Hitelét vesztette az udvarhelyi ifjúsági szervezet

Hitelét vesztette az udvarhelyi ifjúsági szervezet

Súlyos kötelezettségszegés miatt kizárták az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsot (UIET) az Erasmus+ uniós ifjúsági program pályázati rendszeréből. 

Bálint Kinga Katalin

2015. február 26., 20:592015. február 26., 20:59

A hitelvesztést egy 2013 májusában leadott pályázat körül kialakult gyanús körülmények okozták. A pályázati kihágásokra Jakab Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi szervezetének elnöke, az Udvarhelyi Fiatal Fórum korábbi vezetője hívta fel a figyelmet csütörtökön.

Az ügy a főként uniós országok ifjúsági szervezeteinek meghirdetett, az európai mobilitás elősegítését célzó Erasmus+, korábbi Youth in Action (Fiatalok Lendületben) program során 2013-ban leadott projekttervvel kapcsolatos. A program lényege az európai mobilitás támogatása, ezért a pályázás feltétele, hogy a projektek lebonyolításában különböző európai országokban bejegyzett civil szervezeteknek kell együttműködniük, tájékoztatott Jakab Attila, aki korábban már részt vett ilyen pályázaton.

Mint felvázolta, a program honlapján (Tinact.ro) megtalálható 2013. májusi eredményhirdetés szerint az UIET közel 25 ezer euróra pályázott Youth workers: who are you? (Ifjúsági munkások: kik vagytok ti?) című, helyi és külföldi fiatal önkénteseknek tapasztalatcserét biztosítani kívánó projektjéhez, amelyet akkor a pályázatokat elbíráló Oktatási és Szakmai Képzések Közösségi Programjainak Országos Ügynöksége (ANPCDEFP) jóvá is hagyott, átutalva a kért összeg 70 százalékát.

A listára utólag felkerült az a megjegyzés, mely szerint a pályázó nem valósította meg az elfogadott tervet, ezért az elbírálók visszakérték az átutalt összeget. 2014 elején az UIET újra megpróbált támogatást szerezni a projekthez – az ANPCDEFP honlapján április 30-ai keltezéssel feltöltött eredményhirdetési dokumentum szerint az újonnan benyújtott pályázat a korábbi, meg nem valósított terv másolata volt.

Ugyanebből a megjegyzésből kitűnik, hogy az UIET addig az időpontig többszöri felszólítás ellenére sem fizette vissza az összeget – az újabb támogatási kérelmet elutasították. 2014 októberében, amikor az egyeztetőtanács újabb, immár más nevű, ám ismét az ifjúsági munkások mobilitását elősegíteni kívánó programtervet nyújtott be, 21 ezer eurót kérve, az ügynökség kizárta a pályázati rendszerből. Indoklásként azt írták a nyilvános eredményhirdetésen: a pályázó súlyos szerződésszegést követett el. Ugyanott olvasható, hogy olyan partnerszerződéseket mutatott be, amelyeket a partnerek nem ismertek el és nem vállaltak.

Jakab Attila kifejtette: „az UIET magatartása egyértelműen rossz fényt vet az udvarhelyszéki ifjúsági és civil szervezetekre is”. Ugyanakkor felhívta a hétvégén ülésező UIET küldötteinek figyelmét, hogy ha vissza akarják állítani szervezetük hitelét és tisztességét, válasszanak tiszta vezetőket, akik az említett esetkor nem voltak tagjai az elnökségnek. Hozzátette, amennyiben nem tisztul meg az UIET elnöksége, felkéri a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) vezetőségét, hogy zárja ki soraiból az udvarhelyszéki szervezetet, ennek elnökségi tagjai pedig mondjanak le választott tisztségeikről.

Az UIET-nek már nincs tartozása az Oktatási és Szakképzési Programok Országos Hivatala felé – mondta el megkeresésünkre Andreea Groza, a hivatalnak a Fiatalok Lendületben program romániai koordinálásáért felelős illetékese.

Mint kifejtette, a pályázó a második eredményhirdetés után teljes mértékben kiegyenlítette tartozását, ám hitelét vesztette az ügynökségnél, így többé nem áll módjukban támogatni projektjeiket. Ha esetleg mégis, akkor speciális feltételek mellett, például garanciát kérhetnek a finanszírozás előtt. A legutóbbi eredményhirdetés előtt rutineljárásként felhívták a pályázatban foglalt, partnerekként feltüntetett külföldi szervezeteket, akik nem ismerték el az együttműködés tényét, fűzte hozzá.

Az UIET közleményben reagált Jakab Attila kijelentéseire. Ebben kijelentik: a szervezet mindvégig törvényesen járt el, továbbá rágalmaknak minősítik a volt UFF-elnök által elmondottakat, amelyek szerintük „a tények és folyamatok ismeretének hiányát bizonyítják”.

Mint leírták, „az elnyert pályázat lebonyolítási ideje 2013 decemberében volt meghatározva. Az UIET objektív okok miatt kérte az időpont módosítását az ügynökségtől, mely ezt nem hagyta jóvá, ám felajánlotta a további pályázati szessziók nyújtotta lehetőségek kihasználását. Ezután az UIET az előleg száz százalékát visszautalta a pályáztatónak”.

Antal Lóránt, az UIET elnöke elmondta, a partnerségi viszony a pályázati rendszeren belül internetes közösségi oldalakon alakul ki: a program szervezője közzétesz egy partnerségi felhívást, amelyre a Youth in Action rendszerében lévő bármely érdeklődő magánszemély vagy szervezet visszajelezhet.

Antal szerint az udvarhelyszéki szervezet a pályázatban leadta azok névsorát, akik visszajeleztek – az ellenőrzés során fellépett problémák feltételezései szerint arra utalnak, hogy a jelentkezettek között van, aki időközben meggondolta magát. Kiemelte: az UIET-et ért rágalmakért jogorvoslatot kérnek majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban

Egy erdélyi polgármesteri hivatal 450 új kerékpár beszerzésére írt ki pályázatot 649 999 lej értékben, hogy a község valamennyi általános iskolását új biciklivel ajándékozza meg az egészséges életmód támogatása érdekében.

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban
2024. április 19., péntek

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában
2024. április 19., péntek

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron

Egyházi és világi főméltóságok részvételével avatták fel pénteken Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a magyar állam támogatásával megvásárolt, felújított egykori Központi Szállót, amelyet a Sapientia Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza használ.

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron
2024. április 19., péntek

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők

Megérkezett a Kolozs megyei Aranyosgyéresre az első három, Norvégiától beszerzett F-16-os harci repülő – közölte pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN).

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők
2024. április 19., péntek

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”

Minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) által kezdeményezett Partiumi Fórum pénteki eseményén Nagykárolyban.

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”
2024. április 19., péntek

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc

Mintegy 25 ezer támogató aláírás kíséretében iktatta jelöltségét pénteken egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc, az RMDSZ politikusa, aki nyolc éve vezeti a testületet – tudatta az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája.

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc
2024. április 19., péntek

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma

A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei nyitórendezvényét, a Kárpát-medencei búzaszentelést Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett gazdák jelenlétében tartották meg a Szatmár megyei Kaplonyban.

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma
2024. április 19., péntek

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható

Országszerte sok esőzés várható a jövő héten, április 22. és 29. között az évnek ehhez az időszakához mértnél hűvösebbre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az időjárásra vonatkozó, május 20-ig terjedő előrejelzésében.

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható
2024. április 19., péntek

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen

Horaţiu Suciu személyében külön polgármesterjelöltet támogat a PNL Marosvásárhelyen, miután a PSD nem csatlakozott a közös jelöltállítás tervéhez – jelentette be csütörtök este Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke.

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen
2024. április 19., péntek

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt

További információkig felfüggesztették annak a két ukrán állampolgárnak a keresését, akik harmadik társukkal érkeztek Romániába, és csütörtök reggel kérték a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat segítségét.

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt