Mintegy 47 millió eurós támogatástól eshet el Bihar megye, amennyiben az illetékesek nem győzik meg az Európai Bizottságot arról, hogy az érmihályfalvi szelektív hulladékgyűjtő nem veszélyezteti a Natura 2000 ökológiai hálózatot. Helyi lapértesülések szerint a brüsszeli hatóság amiatt aggódik, hogy a szemétlerakat maximális kapacitáson működve megzavarja majd a területen fészkelő ritka madarakat, felborítja azok természetes élőhelyét.
2013. május 20., 17:232013. május 20., 17:23
A komposztálógéppel is ellátott hulladékgyűjtő, válogató és átrakodó telepet még egy 2007-ben elnyert Phare-pályázat révén építették fel, s amint azt Nyakó József, Érmihályfalva jelenlegi polgármestere a krónika érdeklődésére elmondta: a terület akkor még nem tartozott az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 hálózatba. „Utólag került be a zöld infrastruktúrába, amit különben meggondolatlanul határoztak meg, hiszen még lakóövezet is szerepel a listán” – magyarázta. A hulladékgyűjtő amúgy 2017-ig kapott működési engedélyt, de még mindig használaton kívül van, mert egy kormányrendelet annak idején megtiltotta az új önkormányzati állások létesítését. A beüzemeltetése csak most kezdődött el, de a gyakorlati működésre még várni kell. A városvezető úgy tudja, hogy a gyűjtő normál kapacitása nem veszélyezteti az ökológiai övezetet, de miután ők alárendelték magukat a megyei szemétgazdálkodási tervnek, így a megyei önkormányzat hivatott rendezni a problémát.
A projektvezető Horia Carţiş szerint csak félreértésről van szó, amit szerinte egy, a Nagyváradi Állami Egyetem szakemberei által készített tanulmány tisztázni fog. Megtudtuk, a jelentést csatolni fogják az EB-nek küldendő végső dokumentációhoz, amely alapján Brüsszelben döntenek a támogatásról. A megye szemétgazdálkodását 2016-ig kell megfeleltetni az EU előírásainak, ehhez összesen 55 millió euróra van szükség. A projekt értelmében ennek az összegnek a 85 százalékát állná az Unió, 13 százalékát a kormány finanszírozná, míg a kedvezményezett, azaz a Bihar Megyei Tanács a befektetések két százalékát fizetné.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakó javára.
Jogerőssé vált a Maros megyei törvényszék május 19-i ítélete, amelyben életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a mezőméhesi Emil Gânjre, aki megölte és felgyújtotta barátnőjét.
szóljon hozzá!