Fokozottan ellenőrzi a rendőrség a téli gumiabroncsokat

Fokozottan ellenőrzi a rendőrség a téli gumiabroncsokat

Fotó: Veres Nándor

Erdély-szerte beköszöntött a tél, Székelyföld után ugyanis csütörtökön más megyékben is elkezdődött a kiadós havazás. Hargita megyében meglehetősen nehézkes volt a közúti közlekedés, a vastagodó hóréteg főként a magasabban fekvő területeken okozott gondot, annak ellenére, hogy az akadálymentesítő, valamint a csúszásgátló anyagot szétszóró gépek már reggeltől kezdve dolgoztak. 

Kőrössy Andrea

Molnár Rajmond

2015. november 26., 19:262015. november 26., 19:26

2015. november 26., 22:162015. november 26., 22:16

Az országutakért felelős megyei intézmény közlése szerint 29 járművel takarították csütörtökön az utakat, és már délelőtt több mint száz tonna csúszásgátlót szórtak szét. A meteorológusok szerint Hargitafürdőn a friss hóréteg vastagsága meghaladta a 15 centimétert, a Gyilkos-tó környékén pedig a tíz centimétert.

A zord időjárási körülmények miatt a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya is mozgósított: megyeszerte öt ellenőrző pontot állítottak fel, ahol azt vizsgálják, hogy az autóvezetők felszerelték-e a havas közlekedésnél kötelező téli gumiabroncsokat.

A rendőrök a 13A jelzésű országút Tolvajos- és Kalonda-tetői szakaszán, a 12A országút Szépvíz és Gyimesek közötti részén, a 13B országúton, a Bucsin-tetőn, valamint a 12C országút gyilkostói szakaszán ellenőriznek, ugyanakkor a sebességkorlátozásra is felhívják a sofőrök figyelmét. A népszerű hegyvidéki turistahelyek környékén eközben csendőrök járőröztek, felügyelve az üdülők biztonságát.

Csíkszeredában is nagy erőkkel dolgoztak csütörtök kora reggeltől a hóeltakarítók: az önkormányzati többségi tulajdonban lévő Eco-Csík Kft. hét járművet állított munkába, ezek közül kettő a járdákat, öt pedig az utakat akadálymentesítette. A szolgáltató először a városközpontban takarít, ezután következnek a körforgalmak és a lejtős útszakaszok, majd a városszéli utak, végül pedig a lakótelepekre is kivonulnak.

Bors Béla, a cég aligazgatója elmondta: nem észleltek komolyabb problémát, a téli viszonyokhoz képest megfelelően lehetett közlekedni a városban. Munkatársunk ezzel szemben a déli órákban azt tapasztalta, hogy a városközpontban meglehetősen nehézkesen haladt a közlekedés, több helyen hosszú autósorok várakoztak.

Szeben és Brassó megyében is kiadós havazás kezdődött: a Fogarasi-havasokban található Bâlea-tó környékén a hóréteg vastagsága elérte a 29 centimétert. A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint Szeben megyében rendkívül nehézkesen haladt az autósforgalom, a sofőröknek akár 40 percbe is telt egy olyan útszakasz megtétele, amely máskor legfeljebb tíz percbe kerül.

Brassó megyében ugyancsak több ellenőrző pontot állított fel a rendőrség, amely szigorúan ellenőrzi, hogy a gépkocsikra szereltek-e téli gumiabroncsot. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) egyébként arról számolt be, hogy noha most pár napig még havazásra lehet számítani, a következő hetekben meglehetősen enyhe lesz a tél. Előrejelzésük szerint Erdély nagy részében nem lesz különösen hideg, és hóviharokra sem kell felkészülni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban

Egy erdélyi polgármesteri hivatal 450 új kerékpár beszerzésére írt ki pályázatot 649 999 lej értékben, hogy a község valamennyi általános iskolását új biciklivel ajándékozza meg az egészséges életmód támogatása érdekében.

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban
2024. április 19., péntek

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában
2024. április 19., péntek

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron

Egyházi és világi főméltóságok részvételével avatták fel pénteken Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a magyar állam támogatásával megvásárolt, felújított egykori Központi Szállót, amelyet a Sapientia Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza használ.

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron
2024. április 19., péntek

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők

Megérkezett a Kolozs megyei Aranyosgyéresre az első három, Norvégiától beszerzett F-16-os harci repülő – közölte pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN).

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők
2024. április 19., péntek

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”

Minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) által kezdeményezett Partiumi Fórum pénteki eseményén Nagykárolyban.

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”
2024. április 19., péntek

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc

Mintegy 25 ezer támogató aláírás kíséretében iktatta jelöltségét pénteken egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc, az RMDSZ politikusa, aki nyolc éve vezeti a testületet – tudatta az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája.

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc
2024. április 19., péntek

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma

A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei nyitórendezvényét, a Kárpát-medencei búzaszentelést Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett gazdák jelenlétében tartották meg a Szatmár megyei Kaplonyban.

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma
2024. április 19., péntek

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható

Országszerte sok esőzés várható a jövő héten, április 22. és 29. között az évnek ehhez az időszakához mértnél hűvösebbre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az időjárásra vonatkozó, május 20-ig terjedő előrejelzésében.

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható
2024. április 19., péntek

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen

Horaţiu Suciu személyében külön polgármesterjelöltet támogat a PNL Marosvásárhelyen, miután a PSD nem csatlakozott a közös jelöltállítás tervéhez – jelentette be csütörtök este Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke.

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen
2024. április 19., péntek

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt

További információkig felfüggesztették annak a két ukrán állampolgárnak a keresését, akik harmadik társukkal érkeztek Romániába, és csütörtök reggel kérték a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat segítségét.

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt