– Körülbelül ötven éve létesítették a nagyváradi állatkertet. Tudna esetleg valami konkrétumot arról az akkoriban véletlenként emlegetett eseményről mondani?

– Véletlennek semmiképpen sem mondanám, ugyanis nemcsak Nagyvárad, hanem más városok is abba a szerencsés helyzetbe kerültek, hogy a 60-as évek eleji központi felbuzdulás következtében állatkertet létesítettek. Azt nem tudnám megmondani, milyen szempont alapján választották ki ezeket a városokat, de a váradi példából kiindulva úgy gondolom az is közrejátszott, hogy hol volt megfelelő terület.

Eredetileg 3,6 hektáron létesült az állatkert, előtte itt városi kertészet működött. A kezdetekre visszaemlékezők szerint az első perctől nagyon népszerű volt a létesítmény, csakhogy az idő telt, és ötven év után az állatkertünk megérett a felújításra. Már az ezredforduló táján világossá vált, hogy az európai normákhoz kell igazítani, és annyira sürgetővé vált a felújítás, hogy 2009 körül fel is függesztették a működési engedélyét.

Szerencse, hogy lehetett uniós segítségre pályázni, a környezetvédelmi minisztérium, melyet akkor Borbély László irányított, le is hívott egy alapot, s a város magyar alpolgármesterének is köszönhetően szépen haladtak a munkálatok. 2013. május 27-én nyílt meg újra az állatkert, teljesen felújítva és kétszeresére növelt területtel. Körülbelül 4 millió euróba került a munka. A felújítás előtt az volt a legnagyobb gond, hogy mi lesz közben az állatokkal: előbb arról volt szó, hogy átszállítják őket Debrecenbe, de ez még nagyobb stressz lett volna a számukra, mint amit a munkálatok okoztak.

– Ez azt jelenti, hogy jó kapcsolatban voltak más hasonló intézményekkel. A felújítás után is megmaradt az együttműködés?

– Meg, természetesen. A hazai állatkertek mellett hagyományosan jók a kapcsolataink a nyíregyházi, debreceni és budapesti állatkertekkel, s most már távolabbra is tekintgethetünk. 2014-ben sikerült visszakerülnünk az állatkertek szövetségébe, munkánk elismeréseként pedig idén beválasztottak a vezetőtanács póttagjává.

Az említett állatkertekkel folyamatos az állatcsereprogram, de a biológuskollégánk épp úton van, mert Párizs mellől egy vadmacskapárt, Zágrábból egy pár antilopot hoz, Bécsből pedig kiegészítjük az egyiptomidenevér-kollekciónkat. Ez az állományfrissítés egyrészt cserével, másrészt kihelyezéssel történik. A munkánkat dicséri, hogy van saját szaporulatunk: kis zebu, póni, örvös pekali született már nálunk, tizenegy kis boa, üregi papagájok – egyszóval a szaporodási készség jelzi, hogy jól érzik itt magukat az állatok. 

– A teljesség igénye nélkül: milyen állatfajták élnek itt, ebben a kissé költőien állatparadicsomnak is mondható létesítményben? Változott-e az állomány összetétele, hisz fiatalkoromból emlékszem, hogy éjszakánként hallani véltük az oroszlánbőgést. Tehát már az induláskor volt például oroszlán is.

– Elsősorban a Kárpát-medencében honos fajtákat telepítették ide, majd a 70-es évek tájékán hoztak tigrist és oroszlánt, most viszont egyre több, nálunk egzotikusnak számító fajtánk is van. Az idők folyamán sok fajta került hozzánk Magyarországról, párduc, leopárd, szibériai tigris, örvös pekali, papagáj- és majomfélék. S hogy egy érdekességet is mondjak: a hím hiúzunk nyíregyházi, a nőstény marosvásárhelyi.

– Az érdekességek közül ki ne felejtsük a nemrég indult programjukat, az állatok örökbefogadását. Ez is saját kezdeményezés?

– Nem, dehogy, a világ különböző állatkertjeiben már működik ez a program, de Romániában mi vagyunk az első örökbeadók. Természetesen nem azt jelenti, hogy magánlakásokba telepítünk tigrist, oroszlánt, óriáskígyót, hanem az örökbefogadó hozzájárul az állatok jobb ellátásához egy bizonyos összeggel, magánszemélyek 100, intézmények 500 lejjel. Ez az összeg egy évre szól, utána megújítják, ha akarják, ha pedig nem, akkor várjuk az újabb örökbefogadókat.

Elsőként Marossy Anna biológus fogadott örökbe egy szurikátát, s bár nemrég kezdődött csak a program, már több mint 50 örökbefogadónk van. És nemcsak váradiak, hanem Kolozsvárról, Konstancáról, Brassóból, Bukarestből, Nagybányáról is jöttek, sőt van egy Helsinkiben élő román házaspár is az örökbefogadók között. Évente kétszer tartjuk majd meg a nevelőszülők napját, április utolsó és október első szombatján, amikor a nevelőszülők ingyenesen látogathatják az állatkertet.

Legkelendőbb örökbefogadott a szibériai tigris, a szurikáta és a papagájfélék. A nevelőszülők részt vehetnek rutinfoglalkozásokon, illetve élhetnek névadó jogukkal. Van egy másik kezdeményezésünk is: egyelőre az I–VIII. osztályosok számára indítottuk el, hogyha biológiából tízest kapnak, azért jár egy ingyenes belépő. Románul úgy neveztük el az akciót, hogy Grădina de nota 10, magyarul úgy mondhatnánk, hogy Belépő tízessel.

Alig indult el a program, és már sok gyerek látogatott el hozzánk. A tanfelügyelőséggel együtt úgy terveztük, hogy a tanév végéig folytatjuk, nyáron megvonjuk a mérleget, és feltehetőleg kiterjesztjük majd a többi osztályra is, illetve nem csupán a városi iskolák, hanem az egész Bihar megye tanulói számára. Mindegy, hogyan nevezünk egy-egy akciót, az a fontos, hogy bejöjjenek az állatkertbe, és a 21. század emberéhez méltóan viszonyuljanak a természethez.

Az Iskola másként elnevezésű hetünk a tavaszi vakációt megelőző héten van, ilyenkor szintén nagy forgalomra számítunk. Az elmúlt tanévben ugyanis azon a héten naponta több ezer gyerek látogatott el hozzánk, nemcsak a városból és a megyénkből, de a szomszédos megyékből is jöttek. 2014-ben körülbelül 110 000 látogatónk volt, ami igazán nem megvetendő szám, különösen, ha figyelembe vesszük, mennyire időjárásfüggő egy-egy állatkerti kirándulás.

A legtöbben a nagyragadozókat akarják látni, az oroszlánpárt, a két hím szibériai tigrist, a medvét, a két fiatal leopárdhímet és az ugyancsak hím jaguárt (a magányos hímek mellé idén talán sikerül nőstényt szereznünk), a hiúzpárt, az öt farkast, a kisebbek között a szurikátát, a hétfajta majmot, illetve a kígyókat és az ugyancsak hétfajta színes papagájt. Sokan keresnek fel bennünket olyanok, akik Félixen üdülnek, és esetleg csoportosan, barátokkal együtt belátogatnak Váradra az állatkertbe.

– Mindkét projekt nagyon ötletes és hasznos, de egy állatkertnek vannak konkrét napi kiadásai, feltehetőleg elég nagy gond ennyi állat élelmezése. Hogy sikerül megoldaniuk?

– Adminisztratív szempontból az önkormányzathoz tartozunk, a közterület-fenntartó vállalat részeként. Nagyvárad azon kevés városok egyike, melynek vezetősége kvázi felvállalta az állatkert menedzselését, a turistacsalogató reklámozást például teljes egészében. A város turisztikai marketinganyagaiban szerepel, de most én is elmondanám, hogy egész évben mindennap nyitva tartunk, télen 10–17, nyáron 9–19 óra között.

Az állatok élelmezése viszont egyáltalán nem egyszerű: szakembereink, a biológus, állatorvos és a technikus, de az egész 21 tagú stáb azon dolgozik, hogy az igényeiknek megfelelő táplálékot kaphassák az állatok. Semmiféle kompromisszumot nem kötünk, mindig meg kell lennie a szükséges mennyiségű élelemnek, vitaminnak és gyógyszernek. Hogy érzékeltessem a feladat nagyságát: havonta egy tonna marhahús fogy a nagyvadak között, nyolc mázsa szárnyashúst esznek meg a szurikáták, madárfajták, mosómedvék, ezenkívül öt-nyolc kiló kukac, illetve változó mennyiségben zöldség és gyümölcs. Utóbbiakat a helyi hiper- és szupermarketekből szerezzük be kedvező áron, sokszor ingyen.

Az anyagi problémák közé tartozik még a gondozók képzése, hisz folyamatosan kell az ismereteiket bővíteniük. A beszerzést, a javításokat és a könyvelést a közterület-fenntartó vállalat saját erőből oldja meg, és ők segítenek a rövid távú célkitűzésünk megvalósításában is, abban, hogy az európai állatkertek szövetségének tagjai legyünk. Ez hosszadalmas folyamat, magas költségekkel jár, de már dolgozunk a dokumentáción.

– Végezetül egy személyes kérdés: hogy érzi magát Bimbó-Szuhai Tibor az állatkert ügyvezetőjeként? Gyakran akadnak-e szakmai-emberi problémái a napi munkában?

– A sajtóból érkeztem, tehát nem vagyok a szó szoros értelmében állattani szakember, viszont büszkén mondhatom, hogy a helyi tévéadón nekem volt először állatos műsorom: három-négy éven át ment kéthetente Állatbarátok címen. A közterület-fenntartáshoz hat éve kerültem, az állatkert modernizálásából kivettem a részem, 2013 óta pedig az a szerencsés helyzet adódott, hogy csak az állatokkal dolgozhatom. Nagyon örülök neki, bár kétségtelenül nagy felelősség.

Most ott tartunk, hogy lassan áttérünk arról a kelet-európai régebbi mentalitásról, hogy az állatkert ketrecbe zárt állatok mutogatását jelenti: ehelyett a természetszeretetre, az állatok szeretetére való nevelés a vezérelvünk. Be akarunk kapcsolódni olyan programokba, hogy az állatkertekben tudjuk szaporítani a kihalófélben lévő állatokat, ezzel kapcsolatban már említettem, hogy vannak sikereink, vagyis saját szaporulattal dicsekedhetünk. Hiúzpárunk már van, most őshonos gőtéket szeretnénk szaporítani.

Az újfajta természetszemlélet megteremtésének elsősorban a gyerekek a célpontjai: látogatásokkor húszperces ismertetőt hallgathatnak meg az urbánus körülmények között élő állatokhoz – nem a házi kedvencekhez, hanem gyíkokhoz, madarakhoz, mókusokhoz, hörcsögökhöz – való viszonyulásról, hisz esetleg nem is gondolnak erre a problémára, de ha felhívjuk a figyelmüket, jobban észreveszik majd, a tudást pedig tovább fogják adni. És végső soron állatkertünknek a kikapcsolódás, a szórakoztatás mellett ez is az egyik fő célja.