Építkeznek az örmények Gyergyószentmiklóson

Építkeznek az örmények Gyergyószentmiklóson

Fotó: Balázs Katalin

Közösséget és közösségi házat építenek a gyergyószentmiklósi örmények. Gál Hunor plébános, Kulcsár László projektvezető és Barti Tihamér, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke hétfőn az örmény templommal szembeni közösségi ház udvarán jelentette be, hogy van anyagi keret a házépítési munkálatok folytatására. Az emelet már tavaly tető alá került, most a belső munkálatok, majd a berendezés következik.

Balázs Katalin

2016. május 31., 13:522016. május 31., 13:52

A megyei tanács a tavalyi 25, majd 20 ezer lejes támogatás után idén 49 ezer lejt ítélt meg a közösségi ház bővítésére. Az összeg a felét fedezi az idénre tervezett, hamarosan rajtoló munkálatoknak. „Szeretnénk az ablakokat betenni, a tetőtér belső szigetelését elvégezni, a lépcsőházat kialakítani, ezáltal a tetőteret használhatóvá tenni. Ez egy százezer lejes beruházás, a hiányzó összeg előteremtésében az örmény közösségre is számítunk\" – fogalmazott Kulcsár László. Mint mondta, szeptemberre kell elkészülnie a tetőtérnek, akkorra ugyanis ide rendhagyó eseményt terveznek.

„Vannak olyan örmény kincsek Gyergyószentmiklóson, amelyeket az egyszerű ember sosem láthatott, nem értékelhetett. Most megmutatjuk egy kiállítás keretében\" – közölte a plébános. Mint mondta, a kiállított tárgyak között lesz több száz éves miseruha, eddig elrejtett kelyhek, könyvek, melyek a legrégebbinek számítanak egész Székelyföldön. Gál Hunor a kincsek közé sorolta azt a kétezer kötetes, az örmény plébánián található könyvtárat is, amely felfoghatatlan eszmei értékkel bír.

Mint elmondta, a szándék az, hogy megmutassák az örmény közösség értékeit a más felekezetű lakosoknak is, hisz ez a gyergyóiak közös büszkesége. A további tervekről elmondta, a közösségi ház udvarát találkozóhellyé tennék, hiszen a közösségi ház mellett a közösség is épül. „Egy kicsit kihűlt közösség kezdett megmozdulni. Meglátszik ez a gyerekek csoportján, a kóruson, vannak, akik felajánlották, szívesen hozzájárulnak a templom harangjainak és festett üvegablakainak rendbetételéhez. Ezek jelek, hogy érdemes dolgozni, van, aki igényli munkánkat. Persze vannak még, akik ellenkeznek vagy kételkednek, de az idő nekünk dolgozik\" – összegzett az örmény közösség lelki vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében