Jól tejelnek a „vastehenek”

Jól tejelnek a „vastehenek”

Fotó: Veres Nándor

A jó íze és minősége, illetve kedvezőbb ára miatt vásárolják többen is a napi szükséges tejmennyiséget a tejadagoló automatákból – derült ki terepszemlénken. A legtöbb erdélyi és partiumi nagyvárosban van „vastehén”, a kivételt talán csak Nagyvárad képezi, ahol rövid működés után pár éve kivonták azokat a forgalomból.

Krónika

2015. január 31., 23:532015. január 31., 23:53


Csíkszereda: felemás érdeklődés

Felemás érdeklődést tapasztaltunk terepszemlénken a csíkszeredai „vasteheneknél”, volt, ahol többen is töltötték palackjaikat, máshol senkit nem találtunk. A városközpont közelében lévő automatáknál például nem találtunk vásárlókat, de a Kalász lakótelepen és a Testvériség sugárúton lévőknél érkezésünkkor többen is álltak. Egy idős úr a Kalászban található gép használatához a mellette lévő kávézó alkalmazottjától kért segítséget, aki szívesen mutatta meg, hogyan lehet a tejet „kifejni”.

A férfi elmondta, ritkán vásárol tejet, azért volt szüksége segítségre, s inkább választja az automatát, hiszen így „minőségibb tejet” vihet haza. Az eladónőtől megtudtuk, sokan használják az automatát, nem ritka, hogy segítséget kérnek tőlük. Véleménye  szerint azért akkora az érdeklődés, mert az emberek látják, hogy mennyire tisztán tartják a szerkezetet, hogy hogyan tárolják és szállítják a tejet, emellett pedig jó ízű is a termék.

Továbbá az ára is kedvezőbb, mint a dobozos tejeké: amíg a nagyáruházak polcain fellelhető alacsonyabb zsírtartalmú dobozos tej ára 2,99 és 4,27 lej között változik, a magasabb zsírtartalmúé pedig 3,29 és 4,65 lej között van, addig a város több pontján is működő tejadagoló automatákból három lejért lehet hozzájutni a friss házi tejhez. Ehhez képest egy csíkszeredai kisboltban az 1,5 százalékos zsírtartalmú tej legkevesebb 4,80 lejes áron kapható.

A Temesvári sugárúton található tejautomata tulajdonosa immár negyedik éve értékesíti a tejet ilyen formában. Mint mondta, az évek során – ahogyan növekedett a gépek száma – egyre csökkent a tőle felvásárolt tejmennyiség, mivel a város távolabbi részeiből már érkeznek vásárlók. Tapasztalata szerint most már csak a szomszédos tömbházak lakói vásárolnak tőle. Jelenleg a reggeli és esti fejést követően is feltölti a szerkezetet 15-15 liter friss tejjel, a visszajelzésekből tudja, hogy van, amikor már délre kifogy, máskor estére vásárolják fel az aznapi mennyiséget.

Székelyudvarhelyen sokan „fejik” az automatákat

Meglehetősen népszerűek eközben a székelyudvarhelyi tejadagoló automaták. Naponta körülbelül száz liter tejjel tölti fel a székelymuzsnai Dénes Tibor Attila tejtermelő Székelyudvarhelyen kihelyezett öt tejadagoló automatáját: mint a tulajdonos elmondta, a „vastehenekből” tejet vásárlók általában visszajáró kliensek, akik édesen és savanyítva is fogyasztják, de főzéshez is használják a 3,5-3,9 százalékos zsírtartalmú tejet.

A jelenleg tizenhat fejőstehenet tartó gazda 2012 óta foglalkozik ilyen típusú tejértékesítéssel. Mint kiderült, az automaták forgalma eltérő: néhol naponta 40-50, másutt csupán 10-15 liter tej fogy el. A legforgalmasabb időszak délutánonként két és öt óra közé tehető, amikor az udvarhelyiek jó része hazafelé tart a munkából. A legtöbben pénteken és szombaton fejik meg a vastehenet, amikor sütéshez, főzéshez is az automatából származó tejet használják – mondta el a gazda.

