Hirdetés

Biztonságérzetet ad az anyanyelven tanulás

Tévhit, hogy a gyerek csak akkor tud boldogulni, ha többségi nyelvi intézményben tanul. Számos pszichológiai kutatás bizonyítja, miszerint az első intézményi láncszemeknél, majd a későbbieknél is a gyerek számára az anyanyelvi környezet ad biztonságot – jelentette ki lapunknak Hajnal Virág programfelelős azzal kapcsolatban, hogy Erdélyben lezárul a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Nemzetpolitikai Államtitkárságának Kárpát-medencei körútja.

Rostás Szabolcs

2013. május 09., 17:432013. május 09., 17:43

2013. május 09., 17:462013. május 09., 17:46

Az oktatási karavánt – a tavalyi, a külhoni magyar óvodák éve program folytatásaként – annak jegyében indították útjára április 8-án, hogy a budapesti államtitkárság a külhoni magyar kisiskolások évének nyilvánította az ideit. A 23 helyszínből álló program keretében az államtitkárság munkatársai és anyaországi pedagógusok vajdasági, horvátországi, muravidéki, kárpátaljai és felvidéki magyar közösségekhez látogattak. Folytatás a oldalon

Erdélyben a zilahi Wesselényi Református Kollégiumot, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumot, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot keresték fel, míg pénteken a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványnál zárul a program. Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság stratégiai főreferense csütörtökön két látogatás közben a Krónikának elmondta, céljuk arra ösztönözni a külhoni magyar szülőket, hogy anyanyelvi oktatási intézménybe írassák gyerekeiket. \"Helyszínenként több mint száz kisiskolással, pedagógussal, szülőkkel találkoztunk. Programelemeinket ugyanis úgy dolgoztuk ki, hogy minél több mindenkit elérjünk, minél szélesebb körben tudjuk elmondani: az államtitkárság minden segítséget megad a közösségeknek, pedagógusoknak, szülőknek, hogy a kívánt döntésük megszülessen. Éppen ezért idén a közösségépítésre fókuszáltunk\" – részletezte a programfelelős. Hajnal Virág a tavalyi és az idei program tapasztalata alapján úgy látja, olyan folyamatról van szó, amelynek később mutatkozik meg az eredménye. Több óvodából kaptak már visszajelzést, miszerint hogy a program hatására írattak be gyerekeket magyar tagozatra; Resicabányáról például jelezték, a tavalyi körút során megismert, vegyes házasságból származó kisgyerek szülei a foglalkozás nyomán döntöttek úgy, hogy magyar csoportba íratják kisfiukat. \"Idén még több gyerekkel volt alkalmunk találkozni, és a program akkor tud igazán sikeres lenni, ha nem csak egy évig tart, hanem van folytatása. Azáltal, hogy személyesen is ellátogatunk a célközönséghez, a sajátjuknak érzik a programot, hiszen interaktív környezetben zajlanak a látogatások, szülők, gyerekek, pedagógusok egyaránt aktív részvevőkké válnak\" – magyarázta Hajnal Virág, hozzátéve: érdekes volt látni, miként bukkannak elő a regionális sajátosságok a gyerekekből, ugyanakkor mindenhol felszínre jött a közös, nemzeti kincs, az anyanyelv.

Egyébként a háromórás foglalkozás keretében kaposvári pedagógusok foglalkoztak a gyerekekkel, akik logikai, ügyességi, ének, zene és anyanyelvi játékokban tehetik próbára magukat. Ezután a magyarországi Kolompos együttes által előadott mesejátékban is szerepelhettek a gyerekek. A program részvevőinek fő üzenete az, hogy a magyarsághoz tartozás felelősség, egyben öröm és élmény is. A körút előkészítése során számos külhoni szakemberrel és szülővel egyeztettek, akik közül sokan azt mondták: nagyon sokat jelent a külhoni közösségeknek, szülőknek, ha azt tapasztalják, hogy bizonyos iskolára a magyar kormány odafigyel, támogatja. A program keretében oktatási segédanyagokat is biztosítanak a minőségi oktatáshoz, emellett nemcsak szülőket és pedagógusokat szólítanak meg, hanem azokat a kisiskolás közösségekhez tartozó személyeket – például a gyerekorvosokat –, akik szinte minden családdal találkoznak, és a felnőttek hallgatnak a szavukra. Lapunk kérdésére Hajnal Virág elmondta, számos, vegyes házasságban élő szülővel elbeszélgettek arról az Erdélyben is tapasztalható vélekedésről, miszerint a gyermek \"jobban érvényesül az életben\", ha román nyelven tanul. \"Elmondtuk, hogy ez tévhit, hiszen a gyerek az anyanyelvi környezetben érzi otthon magát, és csak akkor tud igazán fejlődni, tehetségét kibontakoztatni, ha ez a biztonságérzet megvan. Az anyanyelvi nevelés sokkal többet tud adni, biztos támasz a jövőre nézve, a pedagógusok és a szülők is csak anyanyelven tudják kicsalogatni a gyerekekből azokat a képességeket, amelyek által sikeres felnőtt lehet\" – jelentette ki a budapesti programfelelős, aki szerint a körút során szerzett tapasztalataik alapján az anyanyelvi tanintézetben tanuló gyerekek elsajátítják a többségi nyelvet is. Különben a külhoni programot megalapozó, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet által összegzett felmérések szerint Erdély számos régiójában növekszik a tendencia, miszerint vegyes házasságban élő szülők is egyre nagyobb számban íratják gyereküket magyar iskolába.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében

Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye

Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye
2026. június 09., kedd

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat

Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat
2026. június 09., kedd

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset

Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát

Újabb medvetámadás történt Romániában: az incidens hétfőn este történt a Transzfogarasi úton, az Argeş megyei Arefu nevű település közelében.

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát
2026. június 08., hétfő

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi

A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi
2026. június 08., hétfő

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is

A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Marosvásárhelyi restaurált népi bútorok és adományozóik

Az 1930-as évek elején hagyományos székely népi motívumokkal díszített, élénk virág- és madármintás, jellegzetes kék színű bútorokat adományoztak a marosvásárhelyi Vártemplomnak a város, a gyülekezet neves személyiségei.

Marosvásárhelyi restaurált népi bútorok és adományozóik
2026. június 08., hétfő

A Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal egy része elvileg már járható, a közlekedés beindítását kérik

A Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal korszerűsítési munkálatai gyors ütemben haladnak, és a 67 kilométer hosszú Kolozsvár–Kissebes szakaszon már közlekednek munkavonatok – számolt be a Pro Infrastruktúra Egyesület.

A Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal egy része elvileg már járható, a közlekedés beindítását kérik
2026. június 08., hétfő

Hatalmas fogás: félmillió euró értékű hamis pénzzel bukott le két nagyváradi férfi

Mintegy félmillió euró értékű hamis bankjegyet foglaltak le vasárnap délután a Szatmár Megyei Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat rendőrei. A két nagyváradi gyanúsítottat hétfőn a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte.

Hatalmas fogás: félmillió euró értékű hamis pénzzel bukott le két nagyváradi férfi
Hirdetés
Hirdetés