Foghíjas a fogászati ellátás az iskolákban

Foghíjas a fogászati ellátás az iskolákban

Fotó: Boda L. Gergely

Takaréklángon működik az erdélyi és partiumi településeken az iskolai fogászati ellátórendszer. A szakemberhiányon kívül a pénzhiány és sok helyen a gyatra műszaki felszerelés miatt egyre kevesebb diák részesül az ingyenes szolgáltatásban.

Krónika

2014. október 28., 20:302014. október 28., 20:30

Szatmár megyében egyenesen siralmas a helyzet: Nagykárolyban a közelmúltban rendeztek be egy iskolai rendelőt, egyelőre azonban még nem működik, míg Szatmárnémetiben az egyetlen ilyen helyiségre is lakat került.

„Szatmárnémeti az egyedüli nagyobb város az országban, ahol egyáltalán nem biztosítanak az iskolások számára fogorvosi felügyeletet, de én már belefáradtam a harcba, nincs mit tennem, ha a polgármestert ez nem érdekli” – panaszolta el lapunknak Cosmin Raţiu önkormányzati képviselő, aki tanácsosként, valamint a megyei fogorvosi kamara alelnökeként több alkalommal szorgalmazta a rendelők kialakítását. Emlékeztetett, a kormány 2008-as rendelete alapján az iskolai orvosi rendelők a közegészségügyi igazgatóság alárendeltségéből átkerültek a polgármesteri hivatalok alárendeltségébe.

Érdektelen szatmárnémeti városvezetés

Raţiu elmondta, korábban keresett megfelelő helyiségeket a városi iskolákban, a Caritas segélyszolgálat révén négy fogorvosi széket is beszerzett. „Amit tudtam, megtettem, de nem tudok tovább lépni, amíg a polgármesteri hivatal nem teszi rendbe a termeket. Erre azonban nem került sor az elmúlt két és fél évben, holott tavaly és az idén is elkülönítettek a városi büdzséből 120 ezer lejt rendelők berendezésére, melyből a tatarozási munkálatokon kívül futotta volna az alapvető felszerelés beszerzésére is” – részletezte a tanácsos.

Az összeget, mint megtudtuk, Dorel Coica polgármester mindkét alkalommal más célra fordította. A város elöljárója legutóbb a témában kapott kritikákra válaszul kifejtette: nem igaz, hogy nem törődik a fogászati ellátással, rámutatva, hogy idén 17 ezer lejt költöttek a Traian Vuia Szakközépiskolában működő egyetlen rendelő fejlesztésére. Raţiu szerint azonban ennek nem volt túl sok értelme, hisz a város egyetlen iskolai fogásza külföldre költözött, így teljesen megszűnt ez a szolgáltatás.

Nagykárolyban az elméleti gimnáziumban alakított ki egy fogorvosi szobát az iskola vezetősége, melyet szintén a Caritas segítségével rendeztek be. Amint Zsidó Sándor igazgatótól megtudtuk, még nem működik a rendelő, mivel egyelőre nem kapták meg a szükséges engedélyeket. Mint elmondta, a szomszédos általános iskolában végzett építkezési munkálatok során károsodott a fogorvosi székük elektronikája, így javításokra is szükség lesz.

Zsidó Sándor egyébként nem a városi önkormányzattól várná az orvos fizetését, hanem azt tervezi, hogy egy szakember rendelkezésére bocsátaná a felszerelt szobát amennyiben az illető vállalja, hogy napi két órában ingyenesen dolgozik az iskolának.

Szakemberhiány Csíkszeredában

Csíkszeredában jelenleg egyetlen iskolai fogászati rendelő sem működik – tudtuk meg Antal Attila alpolgármestertől. Úgy tudja, három-négy csíkszeredai tanintézetben is működött a ’90-es években ingyenes ellátást nyújtó iskolai fogászat, mióta azonban a fogorvosi szolgáltatás magánpraxisban zajlik, ezek megszűntek. Az iskolai fogászatok korábbi helyiségeit átalakították, más rendeltetést kaptak.

„Néhány éve is volt egy kezdeményezés iskolai fogászat létrehozásra, az egyik középiskola szeretett volna ilyen rendelőt és egy fogászati széket is kaptak adományként, de nem akadt erre vállalkozó fogorvos” – idézte fel az alpolgármester. Antal Attila úgy látja, bár fontos lenne a megelőzés, a szűrés és az időbeni fogászati kezelés a gyermekek számára, jelenleg nemigen van mód és eszköz iskolai fogászatok működtetésére.

Vajna Zsolt fogorvos, a Hargita Megyei Fogászati Kamara elnöke szerint jelenleg nem lehet iskolai fogászatokat működtetni a megyében. „Nincs lehetőség ilyen kabinetek fenntartására olyan körülmények között, hogy az állam nem támogatja ezt és a fogászati tevékenység teljesen magánpraxisban működik” – szögezte le. Vajna Zsolt elmondta, a 2014/2015-ös egészségügyi alapcsomag szerint a 18 év alatti gyermekek elméletileg ingyenesen is igénybe vehetnek fogászati szolgáltatásokat. Ezekre viszont kevés a kiutalt pénz és kevés az orvos is, aki szerződést kötne a biztosítóval.

Hargita megyében egyébként évente kétszer, tavasszal és ősszel szervezett szűrővizsgálataik alkalmával évek óta rendszeresen végeznek ingyenes fogászati szűrést és kezeléseket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársai. A mobil fogászati buszban az elmúlt években a csíkszentdomokosi cseralji iskola diákjait látták el, idén pedig a menasági gyermekek fogazatát is kezelésbe vették, közben ugyanakkor más településeken is tartottak előadásokat, szűréseket. A szervezet önkéntesei rendszerint felhívták a figyelmet arra, hogy egyre több diák szorul fogászati kezelésre.

Szentgyörgyön működik a rendszer

Sepsiszentgyörgy a pozitív példák közé tartozik: a háromszéki megyeszékhelyen öt iskolai fogorvosi rendelőt működtet az önkormányzat közösségfejlesztési igazgatósága. Jelenleg négy fogorvos teljesít szolgálatot, mert az ötödik nyugdíjba vonult, az állását meghirdették és várják a jelentkezőket.

Tankó Vilmos, a közösségfejlesztési igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, úgy tűnik, hogy a fogorvosok nem szívesen vállalják ezt a munkát, mert a fizetések csekélyek. „Ez érvényes az általános orvosokra is. Amikor egészségügyi asszisztensi állást hirdetünk meg, mindig van jelentkező, azonban ha orvost keresünk az iskolai rendelőkbe, már nehezebben megy” – szögezte le az igazgató. Tankó Vilmos elmondta, az iskolai fogorvosi rendelők elsősorban a megelőzésre vannak berendezkedve, arra biztosítják a berendezéseket, és a fogyóanyagokat.

Vásárhelyen „összeszedte magát” a városháza

Marosvásárhely polgármesteri hivatala 2009-ben vette át az orvosi és fogorvosi rendelők működtetését a megyei közegészségügyi igazgatóságtól. Bár a működtető és a munkavállalók közötti viszony még nem nevezhető ideálisnak, a dolgok kezdenek jó irányba haladni, vélik a fogorvosok.

A marosvásárhelyi tanintézetek közül mindössze négy rendelkezik fogorvosi rendelővel, ezek összesen mintegy négyezer gyereket szolgálnak ki. A Bolyai Farkas Gimnáziumban, a Romulus Guga Általános Iskolában, a Traian Săvulescu Mezőgazdasági Szakközépiskolában, illetve az Alexadru Papiu Ilarian Főgimnáziumban a polgármesteri hivatal alkalmazottjai ként egy-egy fogorvos dolgozik. A rendelőkben zajló tevékenységek jellemzőiről Varga Enikőt, a Bolyai Farkas Gimnázium fogorvosát kérdeztük, akihez az intézmény 1500 gyereke tartozik.

„Az iskolai fogorvosi rendelők is az Egészségügyi Minisztérium által előírt szabványok szerint működnek, mint bármelyik másik fogászati rendelő. A különbség az, hogy minden iskolai év kezdetén felmérjük a gyerekek fogainak állapotát – fejtette ki a szakember, hozzátéve, hogy ennek során lehetőség nyílik a problémás esetek kezelésére. – Az iskolai fogorvosi rendelők elsődleges és legfontosabb feladata a prevenció, illetve a sürgősségi esetek ellátása. Ezen rendelők további sajátossága, hogy ezeken a helyszíneken tömegesen zajlik az egészségügyi nevelés, tehát sokkal több gyereket lehet megszólítani egyszerre, több személyhez jut el az információ, és a pedagógusokon keresztül a szakember a szülőket is el tudja érni.”

Varga Enikő elmondta továbbá, a polgármesteri hivatal az utóbbi időben „összeszedte magát”, és sokkal jobban odafigyel az anyagellátásra, ami korábban rendszeresen problémát jelentett. A szakember úgy tudja Dorin Florea polgármester fel szeretné méretni valamennyi marosvásárhelyi iskolás korú gyerek szájüregi egészségi állapotát, és ez ügyben már fel is vette a kapcsolatot a négy szakorvossal. A polgármester azt is megígérte, hogy ehhez a felméréshez az infrastrukturális hátteret biztosítani fogja, azaz a régi, javításra szoruló gépeket kicserélteti.

Tavaly áprilisban nyílt meg egyébként a marosvásárhelyi Romulus Guga Általános Iskolában működő gyermekfogászat, amelyet a város polgármesteri hivatala létesített, ahol a tervek szerint nemcsak a tanintézet 600 diákjának, hanem a környékbeli iskolák tanulóinak fogazatát is megvizsgálja a hivatal alkalmazottjaként szolgálatot teljesítő fogorvos, az eredményről pedig elektronikus formában kórlap készül.

Az akkori avatáson a polgármester azt nyilatkozta: több, hasonló rendelő létesítését tervezik. Egy hónappal később Claudiu Puiac helyi önkormányzati képviselő is határozattervezetet nyújtott be, amelyben 2013 és 2014 között öt új iskolai fogászati rendelő létesítését indítványozta. Kérdésünkre, hogy milyen szakaszban vannak ezek az elképzelések, Horaţiu Lobonţ, a hivatal iskolákért felelős igazgatója kitérő választ adott.

Levélben elküldött válaszában olyan sürgősségi kormányrendeletekre és egészségügyi minisztériumi rendeletekre hivatkozik, melyek arról szólnak, hogy azokban a tanintézetekben, ahol nem léteznek orvosi és fogorvosi rendelők, a gyerekeknek a településen működő szakrendelőkhöz kell fordulniuk orvosi szolgáltatásért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 04., hétfő

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet

Fényből és sárból címmel frissen jelent meg a Böjte Csaba ferences szerzetes élettörténetéről szóló könyv, amelyet 5 erdélyi helyszínen mutatnak be a következő napokban.

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet
2024. március 04., hétfő

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára

Az erdélyi magyar iskolák 11. és 12. osztályos diákjaival szeretné megismertetni a közintézmények működését, választási joguk és lehetőségük fontosságát a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR).

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára
2024. március 04., hétfő

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás

Változékony, de többnyire meleg időre lehet számítani a következő két hétben, és kiterjedt területeken várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 4. és 17. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás
2024. március 04., hétfő

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak

Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg.

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak
2024. március 04., hétfő

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő

Ukrajnába tartó kamionok százai várakoznak ellenőrzésre a Szatmár megyei Halmi határátkelőjénél, ahol hozzávetőlegesen 30 óra a várakozási idő a teherforgalom esetében.

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő
2024. március 03., vasárnap

Aprópénzzel támogatja a méhészeket a kormány, holott a teljes mézpiac védelemre szorul

Méhcsaládonként 25 lejjel támogatja a romániai méhészeket a kormány egy új kormányrendelet értelmében. A Krónikának nyilatkozó szakember, falugazdász szerint a jelképes összeg semmit nem old meg a méhészek egyre súlyosbodó értékesítési gondjai közül.

Aprópénzzel támogatja a méhészeket a kormány, holott a teljes mézpiac védelemre szorul
2024. március 03., vasárnap

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen

Belső vizsgálatot rendelt el az Arad megyei rendőrség vezetősége, miután a rendőrök által szombat este leállított személygépkocsiban, amelyet egy, a gyanú szerint kábítószer hatása alatt álló osztrák sofőr vezetett, utasként egy rendőr is ült.

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen
2024. március 03., vasárnap

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat

Az etnikai kisebbségek román nemzet iránt kifejezett tiszteletének napja – ilyen nevű új hivatalos „ünnepnapot” kaphat Románia, ha a bukaresti parlament elfogadja az ezt szorgalmazó, nemrég benyújtott törvénytervezetet.

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat
2024. március 03., vasárnap

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak

Antikommunista román hősnek, a diktatúra elleni tiltakozásként magát felgyújtó Liviu Corneliu Babeșnek állítottak szobrot a Brassóhoz tartozó Brassópojánán.

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak
2024. március 02., szombat

Hiába jönnének, nem éri meg magyarországiakat alkalmazni a munkaerő után sóvárgó partiumi városban

Jó ideje nulla munkanélküliségi rátával büszkélkedik az Arad megyei Kisjenő, de csak az egyik szemük nevet a kisváros irányítóinak: további ezer dolgozóra lenne szükség, mégpedig sürgősen.

Hiába jönnének, nem éri meg magyarországiakat alkalmazni a munkaerő után sóvárgó partiumi városban
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM