El nem fogadott homoszexualitása miatt ragadt kést a kézdi gyilkos?

El nem fogadott homoszexualitása miatt ragadt kést a kézdi gyilkos?

Fotó: fotó: Bartos Lóránt

A Pro TV értesülései szerint feltehetően homoszexualitása miatt veszett össze édesanyjával és nagyanyjával az a 27 éves kézdivásárhelyi fiú, akit gyilkosság és súlyos testi sértés miatt előzetes letartóztatásba helyeztek múlt vasárnap.

Hírösszefoglaló

2014. január 16., 20:392014. január 16., 20:39

A tévécsatorna munkatársai megtudták: a Rotterdamban letelepedett fiú egy másik férfival folytatott szerelmi viszonyt, amit Kézdivásárhelyen élő családja nem volt hajlandó elfogadni. Ion Popa Kovászna megyei rendőrfőkapitány elmondta, a fiút pszichiátriai vizsgálatoknak vetik alá. Eddig a fiatalembert nem tudták kihallgatni, mert csak sír a zárkában, és nem hajlandó részleteket elárulni a tettéről.

Amint arról beszámoltunk, a kézdivásárhelyi fiatalember vasárnap egy veszekedést követően késsel támadt rá családtagjaira. A 80 esztendős nagymama belehalt sérüléseibe, az 54 éves anyát pedig súlyos állapotban szállították kórházba. A férfi ezt követően kiállt a 4. emeleti lakás ablakába, és azzal fenyegetőzött, hogy a mélybe veti magát – több mint egyórányi tárgyalás után a rendőrök visszahúzták az ablakból. A vizsgálatok során kiderült, a gyilkosság elkövetése előtt marihuánát fogyasztott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről
2024. április 08., hétfő

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban

Két Fehér megyei rendőr megsérült a gyulafehérvári katonai lőtéren történt robbanásban, amelyet fémanyagok szétfröccsenése követett. A rendőrök éppen a kilőtt töltényhüvelyeket szedték össze, amikor a robbanás bekövetkezett.

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban
2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében