„Politikai önvédelemre” készül az EMNT és az SZNT

„Politikai önvédelemre” készül az EMNT és az SZNT

Közös autonómiaküzdelemre és „politikai önvédelemre" készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentették be hétfőn közös kolozsvári sajtótájékoztatójukon a két szervezet vezetői.

Hírösszefoglaló

2015. március 30., 13:402015. március 30., 13:40

Tőkés László EMNT-elnök úgy vélte, a két tanács stratégiai szövetsége a romániai magyarság többszintű autonómiája integrált rendszerének a kialakítását szolgálja.

Kijelentette, a politikai önvédelemre azért van szükség, mert az erdélyi magyar közösséget fenyegetik a román állam hatóságai. Példaként említette, hogy a belügyminisztérium stratégiatervezetében közbiztonsági veszélyforrásnak tekinti az etnikai autonómia követelését, és azt, hogy bűnügyi vizsgálat indult Izsák Balázs SZNT-elnök ellen a székely szabadság napján 2014. március 10-én tartott marosvásárhelyi autonómiatüntetés kapcsán.

Tőkés László a sajtótájékoztatón az „önvédelem” kifejezést használta, az MTI kérdésére a sajtótájékoztató után telefonon pontosította, hogy „politikai önvédelemre” utalt.

Izsák Balázs szerint Európában példátlan, hogy egy ország hatóságai bűnügyi jelenségnek tekintsék egy közösség arra irányuló törekvését, hogy törvénytervezetet terjesszen be a román parlament elé.

„A kormány, a belügyminisztérium árt Románia tekintélyének. Tőkés László és jómagam Románia tekintélyét próbáljuk megvédeni. A demokrácia és a demokratikus törekvések rendőri eszközökkel nem állíthatók meg. Ennek a legnagyobb történelmi tanulságát éppen itt Romániában tapasztalhattuk meg, hiszen erről szólt 1989 decembere. A demokrácia elmélyítése, a szabadságjogok kiterjesztése nem tartozik a bűnüldöző szervekre” – jelentette ki az SZNT elnöke.

Hozzátette, maga is a sajtóból értesült arról, hogy bűnügyi vizsgálat folyik ellene a 2014. március 10-i marosvásárhelyi autonómiapárti demonstráció miatt. Kézdivásárhelyi fiatalokat hallgatott ki a rendőrség az ügy kapcsán, őt magát azonban még nem idézték be a hatóságok. Izsák Balázs kijelentette, nincs félnivalója, az autonómiaküzdelmet nem lehet fenyegetéssel leállítani.

A két vezető bejelentette, június 3-ára összehívják Marosvásárhelyre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) együttes ülését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről