Bíznak az egyszerűbb örökbefogadásban

Bíznak az egyszerűbb örökbefogadásban

Fotó: Kristó Róbert

Egyszerűsíti a procedúrát a tervek szerint augusztusban életbe lépő új örökbefogadási törvény. Kovászna megyében az eddiginél többen szeretnének szülők lenni.

Bíró Blanka

2016. június 27., 16:592016. június 27., 16:59

2016. június 27., 17:522016. június 27., 17:52

Egyszerűsödhet az örökbefogadás, ha augusztustól hatályba lép az új örökbefogadási törvény; ebben bízva idén már több háromszéki család jelentkezett, hogy szülővé válna. Szász Katalin, a Kovászna Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőhelyettese elmondta, általában évente 15 család kéri a bizonylatot, hogy örökbe fogadhat, idén azonban hat hónap alatt 17 kérést iktattak.

Könnyítik a procedúrát

A szakember rámutatott, az új törvény hatályba lépésével több módosítás könnyíti az ügymenetet, az egyszerűsítés célja pedig, hogy a gyerek minél hamarabb az örökbefogadó családhoz kerüljön. A bürokrácia egyszerűsítését szolgálja, hogy a különböző bizonylatok érvényességét egy évről két évre hosszabbították, így nem kell egy év után újrakezdeni az iratcsomó összeállítását.

Csökkennek a különböző határidők is, ugyanakkor pénzzel is támogatják az örökbefogadó családot, sőt azoknak is jár majd gyereknevelési szabadság, akik kétévesnél nagyobb gyereket fogadnak örökbe, sorolta a könnyítéseket az illetékes. Arról is beszámolt, hogy az örökbe adható gyerekek és az örökbefogadó családok számítógépes adatbázisa országosról megyei szintre kerül, ám továbbra is működik majd az országos rálátás, így ha a megyén belül nem találnak a gyereknek családot, más térségben kereshetnek. 

Így is évekig eltarthat

Szász Katalin elmondta, hogy a könnyítések ellenére az örökbefogadási folyamat évekig eltarthat, első lépésben ugyanis a családnak több szűrőn és felkészítőn kell részt vennie, amíg megkapja a bizonylatot, hogy örökbe fogadhat. Ezután keresnek gyereket számára, majd megtörténik az egyeztetés, végül a szülő kapcsolatba kerül a gyerekkel, és akkor derül ki, hogy kötődnek-e egymáshoz.

Ez követően még mindig van egy 90 napos próbaidő, amikor szakemberek ellenőrzik, hogy a felek hogyan alkalmazkodnak az új helyzethez. A családok általában minél kisebb gyereket szeretnének, leginkább egy év alatti csecsemőt keresnek, a szakemberek pedig törekszenek arra, hogy a gyerek etnikumát megőrizzék, ha másként nem megy, más megyében keresnek számára örökbefogadó családot, részletezte az igazgatóhelyettes.

Kovászna megyében jelenleg 1100 gyereknek viselik gondját állami rendszerben, közülük 300-an családi elhelyezésben nevelkednek, 270 kiskorú van nevelőszülőknél, 300 pedig gyerekotthonokban. A rendszerben levő gyerekek közül csak néhány örökbe adható, azok, akikről hivatalosan lemondtak szüleik, rokonaik.

Szász Katalin a gondokra is kitért, elmondva: munkájukat jelentősen nehezíti, hogy évek óta szakemberhiánnyal küzdenek, legalább 622 alkalmazottra lenne szükségük ahhoz, hogy jól működjék a rendszer, de néhány éve 150-nel kevesebb munkatársuk van. Elsősorban pszichológus, szociális munkás kellene, ám mivel alacsonyak a bérek, még a meghirdetett állásokra sem akad mindig jelentkező.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia