivisták. A CEMO munkatársa elmondta, Magyarországon, ingyenes tanfolyamok keretében, már témakörönként oktatják a lobbizást és az érdekérvényesítést. Ahhoz képest viszont, hogy évekkel ezelőtt a vásárhelyi szervezet tanfolyamára alig akadt jelentkező, és az is, aki eljött, nemigen értette, miről van szó, napjainkban egyre többen és bátrabban vágnak bele ebbe az egyáltalán nem könnyű munkába.

A Civil Elkötelezettség Mozgalom interaktív képzése során a mintegy huszonöt résztvevő megismerkedhetett a civil érdekérvényesítés elméleti hátterével, továbbá egy szimulációs tevékenység során az érdekérvényesítés fontos eszközeit, a tárgyalástechnikát és a kommunikációt gyakorolhatta. Végezetül a résztvevők kis csoportokban elkészítették az általuk képviselt ügy érdekérvényesítési stratégiájának tervezetét.

A civil érdekérvényesítés módszertanának és eszközeinek megismerése mellett a képzés alkalmat nyújtott arra is, hogy a résztvevők megismerkedjenek hasonló ügyekben tevékenykedő fiatalokkal, betekintést nyerjenek Erdély különböző településein zajló jog- és érdekérvényesítő folyamatokba. A résztvevők megfogalmazták igényüket és elvárásukat azzal kapcsolatosan, hogy a jövőben érdemes lenne odafigyelni arra is, hogy a romániai magyar közösség érdekérvényesítő ügyeit időnként közösen tárgyalják.

A Krónikának nyilatkozó Szigeti Enikő elmondta, a hasonló tevékenységet folytató szervezetek folyamatos kapcsolattartása a fölösleges körök kiiktatását és a gyorsabb, hatékonyabb munkát segíti.

Egyébként a Marosvásárhelyen jó pár ügyben eredményesnek bizonyuló CEMO munkatársai felajánlották segítségüket; bármilyen érdekérvényesítő kérdésben meg lehet őket keresni a 0747-340962-es telefonszámon.

A vásárhelyi szervezet arról is döntött, hogy a jövőben más szervezetek munkatársaival közösen igyekszik a különböző településeken zajló jog- és érdekérvényesítő ügyeknek nagyobb nyilvánosságot szerezni. „Egy közös hálózatot szeretnénk kiépíteni, melynek célja egymás szakmai támogatása, a tapasztalatok megosztása, a hatékony és eredményes érdekérvényesítés elérése lenne” – ismertette a CEMO terveit Szigeti Enikő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott

Több magyarországi portál is interjút készített a napokban Hakan Aydemir török kutatóval, akinek elmélete szerint sikerült megállapítani a székelyek eredetét.

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott
2024. április 18., csütörtök

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen

Ütlegelés és egyéb erőszakos tettek miatt büntetőeljárás indult a Beszterce-Naszód megyei Ispánmező polgármestere, Sorin Hognogi ellen, miután a település egyik kocsmájának teraszán megütött egy férfit.

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen
2024. április 18., csütörtök

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét

Közel 300 polgármesterjelölttel vág neki az RMDSZ a júniusi helyhatósági választásnak, amelyen az erdélyi megyéken kívül a Kárpátokon túli Bákó és Gorj megyében is indít tanácsosjelölti listát.

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét
2024. április 18., csütörtök

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében

Hargita megye több régiójában havazott csütörtök reggel, Maroshévíz és Borszék között, a 15-ös országúton csúszásgátlót szórtak le az útkarbantartók.

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében
2024. április 18., csütörtök

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában.

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában
2024. április 18., csütörtök

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban

Szakszerűtlenül, hanyag módon felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemlék hidat Nagyszebenben.

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban
2024. április 18., csütörtök

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg

Három ukrán állampolgárt keresnek a hegyimentők a Máramarosi-havasokban – közölte csütörtök reggel Dan Benga, a Máramaros megyei Salvamont vezetője. Később arról tájékoztatott, hogy egyiküket sikerült megtalálni, a többiek mentése még zajlik.

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg
2024. április 18., csütörtök

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet

Jelenleg egy hónapon át van természetes hó Brassópojánán, de tíz év alatt az is eltűnhet – figyelmeztetnek turisztikai szakemberek, akik szerint Európa számos síparadicsomához hasonlóan Erdélyben is befellegezhet a síelésnek.

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet
2024. április 17., szerda

City break várossá fejlesztené Szatmárnémetit a harmadik mandátumára gyúró Kereskényi Gábor

Iktatta jelöltségét szerdán az illetékes választási bizottságnál Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, aki az RMDSZ színeiben szerezne újabb, harmadik mandátumot.

City break várossá fejlesztené Szatmárnémetit a harmadik mandátumára gyúró Kereskényi Gábor
2024. április 17., szerda

Alulmaradt az előválasztáson, átnyergelt a román liberálisokhoz az RMDSZ polgármestere

Az RMDSZ-ből a román Nemzeti Liberális Pártba (PNL) iratkozott át Érszakácsi polgármestere, Sipos József – jelentette be szerdán a PNL Szatmár megyei szervezetének vezetője, Adrian Cozma parlamenti képviselő.

Alulmaradt az előválasztáson, átnyergelt a román liberálisokhoz az RMDSZ polgármestere