Hirdetés

Bukhat a restitúciós tervezet

Kevés az esélye annak, hogy a parlament elfogadja az RMDSZ egyházi ingatlanok viszszaszolgáltatására vonatkozó tervezetét, a szenátus jogi bizottsága ugyanis már elutasította azt – számolt be a Krónikának Markó Attila.

Bíró Blanka

2013. június 18., 10:322013. június 18., 10:32

A sepsiszentgyörgyi képviselő elmondta, a jogi bizottság, amely ez esetben a jelentéstevő testület, a kormány véleményezésére hivatkozva szavazott nemmel, a hozzáállást ismerve valószínű, hogy a felsőház, majd döntőtestületként a képviselőház is ellene voksol majd. Markó Attila lapunknak arról számolt be, hogy részt vett a jogi bizottság múlt heti ülésén és az RMDSZ tervezete mellett érvelt.
Azonban, bár meghallgatták, nem vették figyelembe az általa felsorolt tényezőket, és elutasítóan véleményezték a javaslatot.

A képviselő elmondta, meglepte a kormány álláspontja, hiszen az új restitúciós törvény nem rendelkezik az egyházi javak visszaszolgáltatásáról, csak a kártérítést rendezi, egyetlen kihatása az egyházi ingatlanokra az, hogy öt évről tízre emeli a kötelező rendeltetés fenntartását. „Éppen ezért kértük a törvény kidolgozása során, hogy a kormány vegye be az RMDSZ egyházakra vonatkozó tervezetét az övébe, vagy fogadjunk el erre vonatkozóan egy külön jogszabályt. Ők akkor azt mondták, nem emelik be az RMDSZ javaslatát, mert az új törvény alapvetően a kártérítésről szól, tehát az egyházi visszaigénylést nem érinti, ám erről a kérdésről a kormánynak is szándékában áll kidolgozni egy saját tervezetet. Ezért is lepődtem meg, hogy a miénket most szó nélkül visszautasították. – mesélte a Krónikának a képviselő. – Victor Ponta többször megígérte, hogy figyelembe veszi az RMDSZ javaslatát, hiszen amúgy is rendezni kell a görög katolikus és az ortodox egyház közötti helyzetet. Most viszont nem látom a szándékot, hogy ezzel komolyan akarnak foglalkozni.\"

Markó Attila szerint a kormány azért utasítja el az RMDSZ tervezetét, mert úgy véli, a jogszabály kiterjeszti a visszaszolgáltatás körét az egyháztól független intézményekre is. „Számtalanszor elmagyaráztuk a miniszterelnöknek is, hogy erről szó sincs, éppen az egyházon belül működő intézmények, például az egyházi iskolák helyzetét akarjuk pontosítani. Azt is elmondtuk, hogy nem akarunk új kéréseket benyújtani, azt szeretnénk, hogy a hasonló helyzetekre vonatkozó régi kéréseket illetően legyen pontosítás a törvényben\" – magyarázta a politikus, aki szerint a kormány érvei kísértetiesen emlékeztetnek a Mikó-perben felsorakoztatott ügyészi álláspontra.

Markó Attila, aki maga is a sepsiszentgyörgyi iskola visszaszolgáltatásáról szóló per egyik vádlottja, rámutatott: ha a parlament nem fogad el új törvényt az egyházi javak restitúciójára vonatkozóan, a régi jogszabály marad érvényben. Ez önmagában nem lenne tragédia, azonban rendesen, operatívan kellene alkalmazni azt, vélte a honatya. Hozzátette, a tervezet bukását valószínűsítő jelek ellenére az utolsó pillanatig megpróbálják elfogadtatni azt, hisz vélhetően ebben az ülésszakban nem kerül át a képviselőházba. Ezért további tárgyalásokat kezdeményeznek Victor Ponta kormányfővel is a témában. Amennyiben az alsóház mégis elutasítja a szövetség tervezetét, újból benyújtják azt, és megpróbálnak szövetkezni a görög katolikus egyházzal, amely szintén évtizedek óta harcol az állammal és az ortodox egyházzal ingatlanjai restitúciója érdekében.

Mint arról beszámoltunk, a Ponta-kabinet által kidolgozott és májusban elfogadott jogorvoslati törvény alapján az állam a következő néhány esztendőben visszaszolgáltatná a még tulajdonában lévő államosított ingatlanokat, majd négy év múlva részletekben kezdene ismét kárpótlást fizetni azokért az ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben viszszaadni. A jogszabály azonban nem rendelkezik az egyházi ingatlanokról, erre az RMDSZ külön tervezetet dolgozott ki, ezt utasította most el a szenátus jogi bizottsága. A szövetség egyébként már az Ungureanu-kormány idején a természetbeni visszaszolgáltatás és a méltányos kárpótlás mellett állt ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon

A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni

Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni
2026. június 09., kedd

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány

Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány
2026. június 09., kedd

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében

Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye

Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye
2026. június 09., kedd

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat

Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat
2026. június 09., kedd

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset

Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát

Újabb medvetámadás történt Romániában: az incidens hétfőn este történt a Transzfogarasi úton, az Argeş megyei Arefu nevű település közelében.

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát
2026. június 08., hétfő

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi

A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi
2026. június 08., hétfő

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is

A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is
Hirdetés
Hirdetés