Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán is benyújtható az igénylés, az eljárásról Zsigmond Barna Pál főkonzul, Farkas Balázs konzul és Lukács Bence Ákos konzul tájékoztatott.
A magyar Országgyűlés anyagi támogatást kíván biztosítani mindazoknak, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált.

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény végrehajtási rendeletét 2015-ben módosították. A július 4-én hatályba lépett törvénymódosítás azokra is érvényes, akik az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés következtében más ország állampolgárává váltak – olvasható a főkonzulátus honlapján.

Világszerte már több ezren igényelték a hadigondozotti ellátást, a csíkszeredai konzulátusra is sorra érkeznek be az igénylések. „Nemcsak a harci cselekmények közben elesettek leszármazottai igényelhetik az ellátást, hanem azok is, akik hadifogságban hunytak el. A törvény négy különböző jogállást különböztet meg: hadirokkant, hadiözvegy, volt hadigyámolt, volt hadiárva. Főkonzulátusunkon az igénylők döntő többsége a legutóbb felsorolt volt hadiárva kategóriába tartozik, tehát olyan személy, akiknek az édesapjuk a harctéren hősi halált halt, vagy hadifogságban hunyt el a második világháború folyamán vagy az azt követő időszakban valamelyik hadifogolytáborban a magyar királyi honvédség, vagy a magyar királyi csendőrség tagjaként” – magyarázta Zsigmond Barna Pál főkonzul.

Pénzbeli juttatás

Az ellátás kétféle pénzbeli juttatást jelent. Egyrészt egyszeri jelképes „kárpótlásból” áll, nagyságrendileg ez egy 50 ezer forint egyösszegű térítés, illetve egy havi rendszeres juttatásból, mely élethosszig tart. (Ennek jelenlegi öszszege 8850 Ft).

„A törvénymódosítás lakóhelytől függetlenül megnyitja a hadigondozotti jogosultságot az olyan személyeknek, akiket 1949. január 1-jét megelőzően Magyarországon nyilvántartásba vettek, de a pénzellátást nagykorúvá válásuk miatt, vagy politikai okból megszüntették, illetve ilyen ellátás iránti kérelmüket politikai okból elutasították, továbbá akik ezen irányú kérelmükett politikai, illetve földrajzi okokból elő sem tudták terjeszteni” – mutatott rá Lukács Bence Ákos.

Szükséges iratok

Az igénylőnek kétféle iratcsomagot kell felmutatnia: egyrészt az elhunyt személyre, másrészt a saját személyére vonatkozó iratokat. Az elhunyt személyre vonatkozóan bizonyítani kell a halál hadi eredetét, azaz halotti anyakönyvi kivonatot, vagy holttá nyilvánító bírósági végzést kell bemutatnia magyar nyelvű fordítással ellátva. Elfogadják továbbá két szemtanúnak a vallomását is, akik látták elesni az elhunytat, vagy együtt szolgáltak azzal. Ha van, lehet csatolni az iratok közé tábori levelezőlapot, a Vöröskereszt általi keresőlapot, katonakönyvet, kórházi iratot stb.

Ha valaki nem rendelkezik semmiféle irattal édesapja halálával kapcsolatban, abban az esetben sem kell elkeseredni, mert léteznek olyan egyéb körülmények, amelyek ezt közvetetten bizonyítják. Ilyen esetben csatolni szokták az elhunyt szülővárosában, szülőfalujában felállított háborús emlékműről készült fotókat is, amely tartalmazza az elhunyt nevét. Másik megoldásként a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Háborús Kegyeleti Igazgatóság által működtetett www.hadisir.hu oldalon is, illetve a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárának gondozásában álló www.hadifogoly.hu oldalakon is vannak olyan adatbázisok, amely alapján be lehet azonosítani az elhunyt katonákat. Volt olyan kérelmező, aki ezekből az adatbázisokból tudta meg, hogy hol van eltemetve az édesapja.

Az ellátást igénylőtől személyi igazolványt, honosítási okiratot, a lakcímkártyát illetve a születési anyakönyvi kivonatot kérik el az igényléskor. Ez utóbbira a családi kapcsolat bizonyítása miatt van szükség és amennyiben az igénylőnek még nincs magyar, akkor a románt és annak hiteles magyar nyelvű fordítását kell benyújtania. Arra kérik az igénylőket, hogy minden rendelkezésére álló iratot vigyenek magukkal.

A csíkszeredai külképviseleten szeptember közepén kezdték el átvenni az első igényléseket, nemsokára az első ellátások is megérkeznek. Az ellátás mellett az igénylő számára egy igazolványt is kiállítanak, amellyel különböző kedvezményekben részesülhet Magyarországon. Az ellátást nemcsak egy hadiárva utód igényelheti a családból, hanem mindenik testvér kérheti az elhunyt édesapja után.

„Ez egyfajta elismerése a magyar államnak azok irányába, akik harci cselekmények során vesztették életüket, vagy fogságba estek. Egyfajta tisztelgés előttük. Sok idős embernek mindenképp pénzbeli segítséget is jelent, de látjuk a meghatódást, látjuk az emberi tekintetekben, hogy ez elismerés számukra” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál főkonzul.

Tanúskodó bajtárs

Az igénylések során a csíkszeredai főkonzulátuson szívszorító történtek is napvilágra kerülnek, az igénylők által bevitt megsárgult lapok a múlt egy-egy szeletkéjét villantják fel, emberi sorsokról beszélnek. A csíkszeredai Nagy Jenő édesapja a Gyimesekben harcolt, majd esett el. Fia, aki 1941-ben született, nem is ismerte őt.

„Érdekes volt ez a történet, mert mielőtt Nagy Jenő bejött volna hozzánk, igénylést nyújtott be Zakariás Tibor Marosvásárhelyről, aki 1924-ben született. Ő látta katonaként a gyimesi fronton Nagy bácsi édesapját. Nagyon érdekes volt ez a kapcsolódás, hogy 71 év után bejön valaki a hadigondozotti ellátás kapcsán, igényli az ellátást és tanúskodik is” – mesélte Lukács Bence Ákos.

Hányattatott gyerekkor

Nagy István 1908. május 1-én született Somosdon és 1944-ben halt meg. Felesége Ferenczi Amália volt, 1937-ben házasodtak össze. Rá egy évre megszületett első fiúk, Árpád, majd három év múlva Nagy Jenő.

„Édesapámék kilencen voltak testvérek, négyen mentek a háborúba, hárman ott is maradtak, meghaltak – elevenítette fel a hetven évvel ezelőtt történteket Nagy Jenő. Az édesapa halála után egy tanítónőt vettek „kovártélyba” a házba. Első osztályos korában a család elköltözött Somosdról. Sokat hányódott, az elemi osztályokat három különböző helyen végezte, az ötödik, hatodik, hetedik osztályt Ákosfalván, majd Marosvásárhelyre került.

Mint mesélte, édesanyja nem sokat mesélt az édesapjáról. „De arra gondja volt, hogy a tanítónő szüleihez kerüljek. Nem nagyon akartam, de végül úgy lett, hogy odamentem. Hasznom belőle annyi volt, hogy – mint falusi gyerek el is hányódhattam volna – szépen kezdtem tanulni. Dolgozni kellett reggeltől estig, de amikor a tehenekkel voltam, mindig valamit olvastam, örökké érdekelt minden” – emlékezett vissza. Csíkba úgy került, hogy Kászonba nevezték ki, miután elvégezte az állat-egészségügyi iskolát.

Elégtételként tekint rá

Mivel Nagy Jenő bácsi sokat utazik szerte a nagyvilágban, tavaly egy magyarországi tartózkodása alatt megkérdezte valaki tőle, hogy adott-e le kérést az ellátásra, merthogy ő is hadiárva. Ő nem is akart foglalkozni az üggyel, mert az édesapjára vonatkozó iratai sem voltak és eszébe sem jutott, hogy ő is igényelheti.

„Aztán márciusban Budapesten egy esküvőn találkoztam a marosvásárhelyi, 91 éves Zakariás Tiborral és ő is kérdezte, hogy adtam-e le a kérést és biztatott, hogy adjam le. Kiderült, ő volt a jegyző a faluban, mondta, mindenhol híre volt, hogy édesapámék hárman testvérekül a háborúban maradtak. Aztán addig-addig, hogy elmentem Csíkszeredában a főkonzulátusra és ott egy kedves nő – tanítani kéne, ahogy ő viselkedett az ügyfélszolgálaton – segített, hogy elérhetőségeket kapjak és tanácsokat adott. A szülőfalumban levő református templomban van egy márványtábla és azon édesapám neve is szerepel. Ez volt a kiindulópont. Aztán az utolsó papír a faluban levő református lelkésztől érkezett igazolás volt” – mesélte Nagy Jenő.

„Nem is álmodtam róla”

Nagy Jenő 2015 októberében adta le az igénylést, januárban kapta az értesítést, hogy megkapja az ellátást. „Nem is álmodtam róla. Megnyitottam a bankban a számlát. Igazából azért is nem akartam utánajárni, mert jövőben lesz húsz éve, hogy nyugdíjba mentem és nem nagy a nyugdíjam, de sok mindent meg tudok engedni magamnak belőle. De amikor jött az értesítés, akkor elsírtam magam. Mert aki nem ment keresztül rajta, nem tudhatja, hogyan nőttem fel. Volt olyan, hogy Vásárhelyen úgy tudtam csak iskolába járni, hogy éjjel szenet lapátoltam az állomáson. Ez az ellátás egyfajta elégtétel számomra és nem is kicsi. Számomra nem a pénz a fontos, hanem maga a gesztus” – összegzett Nagy Jenő.