Dr. Hollanda Dénes, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi dékánja kitartását dicséri a koronkai egyetemi campus megvalósításának első szakasza.

– Másfél évtizeddel ezelőtt hallottam önt először hangosan álmodni egy erdélyi magyar magánegyetemről. Akkor sokan megmosolyogták, ma mégis büszkén áll Marosvásárhely határában a Sapientia campusának főépülete. A 90-es évek elején hitte volna, hogy ekkora lépést sikerül megtenni?
– Nagyon jól tudtam, hogy a magyar műszaki egyetem létrehozása még nem egyenlő egy campus kialakításával. Másrészt nem számítottam arra, hogy ennek a marosvásárhelyi egyetemnek én leszek a vezetője. Viszont őszintén hittem, hogy igenis, lehetséges egy ilyen egyetem felépítése. Volt már némi tapasztalatom, hiszen a Petru Maior Egyetem kialakításában nekem is volt némi szerepem. Harminc évvel ezelőtt felvételiztetni érkeztem Marosvásárhelyre, de a rektor itt tartott. Azon igyekeztem, hogy egyetemi rangra emeljem a főiskolát, amelynek irányítását 1979-től 1984-ig rám bízták. Rá kellett azonban jönnöm, hogy a műszaki főiskola létrehozása lényegében nem a technikai oktatás fellendítését, hanem az elrománosítást szolgálja. Aztán 1990 elején, amikor a szenátus ismét a főiskola élére választott, megszavaztattam a kétnyelvű egyetemmé való alakulást. Õszire már valóban egyetemi rangot kapott a tanintézet, de magyar nyelvű oktatásról szó sem lehetett. Az embereket ellenem hangolták, engem leváltottak, és még a szenátusba sem kerültem be. Ekkor jöttem rá, hogy a magyar nyelvű műszaki oktatást csak egy magánegyetem keretében oldhatjuk meg.
– Kik csatlakoztak már az első pillanattól az ön campusteremtő derűlátásához?
– Nem voltak sokan: Fodor Imre, a város 1996-ban megválasztott polgármestere és még néhányan. Amikor Fodor meglátta az általam kiszemelt mezőgazdasági területet, azt mondta, vétek volna nem megvásárolni. De jóval többen voltak azok, akik hencegéssel vádoltak. Köztük magyar politikusok, tanárkollégák, más ismert személyiségek. Sokan közülük utólag elismerték, hogy tévedtek, és beismerték, hogy nem bíztak az elképzeléseimben.
– Az ötlet támogatói között nem voltak ott az egyetem vezetői?
– A Sapientia Alapítvány kuratóriumában legkevesebb hat támogatóra volt szükségünk ahhoz, hogy megszavaztassuk a vásárhelyi egyetemépítés tervét. Öt kéz a levegőben volt, s miután a néhai rektor, Tonk Sándor is felemelte a kezét, összegyűlt a hat szavazat. Ha ő akkor másként dönt, elesik a zöldmezős beruházás, nem épül fel a koronkai campus.
– A megvalósítások ellenére sem volt könynyű 2005, ismét meg kellett vívnia harcát a korábban ígért támogatásért.
– A magyar állam időben folyósította a megszavazott 1200 millió forint első részletét. A második hatszázezerből az erdélyi kuratórium viszont csak 473-at továbbított. A különbséget az év vége felé kaptuk meg Kató Béla kuratóriumi tag közbelépésére.
– A 2005-ben beérett gyümölcs növelte vagy csökkentette irigyei táborát?
– Nem tudom, de nem is érdekel. Másrészt, nem is igazi főnök, akire nem haragszanak egyesek. De én még 17 évesen, inas koromban megtanultam, hogy csak akkor bírálj valakit, ha te nála jobban tudod végezni a dolgodat. Ha mi, magyarok megértenénk ezt, nem marnánk annyit egymást.
– Ön szigorú tanár hírében áll, diákjai mégis szeretik. Ezt hogyan csinálja?
– Nálam mindenki egyformának számít. Ha az ember hosszú távra tervez, akkor fontos, hogy becsületes legyen.
– Közel 67 évesen milyen hosszú távú terveket dédelget?
– Idén tavasszal rendeznünk kell az egyetem körüli terepet, és be kell fejeznünk a bekötőutat. A jelenlegi épület mellé legalább egy bentlakást és a kertészeti szak hajlékát kell felépíteni. De jó lenne, ha ezt már más valósítaná meg, mert én szívesen átadnám a dékáni tisztséget. Gyakran elgondolkozom azon, hogy milyen jó lenne egy kicsit leülni, megírni a kurzusokat, folytatni az abbahagyott kutatásokat, vagy nyugdíjasként megpihenni a kertben, és csodálni a nap sugarát. Mindez szép és jó volna, de őszintén szólva, nem tudom, hogy képes lennék-e efféle életmódra.