Ingyenessé válik a parkolás Marosvásárhelyen

Ingyenessé válik a parkolás Marosvásárhelyen

Fotó: Boda L. Gergely

Pénteken lejár a marosvásárhelyi városháza és a Tracia Trade között kötött szerződés, így a megyeszékhely területén ingyenessé válik a parkolás január 23-tól – derül ki a polgármesteri hivatal honlapján közzétett rövid közleményből.

Simon Virág

2017. január 18., 15:422017. január 18., 15:42


Jelenleg a központban és a város több lakótelepén 8–17 óra között kell a közterület elfoglalásáért díjat fizetni, a főtéren és környékén óránként 2 lejt. A városháza közterület-rendezési osztályának vezetője, Florian Moldovan már nyár végén figyelmeztette a marosvásárhelyi tanácsosokat, hogy januártól megoldást kell találni a közterületen levő parkolóhelyek kihasználására.

A tanácsosok jóváhagyták egy tanulmány megrendelését, amelyből kiderül, hogy érdemes-e bérbe adni a parkolóhelyeket, vagy jobb, ha a városháza maga biztosítja ezt a szolgáltatást. „A tanulmányt megrendeltük már októberben, de az első két versenytárgyalásra senki nem jelentkezett, így csak decemberben tudtuk kipipálni ezt a feladatot. Most várjuk, hogy készüljön el a tanulmány, s ennek alapján a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők eldöntsék, hogyan tovább” – mondta érdeklődésünkre Florian Moldovan igazgató, akitől megkérdeztük, hogy véleménye szerint meddig tart majd ezt a folyamat. Moldovan szerint egy hónap, maximum kettő, s újból fizetősek lesznek a parkolóhelyek.

Megkerestük a Tracia Trade igazgatóját, Horaţiu Moldovant, aki érdeklődésünkre elmondta, szerinte a városháza időben kellett volna kérje a tanulmány elkészítését, hogy a szolgáltatást folyamatosan lehessen biztosítani. „Amennyiben a városháza versenytárgyalást szervez a parkolásra, s megfelelnek a kiírás feltételei, mi is részt fogunk venni azon” – tette hozzá a cég igazgatója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 28., csütörtök

Nyílt napon ismertetik a szakirányokat és tanárokat a Kolozsvári Református Kollégiumban

Interaktív nyílt napot tart április 6-án a Kolozsvári Református Kollégium, amelynek vezetősége az elméleti oktatás iránt érdeklődő diákokat szülői kísérettel várja a Farkas utcai épületbe.

Nyílt napon ismertetik a szakirányokat és tanárokat a Kolozsvári Református Kollégiumban
2024. március 28., csütörtök

Minden jó, ha a katasztrófa vége jó: műszakilag átadták az új györgyfalvi ivóvízhálózatot, és ez csak a kezdet

Nagycsütörtökön lezajlott a bő másfél éve vízügyi katasztrófahelyzet áldozatául esett Györgyfalva új vezetékes ivóvízhálózatának műszaki átadás-átvételi eljárása.

Minden jó, ha a katasztrófa vége jó: műszakilag átadták az új györgyfalvi ivóvízhálózatot, és ez csak a kezdet
2024. március 28., csütörtök

Csúcstechnológiás berendezésekkel és sürgősségi osztállyal bővül a járványkórház Kolozsváron

Uniós alapokból 12 millió euró értékű beruházásokat hajtott végre a Kolozs Megyei Tanács a kincses városi járványkórház orvosi szolgálatatásainak és infrastruktúrájának korszerűsítésére.

Csúcstechnológiás berendezésekkel és sürgősségi osztállyal bővül a járványkórház Kolozsváron
2024. március 28., csütörtök

Hungarikum-díjat kapott a legjelentősebb identitásszimbólumnak számító székely kapu

Hungarikum-díjat kapott a székely kapu a napokban megtartott IV. Hungarikum Díjátadó Gálán a Veszprémi Petőfi Színházban.

Hungarikum-díjat kapott a legjelentősebb identitásszimbólumnak számító székely kapu
2024. március 28., csütörtök

„Átvették” a gépkocsik is a politikusok után a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmit

Megnyitották az autós forgalom előtt csütörtökön a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi utat – jelentette be közösségi oldalán Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.

„Átvették” a gépkocsik is a politikusok után a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmit
2024. március 28., csütörtök

Félezer zarándok részvételével tartottak nagycsütörtöki krizma- és olajszentelési szentmisét Gyulafehérváron

Nagycsütörtökön ünnepélyes krizma- és olajszentelési szentmisét tartottak a gyulafehérvári székesegyházban, az eseményen félezer zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Félezer zarándok részvételével tartottak nagycsütörtöki krizma- és olajszentelési szentmisét Gyulafehérváron
2024. március 28., csütörtök

Aradon büntettek a nagy bűzt okozó trágyázásért, Kolozsváron elnéző a környezetvédelmi hatóság

Arad megyében büntetik a környezetvédelmi engedély nélküli, orrfacsaró bűzt okozó trágyázást, a szakhatóság szerint azonban Kolozs megyében ez megengedett. Az Arad megyei környezetőrség 110 ezer lejes bírságot szabott ki egy mezőgazdasági vállalatra.

Aradon büntettek a nagy bűzt okozó trágyázásért, Kolozsváron elnéző a környezetvédelmi hatóság
2024. március 28., csütörtök

Változás: óvodások, diákok után elektronikus úton igényelhető az oktatási támogatás, egyetemistáknak postán is kell

Változik ettől az évtől a magyar állam által biztosított oktatási-nevelési támogatás igénylési módja: április 3. és május 3. között kizárólag elektronikus formában nyújthatják be támogatási igényüket a szülők a www.mipont.hu felületen.

Változás: óvodások, diákok után elektronikus úton igényelhető az oktatási támogatás, egyetemistáknak postán is kell
2024. március 27., szerda

A mi bűzlő Svájcunk: a hatóságok szerint semmi baj a Kolozsvárt ismét elérő gyomorforgató szaggal

A Kolozs megyei környezetőrség, illetve a prefektúra szerint sem kell fellépni a Kolozsváron és környékén ismét fojtogató bűz okozójával szemben, amelyről ezúttal egyértelműen megállapítható, hogy egy tyúkfarm.

A mi bűzlő Svájcunk: a hatóságok szerint semmi baj a Kolozsvárt ismét elérő gyomorforgató szaggal
2024. március 27., szerda

Vállalják a versenyt: Arad megyében is állít tanácselnökjelöltet az RMDSZ

Az ígéret szerint az RMDSZ minden „fronton” állít jelölteket a 2024-es romániai választásokon, így a június 9-i helyhatósági megmérettetésen Arad megyében is lesz megyei tanácselnökjelöltje Péró Tamás megyei ügyvezető elnök személyében.

Vállalják a versenyt: Arad megyében is állít tanácselnökjelöltet az RMDSZ