Hirdetés

Épülhetnek a tárolók

Végleges helyszínt találtak Hargita és Kovászna megyében a közös hulladékprojekt megvalósítására. A tervezett három helyett csak két szeméttároló épül a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok egyesületének közös projektje keretében. Bunta Levente, a Hargita megyei önkormányzat elnöke korábban kijelentette: Hargita megyében legkevesebb két tározó épül, azonban a célba vett udvarhelyszéki helyszíneket ejteni kényszerült a megyei tanács.

2007. április 25., 00:002007. április 25., 00:00

Így Csíkszereda jelenlegi, 2012-ben bezárandó szeméttelepének szomszédságában eurokonform szeméttároló épülhet a Samtid program keretében. Kovászna megyében Maksa határában talált a megyei tanács az építéshez alkalmas, a lakosság által is elfogadott területet.

A Samtid program keretében 30–40 millió eurót tervez pályázni a két megye, ehhez azonban még be kell jegyezniük a megye önkormányzatait tömörítő egyesületet is. Ugyanis csak önkormányzatok pályázhatnak és a projekt nagysága miatt ez csak regionális öszszefogással lehetséges. „Székelyudvarhely kivételével a két megye minden önkormányzata aláírta a társulási szándéknyilatkozatot, az egyesületet várhatóan május közepén jegyezzük be jogi személyként. A végleges helyszínek rögzítése előtt nem is lett volna miért bejegyezni az egyesületet, hiszen ez csak projektkivitelezés, a szeméttárolók megvalósítása céljából jön létre” – mondta Orbán Béla, a Hargita megyei önkormányzat beruházási osztályának igazgatója.

A tervek szerint május végére elkészülnek a két helyszínre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányok, és az idén a kivitelezés közbeszerzési pályázatát is kiírják, amennyiben júliusban Brüsszelben jóváhagyják az építkezések finanszírozására vonatkozó operatív programot. Jövő év elején elkezdődhet az építkezés, és mintegy két év múlva megvalósulhat az európai elvárásoknak megfelelő hulladékgazdálkodás a két megyében.

A Samtid program szelektív hulladékgyűjtést is előír, Hargita megyében például kilenc településen terveznek átrakó-válogató állomásokat, az újrahasznosítható üveg-papír-fém mellett a lebomló hulladékot is különválogatva gyűjtenék. A szeméttárolóból, átrakóállomásokból kiépülő hulladékgazdálkodási rendszer működtetésére pályázat útján kell majd a céget vagy cégeket kiválasztani, Orbán Béla szerint ugyanis valószínűbb, hogy egyetlen megyei működtető helyett a kisrégiókban külön cégek végzik majd ezt a munkát. Az önkormányzatok külön-külön döntenek a számukra előnyösebb megoldásról, a most alakuló egyesület ugyanis csak tulajdonosa a rendszernek, a működtetésre már csak engedéllyel rendelkező, szakosodott cégek pályázhatnak.

K. Cs.


Külön úton Székelyudvarhely és Gelence

Székelyudvarhely határában, a Cekend-tetőn az Ave Hargita cég épített eurokonform szeméttárolót. Az osztrák és magyar tulajdonú vállalkozás által kiírt kivitelezői pályázatot egy udvarhelyi és egy debreceni cégből alkotott konzorcium nyerte, és két hete elkezdődött a helyszínre vezető út kiépítése. Az Ave Hargita két év alatt 3,5 millió eurós beruházást tervez, ebből várhatóan idén novemberre elkészül az első, már fogadóképes 230 ezer köbméteres hulladéklerakó cella. „Az idő sürget, hiszen a jelenleg használatban lévő székelyudvarhelyi szeméttelepet 2008, a falvakon létezőket pedig 2009 január elsejétől be kell zárni ” – mondta Steigerwald Tibor, az Ave Hargita vezérigazgatója. A cég jelenleg 15 udvarhelyszéki önkormányzattal kötött szerződést a szemét elszállítására. Közben Gelence vezetése elvi beleegyezését adta, hogy környezetbarát szemétégető telepet építsenek a kézdiszéki nagyközség határába. A szemétégetőt egy bukaresti magáncég üzemeltetné, a telep az ötödik ilyen jellegű létesítmény lenne Romániában. Szakács Tibor polgármester a Krónika érdeklődésére elmondta: a bukarestiek várhatóan 20 hektárnyi földterületet fognak a nagyközség határában magánszemélyektől felvásárolni a telep kialakítására. A terv szerint az uniós normáknak megfelelő háztartási szemétégetővel üvegházakat fűtenének, így a keletkezett energia nem veszne kárba, hiszen növénytermesztésre lehet majd fordítani. Becslések szerint az öko-hulladékégető 200 személynek biztosítana munkát. Ha a cég minden szükséges engedélyt beszerez, az építkezés még az idén elkezdődhet.

Bartos Lóránt, Kovács Csaba

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek

Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek
Hirdetés
2026. július 25., szombat

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn

Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn
2026. július 25., szombat

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók

Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók
2026. július 25., szombat

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta

Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon

A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön

Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
2026. július 24., péntek

Nemzetpolitikai konszenzust sürgetnek a külhoni magyar vezetők

Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.

Nemzetpolitikai konszenzust sürgetnek a külhoni magyar vezetők
2026. július 24., péntek

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
Hirdetés
Hirdetés