Jeddi követelések: megszabnák a terelőút-építés feltételeit

Jeddi követelések: megszabnák a terelőút-építés feltételeit

Fotó: Boda L. Gergely

„Tudjuk, hogy Vásárhelynek jó és kell, de Jeddnek ez egy átok” – foglalta össze velősen a község véleményét Bányai István alpolgármester a majdani marosvásárhelyi elkerülőútról.

Vass Gyopár

2015. április 17., 12:312015. április 17., 12:31

A tíz éve tervezett út megvalósulása során a jeddiek azt szeretnék, ha figyelembe vennék az ő követeléseiket is. Ezeknek találkozások, közviták formájában már kétszer is hangot adtak, viszont a kivitelező cég döntéshozással bíró vezetői egyetlen alkalommal sem voltak hajlandók megjelenni az egyeztetéseken.

A Marosvásárhelyt elkerülő út hivatalos jóváhagyásainak egy része már 2004-ben elkészült, azóta húzódik az ügy. Jelenleg a negyedik nyomvonalváltozatnál tartanak, de Bányai István alpolgármester úgy tudja, ez sincs még kőbe vésve. A kisajátítások terén sem kristálytiszta a helyzet. Az alpolgármester szerint a községet átszelő út a lakosokat hátrányosan fogja érinteni, és a jeddiek ezt egyfajta alkuval próbálják meg kompenzálni.

„A helyiek azt szeretnék, ha egyáltalán nem lennének semmilyen munkálatok, de ha már kénytelenek ebbe belemenni, akkor meg kellene találni az arany középutat” – mondta. A legutóbbi, szerdára meghirdetett találkozóra hivatalosak voltak a licitet megnyerő spanyol cég képviselői is, de csak egy alkalmazott jelent meg. „Jó lett volna, ha ott lett volna a cégtulajdonos vagy a menedzser, aki helyben el tudja dönteni, hogy teljesítik vagy nem a követeléseinket” – fogalmazott Bányai.

Végül a találkozón a jeddiek összefoglalták követeléseiket, amelyeket csütörtökön átiratban a kivitelezőnek is elküldtek. Többek között csomópont építését is kérik – a 2007-ben is elhangzott kérésük azonban megvalósíthatatlannak tűnik annak tükrében, hogy a gyorsforgalmi utakon csak 20 kilométerenként lehet letérőt beiktatni.

Egy másik kérésük, hogy lássák el hangszigetelő palánkokkal az út község felőli részét. Továbbá azt szeretnék elérni, hogy azokban az utcákban, ahol a munkagépek dolgoznak, tegyék rendbe az utakat, s fejezzék be a csatornázási munkálatokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen

Horaţiu Suciu személyében külön polgármesterjelöltet támogat a PNL Marosvásárhelyen, miután a PSD nem csatlakozott a közös jelöltállítás tervéhez – jelentette be csütörtök este Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke.

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen
2024. április 19., péntek

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt

További információkig felfüggesztették annak a két ukrán állampolgárnak a keresését, akik harmadik társukkal érkeztek Romániába, és csütörtök reggel kérték a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat segítségét.

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt
2024. április 18., csütörtök

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott

Több magyarországi portál is interjút készített a napokban Hakan Aydemir török kutatóval, akinek elmélete szerint sikerült megállapítani a székelyek eredetét.

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott
2024. április 18., csütörtök

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen

Ütlegelés és egyéb erőszakos tettek miatt büntetőeljárás indult a Beszterce-Naszód megyei Ispánmező polgármestere, Sorin Hognogi ellen, miután a település egyik kocsmájának teraszán megütött egy férfit.

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen
2024. április 18., csütörtök

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét

Közel 300 polgármesterjelölttel vág neki az RMDSZ a júniusi helyhatósági választásnak, amelyen az erdélyi megyéken kívül a Kárpátokon túli Bákó és Gorj megyében is indít tanácsosjelölti listát.

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét
2024. április 18., csütörtök

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében

Hargita megye több régiójában havazott csütörtök reggel, Maroshévíz és Borszék között, a 15-ös országúton csúszásgátlót szórtak le az útkarbantartók.

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében
2024. április 18., csütörtök

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában.

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában
2024. április 18., csütörtök

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban

Szakszerűtlenül, hanyag módon felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemlék hidat Nagyszebenben.

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban
2024. április 18., csütörtök

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg

Három ukrán állampolgárt keresnek a hegyimentők a Máramarosi-havasokban – közölte csütörtök reggel Dan Benga, a Máramaros megyei Salvamont vezetője. Később arról tájékoztatott, hogy egyiküket sikerült megtalálni, a többiek mentése még zajlik.

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg
2024. április 18., csütörtök

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet

Jelenleg egy hónapon át van természetes hó Brassópojánán, de tíz év alatt az is eltűnhet – figyelmeztetnek turisztikai szakemberek, akik szerint Európa számos síparadicsomához hasonlóan Erdélyben is befellegezhet a síelésnek.

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet