Biró: nem lesznek politikai szónoklatok az MPP nagygyűlésén

Biró: nem lesznek politikai szónoklatok az MPP nagygyűlésén

Nem lesznek politikai szónoklatok a Magyar Polgári Párt (MPP) által szombatra meghirdetett sepsiszentgyörgyi tömegrendezvényen – nyilatkozta kedden marosvásárhelyi sajtótájékoztatója után az MTI-nek Biró Zsolt, a párt elnöke.

Hírösszefoglaló

2014. november 25., 20:352014. november 25., 20:35

A politikus elmondta, a megmozdulásra hívó plakátokra, szórólapokra sem tették fel az MPP jeleit, hogy politikai szimpátiáktól függetlenül mindenki azonosulhasson a rendezvény céljaival.

Az MPP a megmozdulással azt szorgalmazza, hogy iktassák be az alkotmányba a mai Romániát megteremtő 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat előírásait.

Biró Zsolt elmondta, a megmozduláson rövid történelmi visszatekintés után egy, az MPP által megszövegezett petíciót készülnek elfogadni, amelyet átadnak majd a kormány Kovászna megyei megbízottjának.

A petícióban az önálló székelyföldi régió és szimbólumai elismerését, autonómiareferendum kiírását és a magyar nyelv hivatalossá tételét kérik a régióban, és új alaptörvényt követelnek a kormánytól.

Utalván arra, hogy az MPP részt vett az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hasonló rendezvényein, reményét fejezte ki, hogy e pártok és szervezetek szimpatizánsai is ott lesznek a sepsiszentgyörgyi megmozduláson.

„Az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat elfogadásának a napja szerencsétlen módon Románia nemzeti ünnepe. Erre az ünnepre nem tudunk másképp készülni csak úgy, hogy felmutatjuk a közakaratot, hiszen a mai napig nem teljesültek az 1918-as ígéretek, a mai napig másodrangú állampolgárok vagyunk Romániában. Ameddig az anyanyelvünket, a szimbólumainkat nem használhatjuk korlátlanul, amíg az autonómiához való jogunkat elvitatják tőlünk, addig december elseje nem lehet a mi ünnepünk” – jelentette ki Biró Zsolt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia