Egyre több anyaországi hallgató érkezik Kolozsvárra

Egyre több anyaországi hallgató érkezik Kolozsvárra

Egyre nagyobb a magyarországi diákok érdeklődése a Babeş–Bolyai Tudományegyetem iránt, ugyanis különösen az országhatárhoz közel élő fiataloknak Kolozsváron jobban megéri tanulni, mint Budapesten – számolt be lapunknak a január 22–24-én Budapesten megszervezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás tapasztalatairól Makkai Júlia Anna, a BBTE Magyar Tagozatának kommunikációs felelőse.

Kiss Előd-Gergely

2015. január 26., 19:492015. január 26., 19:49

„Azért is vett részt a BBTE a budapesti oktatási szakvásáron, mert gyakran érdeklődtek telefonon, illetve villámpostán az egyetem kínálatáról a magyarországi diákok” – részletezte kérdésünkre Makkai Júlia Anna.

Hozzáfűzte: jelenleg több mint hatvan elsőéves anyaországi diák tanul a BBTE-n, a szakvásáron pedig mintegy nyolcvanan jelezték, komolyan érdeklődnek a kolozsvári továbbtanulási lehetőségek iránt. A kommunikációs felelős szerint az is szerepet játszik a magyarországi fiatalok növekvő érdeklődésében, hogy Magyarországon februárban zajlanak a beiratkozások az egyetemekre, emiatt számos diákkal előfordul, hogy lekési a határidőt, vagy csak később dönti el, milyen szakra iratkozna be.

Ezért kézenfekvőbb számukra, hogy a BBTE nyári felvételijére jelentkezzenek még úgyis, hogy honosítaniuk kell a diplomáikat. Egyébként a pszichológia, a színművészet és a közgazdaság szakok az általuk leginkább keresettebbek.

A már Kolozsváron tanuló magyarországi diákok beszámolóiból egyébként az derül ki, ennek az az oka, hogy különösen a pszichológia szakra nagyon nehéz bejutni Magyarországon. A leggyakoribb kérdéseiket ugyanakkor a tandíjakkal és a szállásköltségekkel kapcsolatban teszik fel.

Elsősorban az érdekli őket, hogy vannak-e államilag támogatott helyek. Érdekességként megjegyezte, hogy az orvosi képzés iránt is jelentős a magyarországi diákok érdeklődése. Olyan kérdéseik is voltak egyébként, hogy hol lehet enni Kolozsváron, vagy mennyire kell tudni románul. Makkai Júlia Anna ugyanakkor megjegyezte: látszott, hogy tudatosak voltak a diákok, voltak már előzetes ismereteik az egyetemről, de persze akadtak kivándorolt erdélyi szülők is, akiket a nosztalgia terelt a BBTE standjához.

A felsőoktatási intézmény egyébként hatfős küldöttséget delegált Budapestre, Közép-Európa egyik legnagyobb szakvásárára. A 15. alkalommal megszervezett rendezvényen – ahová hozzávetőlegesen 30 ezren látogattak el – a három nap alatt több száz érdeklődő fordult meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem standjánál, ahol a felvételivel kapcsolatos információk, az oktatási kínálat és kolozsvári egyetemista élet mellett a 2015-ös Európai Ifjúsági Főváros projekt rendezvényeiről is tájékoztatást kaphattak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia