Jelképhasználat: regionális megoldást javasol az RMDSZ és az MPP is

Jelképhasználat: regionális megoldást javasol az RMDSZ és az MPP is

Fotó: Veres Nándor

A regionális jelképek törvénye oldaná meg a székely zászló használatát, vélik az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki politikusai, akik csütörtökön egymástól függetlenül rukkoltak elő az ötlettel.

Bíró Blanka

2015. május 21., 20:142015. május 21., 20:14

 

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke külön sajtótájékoztatón foglalkoztak a zászlótörvénnyel, és mind a ketten arra a következtetésre jutottak, hogy egy újabb jogszabályra van szükség.

„Nem szabad becsapnunk magunkat, az embereket, a zászlótörvény nem oldotta meg a székely zászló használatának kérdését, ezt nem kiskapukkal, sumákolással kell rendezni” – fogalmazott Antal Árpád.

Az elöljáró úgy véli, különbséget kell tenni a székely zászló és a helyi, megyei lobogók között, a most elfogadott zászlótörvény ugyanis nem tesz hozzá és nem is vesz el semmit a székely zászló kitűzésének szabályozásából. A kék-arany lobogót eddig sem lehetett kitűzni, a székelyföldi önkormányzatok minden erre vonatkozó pert elveszítettek, viszont a helyi és megyei zászlók kérdését megnyugtatóan rendezi a jogszabály.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2008-ban fogadta el tanácsi határozattal a város címerét is tartalmazó kék-arany helyi zászlót, amiért évekkel később pert indított a prefektúra, amit alapfokon meg is nyert. Antal Árpád elmondta, amint a zászlótörvény megjelenik a Hivatalos Közlönyben, újrakezdik a sepsiszentgyörgyi zászló engedélyeztetését, ugyanis a folyamatban lévő per ezzel okafogyottá válik.

A Krónika kérdésére, hogy mennyi esélyt lát arra, hogy a román szimbólumok hiánya miatt kifogásolt városzászlót ugyanebben a formában jóváhagyják a bukaresti minisztériumi bizottságok, Antal leszögezte: a város címerét kormányhatározattal megerősítették, a zászló pedig ezen alapszik, ahol a címer kék, ott a zászló arany, és fordítva.

A politikus ugyanakkor úgy vélte, román partnereket kell keresni az ügy támogatásához, és regionális szimbólumok használatát szabályozó jogszabályt kell előterjeszteni. Reális esély van egy ilyen jogszabály elfogadására, hiszen erősödik a regionális tudat, megjelent az erdélyi, a moldvai zászló, indokolta a polgármester, emlékeztetve, hogy a jelenlegi zászlótörvényt is másfél év alatt sikerült megszavaztatni.

Hasonlóan vélekedett Kulcsár Terza József is, aki bejelentette, hogy a polgári párt kidolgozza az erre vonatkozó törvénytervezetet. Mint mondta, bár az RMDSZ-szel nem egyeztettek a kérdésben, de a tervezet benyújtásában a stratégiai partnerségük alapján számítanak a szövetség politikusaira. A polgári párt megyei elnöke szerint felesleges viták zajlanak a zászlótörvényről, melyekben egyik félnek sincs igaza, hiszen az nem oldja meg a székely zászló kérdését, mint ahogy egyes RMDSZ-politikusok állítják.

Ugyanakkor úgy vélte, az SZNT aggodalma is hiábavaló, hisz az új jogszabály nem is akadályozza azt, hozzátéve, hogy a himnuszper indoklásában is leírta a bíró: amit a törvény nem tilt, az megengedett. A polgári politikus szkeptikus a helyi zászló elfogadása kapcsán, mint mondta, a végső jóváhagyásra Bukarestben kerül sor. Ennek ellenére arra biztatott minden önkormányzatot: ne féljenek, tűzzék ki bátran a székely zászlót a polgármesteri hivatalok homlokzatára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak