Bibliai idézettel vágott vissza Rádulynak az „ollókecegtető” Borboly

Bibliai idézettel vágott vissza Rádulynak az „ollókecegtető” Borboly

Fotó: Veres Nándor

Ismét nyilatkozatháború dúl Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök között.

Kozán István

2014. november 26., 20:362014. november 26., 20:36

Mint kiderült, a megyeszékhely polgármestere egy múlt heti gazdasági konferencián tartott előadásában üzent gúnyosan RMDSZ-es kollégájának.

Bár név szerint nem említette Borbolyt, az utalásból a hallgatóság számára világos volt, hogy Csíkszereda polgármestere kire gondolt, amikor a következőképpen fogalmazott: „Ha ollókecegtető volnék, akkor egyfolytában tudnám a szalagokat vágni. Én ezzel szemben azt szeretném, hogy közösen használjuk ki a város befektetési lehetőségeit, mert az a jó, ha nemcsak a város költségvetése áll jól, hanem a vállalkozók is tisztességes hasznot tudnak megvalósítani”.

Ráduly kijelentésére reagálva Borboly Csaba szerdán a Lukács evangéliumából vett idézettel válaszolt „az úton-útfélen rágalmazó városvezetőnek”. „(…) Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is” – szól a Borboly választotta bibliaidézet.

A két csíkszeredai politikus közti nyilatkozatháborúnak nem ez az első „fejezete”. Ráduly Róbert még tavaly decemberben mondta a Csíki Hírlapnak adott interjújában, hogy szerinte Borboly Csabának és két vádlott társának le kellett volna mondania tisztségéről, miután a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) vádat emelt ellenük.

Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere úgy vélte, a szövetség „a politikai erkölcsösség” szempontjából roszszul menedzselte a Borboly-ügyet. „Egy közszereplő, amikor ellene vádat emelnek, azonnal le kell hogy mondjon. Nem futni kellett volna jobbra-balra mindenkihez könnyes szemekkel, és úgymond a szabadságunkért elvszerű vagy elvtelen kompromiszszumokat kötni a közösség bőrére” – jelentette ki még akkor Ráduly.

A lemondásra való felszólításra Borboly úgy reagált: Rádulynak is a polgármesteri mandátuma alatt volt már olyan karácsonya, amelyet úgy töltött el, hogy büntetőper vádlottja volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől