Katolikus iskola: Florea újraállamosítást szorgalmaz

Katolikus iskola: Florea újraállamosítást szorgalmaz

Fotó: Haáz Vince

Míg korábban arról beszélt, hogy meg kell oldani a katolikus iskola ügyét, Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester most az egyház által visszaszerzett Klastrom utcai iskolaépület újraállamosítását szorgalmazza a Facebookon.

Szucher Ervin

2017. január 19., 18:182017. január 19., 18:18

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben adta a választópolgárai tudtára, hogyan képzelte el a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyének a „megoldását”. Szerinte az egyetlen járható út a római katolikus egyház által visszakapott Klastrom utcai épületegyüttes újraállamosítása és az egyház esetleges kárpótlása lenne.

„Az Unirea Főgimnáziummal kapcsolatosan megismétlem, amit már öt évvel ezelőtt is elmondtam: tekintettel arra, hogy ott egy nemzeti érdekeket szolgáló tanintézet is működik, az épületnek át kell kerülnie a polgármesteri hivatal tulajdonába. A jelenlegi tulajdonos, a Római Katolikus Státus, az érvényben lévő törvényeknek megfelelően kártérítést igényelhetne” – írta Marosvásárhely polgármestere, aki bejegyzésében azt javasolta a történelmi magyar egyháznak, hogy mondjon le a városháza javára az iskolaépületről. Florea azzal érvel, hogy a helyhatóság nem változtatgatja álláspontját egy nemzeti érdekeket képviselő tanintézettel kapcsolatosan, mint ahogy néha egy-egy egyház teszi. Mint ismeretes, az Unirea Főgimnázium bérleti szerződés alapján foglalja el a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott épület egy részét.

Régi szándék újramelegítve

Dorin Florea nem mindössze öt éve hangoztatja a történelmi egyházak által visszaszerzett ingatlanok újraállamosításának szükségességét. Még a kétezres évek első felében a helyi önkormányzat tudta nélkül, de a tanács nevében bírósági úton próbálta megakadályozni az egyházi épületek visszaszolgáltatását. Kezdeményezése kudarcot vallott, de időhúzásnak és hangulatkeltésnek megfelelt. Ezelőtt nyolc évvel úgy fogalmazott, „az egyháznak nem az iskoláztatással, hanem a templomozással kellene foglalkoznia”.

„Már lejárt az idő, amikor mindennek a középpontjában az egyház állt. Ez ment az inkvizíció idején, most viszont más világot élünk, ezt a papoknak is meg kellene érteniük” – érvelt 2009-ben az egyik helyi tévéadó meghívottjaként a polgármester. Szerinte az iskolaépületek restitúciója csak egyéni ambíciókat szolgált, ebből a közösségnek abszolút semmi haszna nincs. Dorin Florea már akkor megígérte, hogy hamarosan kezdeményezi az iskolaépületek újraállamosítását.

Bár 2000-től errefelé megszokottá vált, hogy Dorin Floreától semmi sem meglepő, nyilatkozatával a polgármester önmagával kerül ellentmondásba. Ugyanis – az RMDSZ–PDL-egyezségnek eleget téve – 2014-ben ő volt az, aki a katolikus iskola létrehozását szabályozó határozattervezetet az önkormányzati testület elé terjesztette, majd pártbeli kollégáival meg is szavaztatta.

Előkerült a nacionalista kártya

Dorin Florea nyilatkozatával kapcsolatban Hermann Mark Christian, a Szabad Emberek Pártjának (POL) helyi tanácsosa azt mondta, már csak idő kérdése volt, hogy a polgármester mikor rántja elő a nacionalista kártyát. RMDSZ-es kollégája, Csíki Zsolt nem tudja, mire vélni Florea gesztusát. Úgy érzi, ez a sokadik jel, ami arra utal, hogy az elöljáró kettős játékot folytat. „A polgármester mindegyre azt hangoztatja, hogy meg kell oldani a katolikus iskola ügyét, de közben perbe hívja a tanfelügyelőséget, az intézmény sorsát vitató vegyes bizottság üléséről azonban egyéb teendőire hivatkozva kivonul. Nem tudom, mire vélni ezt a magatartást” – nyilatkozta lapunknak az RMDSZ frakcióvezetője. Csíki azt sem érti, hogy ha Florea öt évvel ezelőtt már szorgalmazta a Klastrom utcai épületegyüttes újraállamosítását, 2014-ben miért állt ki a katolikus iskola létesítése mellett, illetve ha akkor kiállt, miért nem tart ki ma is.

A katolikus gimnáziumban tanuló diákok szüleinek képviselője, Csíky Csengele szerint nem kell komolyabb figyelmet tulajdonítani a polgármester nyilatkozatának, hisz az kimondottan a szavazói számára született. „Ócska produkció, észre sem kell venni” – szögezte le lapunknak a Civilek a Katolikus Iskoláért kezdeményező csoport tagja.

Bíznak az új főtanfelügyelőben

Egyébként semmi előjele nem volt az ominózus nyilatkozat megszületésének – állítják azok, akik a vegyes bizottság tagjaiként szerdán részt vettek azon a Florea által összehívott megbeszélésen, melynek célja a Római Katolikus Gimnázium helyzetének tisztázása volt. A héten ez volt a második találkozó, melyre a polgármester a POL kivételével az összes párt képviselőit magához rendelte, de a megbeszélésen részt vett a megye új főtanfelügyelője, a január 16-án kinevezett Maria Kozak, valamint a városháza iskolákért felelős igazgatója is.

Az RMDSZ képviselői úgy érezték, a tanfelügyelőséget másfél hónapig irányító Nadia Raţă helyére kinevezett, korábban az Unirea Főgimnáziumban tanító Maria Kozakban több jóindulat van, a román irodalom szakos tanárnő nyíltnak mutatkozik a helyzet mielőbbi megoldására. „Semmi sincs elveszve, ha a tanács nem fogad el új iskolahálózatot, akkor a jogszabály szerint érvényben marad a régi, azaz a legutóbbi. Ebben pedig tételesen is szerepelt a Római Katolikus Teológiai Gimnázium” – mondta el Csíki Zsolt. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 04., hétfő

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő

Ukrajnába tartó kamionok százai várakoznak ellenőrzésre a Szatmár megyei Halmi határátkelőjénél, ahol hozzávetőlegesen 30 óra a várakozási idő a teherforgalom esetében.

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő
2024. március 03., vasárnap

Aprópénzzel támogatja a méhészeket a kormány, holott a teljes mézpiac védelemre szorul

Méhcsaládonként 25 lejjel támogatja a romániai méhészeket a kormány egy új kormányrendelet értelmében. A Krónikának nyilatkozó szakember, falugazdász szerint a jelképes összeg semmit nem old meg a méhészek egyre súlyosbodó értékesítési gondjai közül.

Aprópénzzel támogatja a méhészeket a kormány, holott a teljes mézpiac védelemre szorul
2024. március 03., vasárnap

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen

Belső vizsgálatot rendelt el az Arad megyei rendőrség vezetősége, miután a rendőrök által szombat este leállított személygépkocsiban, amelyet egy, a gyanú szerint kábítószer hatása alatt álló osztrák sofőr vezetett, utasként egy rendőr is ült.

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen
2024. március 03., vasárnap

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat

Az etnikai kisebbségek román nemzet iránt kifejezett tiszteletének napja – ilyen nevű új hivatalos „ünnepnapot” kaphat Románia, ha a bukaresti parlament elfogadja az ezt szorgalmazó, nemrég benyújtott törvénytervezetet.

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat
2024. március 03., vasárnap

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak

Antikommunista román hősnek, a diktatúra elleni tiltakozásként magát felgyújtó Liviu Corneliu Babeșnek állítottak szobrot a Brassóhoz tartozó Brassópojánán.

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak
2024. március 02., szombat

Hiába jönnének, nem éri meg magyarországiakat alkalmazni a munkaerő után sóvárgó partiumi városban

Jó ideje nulla munkanélküliségi rátával büszkélkedik az Arad megyei Kisjenő, de csak az egyik szemük nevet a kisváros irányítóinak: további ezer dolgozóra lenne szükség, mégpedig sürgősen.

Hiába jönnének, nem éri meg magyarországiakat alkalmazni a munkaerő után sóvárgó partiumi városban
2024. március 02., szombat

Fél lábbal a múltban, féllel a jövőben – Rendhagyó „napsugaras” találkozó Kolozsváron

Találkozót tartott a Napsugár és Szivárvány gyereklapok szerkesztősége Kolozsváron a szökőnapon.

Fél lábbal a múltban, féllel a jövőben – Rendhagyó „napsugaras” találkozó Kolozsváron
2024. március 01., péntek

Hevenyészett kutyamenhelyről mentettek ki 70 ebet a Hunyad megyei rendőrök

Hevenyészett kutyamenhelyre bukkantak a Hunyad megyei rendőrök, 70 ebet kimentettek, 20 pedig elszaladt az erdőbe.

Hevenyészett kutyamenhelyről mentettek ki 70 ebet a Hunyad megyei rendőrök
2024. március 01., péntek

Gyenge volt az idei síszezon Hargita megyében, de még vannak használható pályák

Az idő enyhülése ellenére Hargita megye egyes sípályái még használhatók, a Madarasi-Hargita Síközpontban a legjobbak a sportolási körülmények.

Gyenge volt az idei síszezon Hargita megyében, de még vannak használható pályák
2024. március 01., péntek

Nincs változás: ugyanazokkal az eurohonatyákkal vág neki az EP-választásnak az RMDSZ

Rangsorolta európai parlamenti képviselőjelöltjeit pénteki ülésén az RMDSZ csúcsvezetősége, amely ismételten Vincze Loránt és Winkler Gyula jelenlegi eurohonatyáknak szavazott bizalmat.

Nincs változás: ugyanazokkal az eurohonatyákkal vág neki az EP-választásnak az RMDSZ
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM