Hirdetés

Határnyitás számos kérdőjellel

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Felkészületlenül érte az érintett önkormányzatokat az a minisztériumi rendelet, amely szerint – többéves várakozás után – tíz új alkalmi határátkelőhely nyílik a magyar–román határszakaszon.

Gyergyai Csaba

2017. február 14., 13:282017. február 14., 13:28

2017. február 14., 16:102017. február 14., 16:10

Bizonytalanságot szült és több kérdést is felvetett a külügyminisztérium múlt heti rendelete, amely tíz alkalmi határátkelő megnyitását hagyja jóvá a román–magyar határszakaszon. A rendelet értelmében a hétvégétől kezdődően, heti egy alkalommal lehet majd átkelni a határállomásokon, előre rögzített órarend szerint. Kiderült azonban, az aszfaltúton kívül semmilyen más infrastrukturális feltétel nem adott a határnyitáshoz, az érintett önkormányzatok illetékesei szerint ezt nehéz lesz napokon belül megoldani.

Megduplázódik az átkelők száma

Magyarország és Románia közös határszakaszán évekkel ezelőtt tíz határ menti település közelében épült új út a 2007–2013-as, határon átnyúló együttműködési program keretében azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a környék lakóinak az átjárását, és fellendítsék a régió gazdasági életét. A két országot tíz új ponton összekötő út mentén nem épültek határátkelők, mivel az eredeti ütemterv szerint Romániát és Bulgáriát 2011 tavaszán vették volna fel a belső határellenőrzés nélküli uniós államok közé, schengeni csatlakozásukat azonban a tagországok rendre elhalasztották. Így ezeken az utakon azóta is sorompók jelzik, hol húzódik az országhatár.

Jelenleg mindössze 10 közúti határátkelő működik Románia és Magyarország között, átlagosan 40 kilométerenként lehet átjárni, ami tipikus kelet-közép-európai probléma, hiszen Nyugat-Európában sokkal sűrűbben vannak összeköttetési pontok a szomszédos országok között. A Szatmár.ro portál szerint Romániának azért vált sürgőssé a határnyitás, mivel az Európai Fejlesztési Alap az év elején arról tájékoztatta a kormányt, előfordulhat, hogy az államnak vissza kell fizetnie az útépítés költségeit, mivel az utakat nem használják rendeltetésük szerint.

Szükség van a magyar segítségre

Szatmár megyében Károly­pusztán, Szárazbereken és Nagypeleskén nyílik határátkelő a külügyi tárca rendelete szerint. Utóbbi két település Lázá­ri községhez tartozik, amelynek a polgármestere, Lengyel István a Krónikának elmondta, a máramarosszigeti területi határrendészeti hatóság a múlt héten tájékoztatta a polgármesteri hivatalt a döntésről, ami „érthető módon\" teljesen felkészületlenül érte az önkormányzatot. A rendelet szerint ugyanis az érintett településeknek kell biztosítaniuk az infrastrukturális feltételeket. Az elöljárótól megtudtuk, a község területén lévő két átkelőnél már két alkalommal is terepszemlét tartottak a határrendészet illetékeseivel, és az a döntés született, hogy a szárazberki határátkelőt szombaton, a nagypeleskeit pedig vasárnap tartják nyitva 10 és 18 óra között.

„A határrendészeti hatóság folyamatosan egyeztet a magyarországi féllel, mivel szükség van a segítségükre. Egyelőre mobil egységekkel oldanák meg az utasok ellenőrzését, mindaddig, míg kialakítjuk az állandó átkelőhelyet. Tudomásom szerint erre csak a magyarországi határrendészetnek van kapacitása. Nyilvánvaló, hogy ők jóval előrébb tartanak ezen a téren. A későbbiekben konténereket kell kihelyezzünk, elektromos áramot kell bevezetni – felméréseink szerint 1,5 kilométer hosszú távvezetéket kell kiépíteni –, szóval nem lesz könnyű. Reményeink szerint ezzel leghamarabb május–június környékén tudunk elkészülni. Addig biztosan marad a hétvégi program\" – részletezte az elöljáró. Lengyel István elmondta, a környék lakói évek óta várják a határnyitást, hiszen a térségnek gazdasági és idegenforgalmi fellendülést hozhat.

Oana Pîrcălab, a Szatmár Megyei Határrendészet szóvivője a Szatmár.ro-nak hétfőn úgy nyilatkozott, a külügyi tárca valószínűleg három hónapig figyelemmel követi majd a három átkelőhely forgalmát, és ennek függvényében dönthet arról, hogy indokolt-e az állandó átkelő kialakítása.
Bihar megyében Érsemjént, Biharfélegyházát és Vizesgyánt érinti a külügyminisztériumi határozat, ezeken az átkelőhelyeken is hetente egy alkalommal, szombatonként emelik fel a sorompókat, a prefektúra és nagyváradi területi határrendészeti hatóság azonban a helyi sajtónak nem kívánt nyilatkozni a témában. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza polgármestere a Reggeli Újságnak elmondta, azt szeretnék, ha az új határátkelők folyamatosan a lakosság rendelkezésére állnának. Az elöljáró úgy fogalmazott, amennyiben megvalósul az állandó összeköttetés, fellendülhet a térség ipari fejlődése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
2026. november 04., szerda

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó

Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó
Hirdetés
2026. november 04., szerda

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták

„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták
2026. november 04., szerda

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek

Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek
2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
2026. november 03., kedd

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?

Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?
2026. november 03., kedd

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre

Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre
Hirdetés
Hirdetés