
Továbbra is népszerűbbek a belvárosi iskolák a lakónegyedekben működő kisebb tanintézetekkel szemben – derült ki az előkészítő (nulladik), illetve az első osztályokba való beiratkozás első szakaszának összesített adataiból. Több illetékes ugyanakkor a Krónikának úgy nyilatkozott: mindez nem jelenti azt, hogy a lakónegyedi oktatási intézetek hamarosan kiürülnek.
A megkérdezettek szerint ugyanakkor idén nyugodtabban zajlott az iskolákba való jelentkezés, hiszen tavaly első alkalommal indultak előkészítő osztályok, így sokan nem ismerték pontosan a teendőket, ebben az évben azonban a szülők már felkészültebben érkeztek a tanintézetekbe.
Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégium a legnépszerűbb a magyar kisdiákok szülei körében: a belvárosi iskolában három elemi osztályt indítanak a következő tanévben, a beiratkozás április 22-én zárult, első szakasza során pedig már mind a 75 helyet elfoglalták. A megyei tanfelügyelőség adatai szerint nem maradt több hely az Apáczai Csere János Gimnáziumban és a Kolozsvári Református Kollégiumban sem, de sokan jelentkeztek a városközpontban lévő Báthory István Gimnáziumba is, ahol szintén három osztályt indítanak ősztől. Ez utóbbiba egyébként még három kisdiák iratkozhat be a május 8. és 17. között sorra kerülő második szakaszban. A lakónegyedi iskolák többsége egy magyar nyelvű első vagy nulladik osztályt indít a következő tanévtől, az iratkozás első szakaszában ezek közül egyik sem telt meg.
Nagyváradon a Szacsvay Imre Általános Iskolába iratkozott a legtöbb magyar anyanyelvű gyermek: szeptemberben az induló öt osztályban összesen 130 kisdiák kezdi meg az előkészítő, illetve az első osztályt. A Szacsvayba még 13 gyermek jelentkezhet. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban az egy jóváhagyott osztályba eddig 22-en iratkoztak be a megengedett 25 helyre, míg a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban mind a 25 hely betelt. Kolozsvárhoz hasonlóan a partiumi megyeszékhelyen is további diákok jelentkezését várják a lakónegyedi iskolák magyar nyelvű osztályaiba.
Az iskolák között is van versengés
Erdélyi körút a magyar oktatásért
Folytatódik a „2013 a külhoni magyar kisiskolások éve\" című program körútja, amelynek keretében a magyar közigazgatási minisztérium által kezdeményezett projekt illetékesei Felvidékre és Erdélybe látogatnak. A program célja, hogy meggyőzzék a külhoni magyar szülőket, magyar anyanyelvű tanintézetbe írassák gyermekeiket. A körúton helyszínenként több mint száz gyermekhez, pedagógusaikhoz és szüleikhez látogatnak el a szervezők, akik ügyességi játékokkal, zenével és tánccal készülnek a találkozókra. Az erdélyi körút szerdán, május 8-án Zilahon indul, 9-én Székelyudvarhelyre és Nagyenyedre látogatnak el a szervezők, 10-én pedig a Kolozs megyei Válaszúton találkoznak a kisdiákokkal.
Pásztor Gabriella, a Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója a Krónika megkeresésére rámutatott: a belvárosi iskolákba való áramlás régóta tendencia Váradon, ez azonban nem azt jelenti, hogy a körzeti iskoláknak nincs létjogosultságuk. A Szacsvay egyébként a város szívében található, és hagyományosan a belváros legjobb iskolájának számít, így a szülőknek már a nyolcvanas évektől kezdve meg kell küzdeniük azért, hogy ide írathassák gyermeküket. Az igazgató szerint egyébként sok tényezőtől függ, hogy a szülő milyen iskolát választ gyermeke számára. „A gyerekek összlétszáma egyre kisebb, így az iskolák között is van egyfajta versengés. A szülők nyilván figyelemmel követik a különböző iskolák eredményeit, és arról is értesülnek, hol milyen rendezvényeket szerveznek a tanítás mellett – ezeket mind alapul veszik a döntésben\" – tudtuk meg. A Szacsvayban például április végén Iskolakóstolgatás címmel szerveztek rendezvényt, amelyen a leendő előkészítősök és a szülők is megismerkedhettek a tanintézettel és a tanítókkal.
A nagyvárosokban egyébként nem ritka, hogy a szülők – rokonok, ismerősök révén – ideiglenes tartózkodási engedélyt szereznek annak az iskolának a körzetébe, ahová gyermeküket íratni szeretnék. Ezzel kapcsolatban Pásztor Gabriella elmondta: a szülői kreativitás valóban határtalan, az iskola azonban nem ellenőrizheti, hogy a megadott adatok valósak-e. Ugyanakkor Váradon is jellemző a belváros elöregedése: a családok többsége a lakónegyedekben él, a városközpontban egyre több üzlet nyílik. Az iskola ezért a jelentkezéseknél azt is figyelembe veszi, ha egy szülőnek a lakása nem, viszont a munkahelye a közelben van.
Marosvásárhely az első ötven között
Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnáziumban és a Tudor Vladimirescu Gimnáziumban meghirdetett helyekért egyaránt nagy volt az érdeklődés. Az oktatási minisztérium összeállítása szerint a két tanintézet az ország 50 legkeresettebb iskolájának listáján is szerepel: a Bolyai 13., míg a Vladimirescu 27. helyen. A tanfelügyelőség adatai szerint Csíkszeredában nincs kiemelkedően népszerű tanintézet, nagyjából ugyanannyian iratkoztak be a Nagy Imre, a Petőfi Sándor és a József Attila Általános Iskolába. Ezzel szemben a sepsiszentgyörgyi szülők többsége a Székely Mikó Kollégiumot részesítette előnyben: a négy osztályban meghirdetett 115 helyből egy sem maradt üresen. Szintén négy elemi osztályt indítanak a Mikes Kelemen Gimnáziumban, ahol még 23 kisdiák jelentkezését várják a beiratkozás második szakaszában.
Kompromisszumos megoldás Szentgyörgyön
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint Háromszéken a beiratkozás idén hisztéria- és pánikmentesen zajlott. Az illetékes a Krónikának elmondta: sehol nem tapasztalták a szülők részéről azt a félelmet, amit tavaly. „Az elmúlt évben még nagy volt a bizonytalanság, a szülők nem tudták, mire számíthatnak, ez megnehezítette számukra a döntést, nem tudták hova írassák a gyereket előkészítő osztályba. Idén zökkenőmentesen zajlott minden, sokan tanácsot kértek a gyereküket tavaly nulladik osztályba írató szülőktől\" – magyarázta a főtanfelügyelő. Hozzátette: az első fordulóban közel kétezer gyermek jelentkezett előkészítő osztályba, a második szakaszban mintegy 200 iratkozót várnak. Keresztély Irma lapunknak azt is elmondta, hogy a belvárosi Székely Mikó Kollégiumban túljelentkezés volt, a meghirdetett száz helyre 115-en jelentkeztek. Az iskola vezetősége igazságos kritériumrendszer alapján akarta rangsorolni a beiratkozott kisdiákokat, ezért minden szülővel egyenként elbeszélgettek. A szülők végül elfogadták azt a kompromisszumos megoldást, hogy létszámfeletti osztályokba tanuljanak a gyerekeik, így a 25 helyett 28 fős előkészítők indulnak ősztől. Keresztély Irma hangsúlyozta, a belvárosi iskolák vonzereje mindig nagyobb, ám az oktatás minőségének megítélése rendkívül szubjektív. „Természetesen minden szülő a lehető legjobbat akarja a gyerekének, de a belvárosi iskolák vonzereje nem növekszik olyan mértékben, hogy az a lakónegyedi iskolák kiürüléséhez vezetne\" – szögezte le a főtanfelügyelő.
Országos szinten a szaktárca becslése szerint több mint 15 ezer magyar anyanyelvű gyermeket kellett volna beíratni iskolába, az első szakaszon azonban mindöszsze 10 ezren jelentkeztek az iskolákba – nyilatkozta a Szabadság napilapnak Király András oktatási államtitkár. A helyzet a román gyermekek esetében sem jobb: az anyakönyvi nyilvántartás szerint az iskolakötelesek száma eléri a 218 ezret, azonban csak 160 ezren iratkoztak be.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.
Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.
Újabb medvetámadás történt Romániában: az incidens hétfőn este történt a Transzfogarasi úton, az Argeş megyei Arefu nevű település közelében.
A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.
Az 1930-as évek elején hagyományos székely népi motívumokkal díszített, élénk virág- és madármintás, jellegzetes kék színű bútorokat adományoztak a marosvásárhelyi Vártemplomnak a város, a gyülekezet neves személyiségei.
A Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal korszerűsítési munkálatai gyors ütemben haladnak, és a 67 kilométer hosszú Kolozsvár–Kissebes szakaszon már közlekednek munkavonatok – számolt be a Pro Infrastruktúra Egyesület.
Mintegy félmillió euró értékű hamis bankjegyet foglaltak le vasárnap délután a Szatmár Megyei Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat rendőrei. A két nagyváradi gyanúsítottat hétfőn a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte.
szóljon hozzá!