Hozzáfűzte, több év tapasztalata alapján számítják ki, körülbelül mennyi tej fogy el egy-egy nap alatt, s csak a szükségleteket fedező mennyiséget töltik a százliteres tartályokba, hogy a vevők mindig friss nedűhöz jussanak. A gépek egy és négy Celsius-fok közötti hőmérsékleten tárolják a tejet, melyet fogyasztás előtt ajánlott felfőzni. Érdekesség egyébként, hogy a vas­tehenek be­programozhatók arra, hogy ami­kor a bennük lévő tejmennyiség egy meghatározott érték alá csökken, figyelmeztető üzenetet küldjenek az üzemeltetőnek, így megnövekedett igény esetén is rövid időn belül házi tejhez juthat mindenki – mutatott rá Dénes.

Marosvásárhelyen is kelendő

Marosvásárhelyen tizenöt tejadagoló automata működik a város különböző pontjain. A Dacia piac mellett található vastehenet látogattuk meg először, ahol az éppen vásárló hölgy elmondta: általában kéthetente szokta megfejni a vastehenet. Szerinte az ebben található tej jó, és ismerősei közül is sokan fogyasztják, tapasztalatai szerint azonban inkább a nyugdíjasok élnek ezzel a lehetőséggel, mert olcsóbb, és nemcsak literes kiszerelésben lehet vásárolni.

Felhívtuk a szóban forgó automata tulajdonosát, a nyárád­szeredai Kocsis Józsefet, aki elmondta: „azonkívül, hogy a  cigányok fel-feltörik, nincs más probléma”. A gazda, akinek 14 fejőstehene van, négy éve vásárolta meg a százliteres kapacitású automatát. Kérdésünkre, hogy visszatérült-e a befektetett pénze, igennel válaszolt, ám azt is hozzátette, „nem olyan fényes a helyzet, de megéri, nem panaszkodunk”. Az automata tartályát mindennap kiüríti, de sosem tölti újra színültig, 30-40 literrel tankolja meg a robotriskát. A gazda szerint nagyon kell ügyelni az áru minőségére, nem szabad „spekulálni” a tejjel. Legutoljára, amikor megnézette, 4,2 százalékos zsírtartalmú tejet forgalmazott, és nem is kíván a minőségből engedni.

Ellátogattunk a November 7. napi piacra is, ahol két automata található. David Cornel 40 éve árul a piacon, és mivel asztala közel van az egyikhez, mindig készséggel segít a vastehénből vásárlóknak. Ha a gép éppen nem nyeli el az egylejest, kicseréli, és mindig figyelmezteti a tájékozatlanokat, hogy meg lehet és meg kell állítani az automatát, hogy a hab leülepedjen, és ne fusson ki a palackból. Az árus becslése szerint naponta legkevesebb 30-an vásárolnak a gépből tejet.

Sepsiszentgyörgy: engedély nélkül

Nem minden fenékig tejfel viszont Sepsiszentgyörgyön, ahol még mindig vannak engedély nélkül üzemeltetett tejautomaták. Sikó Barabási Sándor, az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság vezetője a Krónika megkeresésére elmondta, már évek óta zajlik a pereskedés a hatóság és a vastehenek tulajdonosa között, jogerős ítéletre várnak.

Négy évvel ezelőtt zárolták ezeket az adagolókat, mivel a tulajdonos csak kettőre váltott ki engedélyt, és ötöt működtetett, ám a pecséteket ismeretlen tettesek megrongálták, majd az automatákat továbbra is feltöltötték. Egy automatából egyébként naponta átlag harminc liter tejet vásárolnak a bolti árnál olcsóbban. Mint ismeretes, az ország első automatáját éppen egy sepsiszentgyörgyi gazdálkodó állította fel, aki a minigazdaságában tartott kilenc tehén napi mintegy száz liter friss tejét értékesítette az adagolóból, amit akkor hatezer euróért vásárolt.

Szatmár, Kolozsvár: változó forgalom

Kolozs megyében összesen 23 tej­automata üzemeltetésére adott engedélyt az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA), amelyet összesen kilenc cég, eladó üzemeltet. Ezek közül 14 működik Kolozsváron. A fenti adatok az ANSVSA világhálón elérhető adatbázisában nyilvánosan hozzáférhetőek.

A gé­peket a nagyobb bevásárlóközpontokban, a városnegyedi élelmiszerpiacokon vagy azok környékén helyezték ki. A cégek illetékeseit többnapos próbálkozás után sem tudtuk megszólaltatni forgalmuk alakulásáról, vagy nem kívántak nyilatkozni, vagy senki nem vette fel a telefont. Tapasztalataink szerint a vastehenek forgalma változó környéktől és napszaktól függően.

Szatmárnémetiben összesen hét tejautomatát működtet egy tehénfarm, melyekből átlagban 70-100 liter tejet vásárolnak a szatmáriak. A szerkezetek tulajdonosa szerint vannak napok, amikor ennél jóval többet árulnak, de az is előfordul, hogy senki sem vesz tejet. Mint megtudtuk, a szatmáriak vásárlókedve pénteken és szombaton a legmagasabb, vasárnap azonban szinte egyáltalán nem vásárolnak. A tejnek literéért egyébként 2,5 lejt kell az automatába tenniük a vevőknek.

Váradon nem aratott sikert

Eközben Nagyváradon oly annyira nem voltak népszerűek a vastehenek, hogy rövid idő után üzemeltetőjük leszerelte a piaco­kon elhelyezett gépeket. Liviu And­rica, a Városi Közterület-fenn­tartó Vállalat (ADP) igazgatója érdeklődésünkre emlékeztetett, pár évvel ezelőtt még a Széles (Decebal) utcai és a rogériuszi piacon is lehetett ezekből a „vastehenekből” tejet vásárolni, és a Nagyvásártéren is próbálkoztak.

De a gépek fenntartása nem bizonyult kifizetődőnek a termelőnek. „Nem volt kellő forgalma. A rogériuszi piacon egy nagy teremben állt, az emberek viszont inkább a már ismert kistermelőtől vásároltak. A Széles utcán meg ugyancsak hűtött kirakatok szavatolták a termék biztonságát. A rogériuszi piacon jelenleg tartályokban hűtik a nyert tejet” – magyarázta Andrica.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 04., hétfő

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn

Néhány évtizeddel ezelőtt még több száz körösfői család élt meg kézművességből: az asszonyok varrtak, a férfiak famegmunkálással foglalkoztak, mások kereskedésből tartották el családjukat. Riport az évszázados hagyomány végnapjairól.

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn
2024. március 04., hétfő

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet

Fényből és sárból címmel frissen jelent meg a Böjte Csaba ferences szerzetes élettörténetéről szóló könyv, amelyet 5 erdélyi helyszínen mutatnak be a következő napokban.

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet
2024. március 04., hétfő

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára

Az erdélyi magyar iskolák 11. és 12. osztályos diákjaival szeretné megismertetni a közintézmények működését, választási joguk és lehetőségük fontosságát a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR).

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára
2024. március 04., hétfő

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás

Változékony, de többnyire meleg időre lehet számítani a következő két hétben, és kiterjedt területeken várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 4. és 17. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás
2024. március 04., hétfő

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak

Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg.

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak
2024. március 04., hétfő

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő

Ukrajnába tartó kamionok százai várakoznak ellenőrzésre a Szatmár megyei Halmi határátkelőjénél, ahol hozzávetőlegesen 30 óra a várakozási idő a teherforgalom esetében.

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő
2024. március 03., vasárnap

Aprópénzzel támogatja a méhészeket a kormány, holott a teljes mézpiac védelemre szorul

Méhcsaládonként 25 lejjel támogatja a romániai méhészeket a kormány egy új kormányrendelet értelmében. A Krónikának nyilatkozó szakember, falugazdász szerint a jelképes összeg semmit nem old meg a méhészek egyre súlyosbodó értékesítési gondjai közül.

Aprópénzzel támogatja a méhészeket a kormány, holott a teljes mézpiac védelemre szorul
2024. március 03., vasárnap

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen

Belső vizsgálatot rendelt el az Arad megyei rendőrség vezetősége, miután a rendőrök által szombat este leállított személygépkocsiban, amelyet egy, a gyanú szerint kábítószer hatása alatt álló osztrák sofőr vezetett, utasként egy rendőr is ült.

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen
2024. március 03., vasárnap

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat

Az etnikai kisebbségek román nemzet iránt kifejezett tiszteletének napja – ilyen nevű új hivatalos „ünnepnapot” kaphat Románia, ha a bukaresti parlament elfogadja az ezt szorgalmazó, nemrég benyújtott törvénytervezetet.

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat
2024. március 03., vasárnap

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak

Antikommunista román hősnek, a diktatúra elleni tiltakozásként magát felgyújtó Liviu Corneliu Babeșnek állítottak szobrot a Brassóhoz tartozó Brassópojánán.

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM