Azomureş: a tanács napirendjén Portik kezdeményezése

Azomureş: a tanács napirendjén Portik kezdeményezése

Fotó: Boda L. Gergely

Mintegy tízperces tétovázás és egyeztetés után, hétfő délelőtt a marosvásárhelyi városházán iktatták Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke állampolgári kezdeményezéséhez szükséges aláírásokat.

Szucher Ervin

2015. október 05., 22:412015. október 05., 22:41

Az október 11-ei előválasztásokra készülő politikus néhány héttel korábban civilként egy határozattervezetet dolgozott ki, az Azomureş vegyipari kombinát szennyező hatásának független szakértőkkel történő felmérését szorgalmazva.

A jogszabály értelmében Portiknak össze kellett gyűjtenie a szavazókorú lakosság 5 százalékának az aláírását, ehhez képest a néppárti vezető lényegesen több, 6357 aláírással jelentkezett a közönségszolgálati osztályon. Portik Vilmos kezdeményezése némi fejfájást okozott a hivatalnokok számára: az iktatóban dolgozó hölgyek előbb a doboznyi papírívvel érkező politikust, majd egymást nézték és kérdezték, végül lehívták Székely Zoltán osztályvezetőt, akinek sikerült tisztáznia a dolgok mikéntjét.

A bonyodalmat az okozta, hogy az önkormányzat huszonhárom éves történetében eddig egyetlen civil szervezet vagy magánszemély sem élt a határozattervezet-kezdeményezés jogával. A dokumentum kidolgozása és az aláírások bemutatása és ellenőrzése után a tanácsnak kötelessége napirendre tűzni a kérdést.

„A labda most már az önkormányzat térfelén pattog. Mi azt szeretnénk, hogy az önkormányzat szerződtessen az állami hatóságoktól független szakcéget, amelynek feladata nyomon követni azt a szennyezést, amivel a kombinát jóvoltából kénytelenek vagyunk együtt élni Marosvásárhelyen. Ez lenne az első komoly szakmai és jogi lépés, mellyel az Azomureşt jobb belátásra bírhatnánk vagy szükség esetén akár ellehetetleníthetnénk a működését” – fejtette ki a vaskos iratcsomó átadása után Portik.

Kérdésünkre, hogy miért éppen az előválasztási kampányban rukkolt elő a kezdeményezéssel, holott a kombinát két évvel ezelőtt is ugyanúgy szennyezte a levegőt, mint most, a tanácsi határozat kidolgozója azzal érvelt, hogy jelöltként sokkal inkább tudja hallatni a hangját, mint egyszerű pártelnökként. Ugyanakkor hozzátette, maga a téma is az utóbbi időben kezdett meghatározó lenni a vásárhelyiek számára. „Minden marosvásárhelyi lakosnak jogában áll tudni, hogy milyen mértékben szennyezi a kombinát az egészségét. Az első lépést megtettük” – szögezte le Portik Vilmos.

A néppárt politikusa egyébként leszögezte: nem kíván foglalkozni a civil társadalom jelöltje, Barabás Miklós és az RMDSZ közti vitával. „Nem tesz jót a célnak a megmérgezett hangnem, mert eltávolodnak az emberek az ügytől, ami nem jó Marosvásárhelynek – fogalmazott blogján Portik. – Legádázabb vitáinkat is a tárgyalóasztalnál, egymás szemébe nézve kell lefolytatnunk. A versengés legnehezebb, legigazságtalanabb pillanataiban sem szabad elveszítenünk a fejünket, mert a mi marosvásárhelyi magyar egymásrautaltságunkban ez olyan fényűzés, amelyet nem engedhetünk meg magunknak. Mint ahogy az sem megoldás, ha hátat fordítunk egymásnak az első nehézségeknél.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről