Autonómiaigénylés állampolgári kezdeményezéssel

Autonómiaigénylés állampolgári kezdeményezéssel

Megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közös polgári bizottsága, amely állampolgári kezdeményezésként terjeszti a bukaresti parlament elé a Székelyföld autonómia-statútumát – jelentette be hétfőn Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT és Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

Krónika

2015. szeptember 14., 19:112015. szeptember 14., 19:11

2015. szeptember 14., 19:592015. szeptember 14., 19:59

A 11 tagú testületnek – amely Tőkést választotta elnökévé – előbb a parlament törvényhozási bizottságához kell eljuttatnia véleményezésre az SZNT által kidolgozott autonómiatervezetet. A beterjesztéshez szükséges százezer aláírást azt követően kezdhetik gyűjteni, hogy a tervezet megjelent a Hivatalos Közlönyben.

Izsák Balázs szerint a román állam szinte teljesíthetetlen feltételekhez köti, hogy állampolgárai maguk kezdeményezhessenek jogalkotást: az ország megyéinek negyedéből kell százezer támogatót megnyerni az ügynek úgy, hogy megyénként legalább ötezer aláírásra van szükség. Hozzátette: ezzel magyarázható, hogy a vonatkozó törvény elfogadása óta eltelt több mint másfél évtizedben egyetlen törvényt sem hoztak állampolgári kezdeményezésre Romániában.

Az SZNT elnöke elmondta: a nemzeti tanácsok közös polgári bizottsága ezért az állampolgári kezdeményezésre vonatkozó törvény és az alkotmány módosítására is javaslatot dolgoz ki. Az MTI kérdésére Izsák Balázs tisztázta: a törvénymódosítást nem tekintik előfeltételnek a székelyföldi autonómiastatútum beterjesztéséhez: ezt megpróbálják végigvinni a hatályos jogszabályok előírásai alapján.

Tőkés László úgy vélte: bár Európát inkább a bevándorlók, mint az őshonos közösségek jogai érdeklik, az erdélyi magyarság nem adhatja fel autonómiaküzdelmét. Az EP-képviselő szerint ezt a törekvést szolgálja, hogy a védnökségével alakult Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a magyar–román alapszerződés felülvizsgálatát kérte annak érdekében, hogy az összhangba kerüljön az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseivel.

Az EMNT elnöke bírálta az RMDSZ-t, amiért – bár tagja a bukaresti parlamentnek – „taktikázik\" saját autonómiatervezete beterjesztésével. Emlékeztetett: az EMNT és az SZNT küldöttei júniusi együttes ülésükön határozták el: szükség esetén polgári kezdeményezéssel próbálják elérni, hogy a székelység autonómiaigénye a bukaresti parlament elé kerüljön.

Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a napokban úgy nyilatkozott: taktikai szempontokat figyelembe véve fognak dönteni arról, mikor terjesszék a parlament elé tavaly vitára bocsátott autonómiatervezetüket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen

Ütlegelés és egyéb erőszakos tettek miatt büntetőeljárás indult a Beszterce-Naszód megyei Ispánmező polgármestere, Sorin Hognogi ellen, miután a település egyik kocsmájának teraszán megütött egy férfit.

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen
2024. április 18., csütörtök

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét

Közel 300 polgármesterjelölttel vág neki az RMDSZ a júniusi helyhatósági választásnak, amelyen az erdélyi megyéken kívül a Kárpátokon túli Bákó és Gorj megyében is indít tanácsosjelölti listát.

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét
2024. április 18., csütörtök

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében

Hargita megye több régiójában havazott csütörtök reggel, Maroshévíz és Borszék között, a 15-ös országúton csúszásgátlót szórtak le az útkarbantartók.

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében
2024. április 18., csütörtök

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában.

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában
2024. április 18., csütörtök

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban

Szakszerűtlenül, hanyag módon felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemlék hidat Nagyszebenben.

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban
2024. április 18., csütörtök

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg

Három ukrán állampolgárt keresnek a hegyimentők a Máramarosi-havasokban – közölte csütörtök reggel Dan Benga, a Máramaros megyei Salvamont vezetője. Később arról tájékoztatott, hogy egyiküket sikerült megtalálni, a többiek mentése még zajlik.

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg
2024. április 18., csütörtök

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet

Jelenleg egy hónapon át van természetes hó Brassópojánán, de tíz év alatt az is eltűnhet – figyelmeztetnek turisztikai szakemberek, akik szerint Európa számos síparadicsomához hasonlóan Erdélyben is befellegezhet a síelésnek.

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet
2024. április 17., szerda

City break várossá fejlesztené Szatmárnémetit a harmadik mandátumára gyúró Kereskényi Gábor

Iktatta jelöltségét szerdán az illetékes választási bizottságnál Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, aki az RMDSZ színeiben szerezne újabb, harmadik mandátumot.

City break várossá fejlesztené Szatmárnémetit a harmadik mandátumára gyúró Kereskényi Gábor
2024. április 17., szerda

Alulmaradt az előválasztáson, átnyergelt a román liberálisokhoz az RMDSZ polgármestere

Az RMDSZ-ből a román Nemzeti Liberális Pártba (PNL) iratkozott át Érszakácsi polgármestere, Sipos József – jelentette be szerdán a PNL Szatmár megyei szervezetének vezetője, Adrian Cozma parlamenti képviselő.

Alulmaradt az előválasztáson, átnyergelt a román liberálisokhoz az RMDSZ polgármestere
2024. április 17., szerda

Újabb erdélyi megyében jelent meg a platán-csipkéspoloska

Brassó megyében is megjelentek a platán-csipkéspoloskák: több fogarasi lakos is jelezte az apró rovarok jelenlétét.

Újabb erdélyi megyében jelent meg a platán-csipkéspoloska