Fertőző kórházi kezelés Kolozsváron?

Fertőző kórházi kezelés Kolozsváron?

A kolozsvári urológiai klinika intenzív osztályán fertőződhetett meg sertésinfluenzával két, veseátültetésen átesett beteg, akik belehaltak a vírusfertőzésbe – állítják a hozzátartozók, akik hanyagsággal vádolják az intézményt, és készek pert indítani az ügyben. Az orvosok cáfolják, hogy a romániai kórházakban egyre nagyobb arányban megjelenő és a nem megfelelő fertőtlenítésnek tulajdonítható belső fertőzésről lenne szó, és azt állítják: a két beteg „véletlenül”, egymástól kapta el a vírust.

Kiss Előd-Gergely

2016. április 29., 10:572016. április 29., 10:57

2016. április 29., 10:582016. április 29., 10:58

Sertésinfluenzával fertőződött meg a Kolozsvári Urológiai és Veseátültetési Klinikán, és ennek következtében februárban elhunyt két, veseátültetésen átesett beteg. Ana Toth és Viorel Bejan hozzátartozói csütörtöki sajtótájékoztatójukon magyarázatot és az ügy hivatalos kivizsgálását kérték, kifejtve: ellenkező esetben panaszt tesznek, sőt ha kell, be is perelik az egészségügyi intézményt.

A hozzátartozók elsősorban azt kifogásolják, hogy az intézmény nem tájékoztatta őket megfelelően szeretteik állapotáról, sőt megalázón bántak velük. A sajtótájékoztatón Emanuel Ungureanu, a Delia Grădinaru Szolidaritásért és Empátiáért Egyesület vezetője bejelentette, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) is feljelentést tesz az ügyben.

Szerinte ugyanis a klinika vezetője, Mihai Lucan professzor a szintén általa vezetett Lukmed magánklinikára irányítja betegeit egy-egy vizsgálat elvégzéséhez, amiért ott fizetni kell. A magyar származású Iulia Molnar – az elhunyt Ana Toth lánya – arról számolt be, hogy édesanyját Lucan három ízben is komputertomográfia (CT) vizsgálatra küldte, kifejtve, hogy csak a Lukmednél végzett CT-vizsgálatot fogadja el hitelesnek.

Elmondása szerint az első vizsgálat 510, a második 550, a harmadik 320 lejbe került. Iulia Molnar elmondta: azért fordulnak a közvéleményhez, mert a szeretteikkel történtek túlmutatnak az egyedi eseteken. Azt remélik, hogy az állam illetékes szervei kivizsgálják, hogy mi is történik a veseátültetésen átesett betegekkel a műtét után. Lépésüket azzal indokolják, hogy morális felelősséget éreznek a többi beteg iránt.

A suceavai Melania Bejan, az elhunyt Viorel Bejan özvegye ugyanakkor elmondta: férje február 12-én halt meg, azóta se kapott választ arra: miért. Szerinte elkeserítő a kommunikáció a kórház és a hozzátartozók között. Mint mesélte, férje veseelégtelenséggel küzdött, rendszeresen járt dialízisre, ettől eltekintve jól érezte magát, és nagyon megörült, hogy végre első helyre került a várólistán és új vesét kaphat.

A műtét sikerült, de január 27-én hidegrázást kapott. Ekkor az egyik orvos megnyugtatta a feleséget, hogy jó kezekben van, ne aggódjon. Másnap azonban a férfi lázas lett, köhögni kezdett, és napról napra rosszabbodott az állapota. Január 31-én felhívta telefonon, azzal a kéréssel, hogy hívjon valakit, aki segít. Azonban egyetlen ügyeletes orvost sem találtak, csupán egy asszisztenssel tudtak beszélni. Február 4-én a férfit átszállították a kolozsvári járványkórházba, ekkor találkoztak a két betegnek a hozzátartozói, ugyanis Ana Toth is ugyanezen a napon került át a fertőző betegségek kezelésére hivatott intézménybe.

Binca Toth, Ana Toth másik lánya arra panaszkodott, hogy a kórház vezetése nem értesítette őket arról, hogy anyjukat átszállítják a járványkórházba. Mint mondta, a beteg hívta fel őket, hogy segítsenek csomagolni, pedig már nehezére esett beszélni. A két beteg egyébként korábban nem találkozott, mivel a klinika más részlegein ápolták őket, mégis ugyanazok voltak a tüneteik. Ez alapján a hozzátartozók úgy vélik, a kórházban kaphatták el a fertőzést.

Melania Bejan elmondta: amikor férje halála után annak okára volt kíváncsi, szóba se akartak állni vele. Többször telefonált, faxolt, hogy kapjon egy regisztrációs számot, és választ kaphasson kérdéseire, de kérését csak azt követően teljesítette a kórház vezetése, amikor azt blöffölte: beszélt egy ügyvéddel. Többek között azt kérdezte az orvosoktól, hogyan fordulhatott elő, hogy a két náthás beteget ugyanazon a részlegen ápoltak, mint a transzplantáción átültetetteket. A kórház menedzserétől azt a választ kapta: mégis kinek képzeli magát, hogy meg akarja mondani, hogyan szervezzék a kórház működését?

A hozzátartozókkal ellentétben a kórház orvosai azt állítják, tájékoztatták a családokat a vírusfertőzésről, és az osztályon is biztonsági intézkedéseket vezettek be. Adrian Bărbos orvos a Ziua de Cluj hírportálnak elmondta, hogy miután a két beteget elszállították az intenzív osztályról, karantént rendeltek el, és nem jelentek meg új influenzás esetek. „A fertőzésnek semmi köze a sebészeti beavatkozáshoz” – mondta az orvos, hangsúlyozva, hogy nem belső kórházi fertőzésről van szó, a betegek „véletlenül”, egymástól kaphatták el az influenzát.

Melania Bejan egyébként április 18-án panaszt tett az orvoskamaránál a klinika orvosai és az egészségügyi hatóság illetékesei ellen, az ügyben utóbbi intézmény is vizsgálatot indított, mely még zajlik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon