Halasztással kezdődött csütörtökön a legfelső bíróságon a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról szóló per, amelyben három vádlottat börtönbüntetésre ítéltek.
2013. május 16., 15:392013. május 16., 15:39
Markó Attila vádlott, aki a restitúciós bizottság tagjaként döntött arról, hogy a háromszéki iskolaépületet az Erdélyi Református Egyházkerületnek adja vissza a román állam, elmondta: ügyvéd fogadása címen kérték a halasztást, amit a bíróság elfogadott, és június 27-ére tűzte ki a következő tárgyalást.
A perben június végén született első fokú döntés a buzăui bíróságon, amely Markó Attilát és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, Silviu Climet, a román igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett szabadságvesztésre.
Markó Attila emlékeztetett arra, hogy a legfelső bíróságon a fellebbezési szakasz elejétől kezdődött a per, amelyben érdemi tárgyalás még nem volt. Arra a kérdésre, hogy becslése szerint meddig tarthat, elmondta: attól függ, hogy a bíróság hogyan kezeli az ügyet, a bírói testületnek ugyanis mérlegelési lehetősége van abban, hogy engedélyezzen olyan eljárási elemeket, amelyekre a vádlottaknak alapfokon is joguk van, például tanúk bekéretése vagy új bizonyítékok benyújtása. Ha ezt nem engedélyezi, és azt mondja, hogy számára világos az ügy, akkor akár egy tárgyalás után is ítéletet hirdethetnek.
Elmondta, az első fokú ítélet után felkészültek újabb bizonyítékokkal, amelyek az ő igazukat támasztják alá. Hozzátette: szerinte az ügy világos, hiszen az 1948-as államosítási dokumentumban is a református egyházat jelölték meg tulajdonosként, így tőlük vették el az ingatlant, és a romániai restitúciós törvény kimondja, hogy annak kell visszaadni az ingatlant, akitől elvették, és nem azt kell vizsgálni, hogy a XIX. században vagy a két világháború között kié volt az épület.
Az ügyészség és a buzăui bíróság viszont elfogadta a vádlottakat feljelentő magyar nemzetiségű sepsiszentgyörgyi érintettek álláspontját, akik szerint az iskola soha nem volt tulajdonjogilag a református egyházé, mert szerintük azt a székelyek építették közadakozásból, és az egyház csak mint tanfelügyelőségként felügyelte az iskolában zajló oktatást.
Szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyön nagyszabású tüntetést szerveztek az erdélyi magyar történelmi egyházak, amelyek szerint a Mikó-per alapját képezheti egy esetleges újraállamosítási folyamatnak. A magyar kormány értetlenségét fejezte ki a bírósági döntéssel kapcsolatban.
Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.
Újabb medvetámadás történt Romániában: az incidens hétfőn este történt a Transzfogarasi úton, az Argeş megyei Arefu nevű település közelében.
A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.
Az 1930-as évek elején hagyományos székely népi motívumokkal díszített, élénk virág- és madármintás, jellegzetes kék színű bútorokat adományoztak a marosvásárhelyi Vártemplomnak a város, a gyülekezet neves személyiségei.
A Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal korszerűsítési munkálatai gyors ütemben haladnak, és a 67 kilométer hosszú Kolozsvár–Kissebes szakaszon már közlekednek munkavonatok – számolt be a Pro Infrastruktúra Egyesület.
Mintegy félmillió euró értékű hamis bankjegyet foglaltak le vasárnap délután a Szatmár Megyei Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat rendőrei. A két nagyváradi gyanúsítottat hétfőn a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte.
A medvék által nagyon sűrűn látogatott Transzfogarasi úton a Romsilva állami erdészet Argeș megyei igazgatósága az incidensek megelőzését szorgalmazza és az óriási összegű bírságokra hívja fel a figyelmet.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Felújítják Dés és környéke egyik legfontosabb turisztikai és közösségi vonzerejét, a Torok fürdőt. A 4,5 millió eurós fürdőberuházás több látogatót, erősebb helyi gazdaságot és korszerűbb rekreációs lehetőségeket ígér.
szóljon hozzá!