– Nehezen döntötte el, hogy vállal-e harmadik mandátumot. Hogyan értékeli az első kettőt?

– Sepsiszentgyörgyösen: az egyik kezünkkel építkeztünk, a másikkal védekeztünk. Sok időt és energiát emésztett fel, hogy folyamatosan figyelni kellett, ki, mikor, mivel támad, hogy tesz keresztbe. Hiába próbálnak egyesek párhuzamot vonni, Sepsiszentgyörgy nem olyan város, mint Caracal. Itt mások a kihívások. Az én esetem abból a szempontból is más, hogy mindig nyíltan felvállaltam: egy székelyföldi polgármester nemcsak városgazda, hanem közösségi vezető is. A városról szóló valamennyi döntést bele kell ágyazni abba, hogy hosszú távon pozitív hozadéka legyen a közösség számára.

– Ebben benne van a prefektussal folytatott állandó küzdelem, ami gyakran a városfejlesztést is gátolja. Van elképzelése arról, miként lehet ezt „leszerelni\"?

– Nehéz kérdés, mert a prefektus ennek csak az arca, mögötte valójában egy erős rendszer működik. Évek után arra a következtetésre jutottam, hogy a prefektus személye nem számít. Elég sok prefektust elfogyasztottunk, és függetlenül attól, mennyire volt baráti, magyar vagy román, szociáldemokrata vagy liberális, a végeredmény mindig ugyanaz: a mögötte álló rendszer dolgozott, és aláíratta vele, amit akart. Ebben a megyében a prefektusnak az a feladata, hogy gátolja a munkánkat, hogy a nemzetpolitikailag fontos ügyeknek keresztbe feküdjön, ha kell, bírósághoz forduljon. Például hiába szabályozza most már törvény a helyi zászlók használatát, a dák szimbólumok hiányára hivatkozva még mindig halogatni lehet.

– Megoldást jelenthet-e erre az Ön által szorgalmazott magyar–román paktum? Voltak már erre irányuló próbálkozások, még a Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezet volt igazgatóját is bevonták a folyamatba. Ezek a tárgyalások zsákutcába jutottak?

– Nem hiszem, hogy zsákutca lenne. Most éppen szürke zónában vagyunk, hiszen szakértői kormány lévén nem tudni, hogy a politikai pártok ellenzékben vannak-e vagy éppen kormányon. Fontos, hogy felismerték, az elmúlt években ez az ország olyan volt, mint egy iránytű nélkül hánykolódó csónak. Nem létezett országterv, ami nekünk a Székelyföldön kicsiben megvan. Közeledik az egyesülés centenáriuma, száz év után a román állam el kell számoljon saját magának, a népének, hogy hova jutott, és merre tart. Nem állhatnak elő egy olyan országtervvel, amiben mi, magyarok nem találjuk meg a helyünket, és el kell számolniuk a száz évvel ezelőtti ígéreteikkel is. Úgy érzem, a következő mandátum meghatározó lesz Románia számára, kérdés, hogy mi ebben mit tudunk elérni.

– Az autonómiaharc egyik markáns alakjának számít. Mennyire tudják visszafogni az Ön és a többi politikus lendületét a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vagy az ügyészség szervezett bűnözés elleni osztályának (DIICOT) sokak által megfélemlítési akcióknak tartott vizsgálódásai?

– Én továbbra is abban hiszek, hogy az autonómia az egyetlen garancia arra, hogy megmaradjunk, tervezzünk, jövőt építsünk. Hatvanhét bűnvádi dossziét csinálhatnak, én ezt nem fogom másként gondolni. De azt is világosan látni kell, hogy nem megy könnyen. Hogy egy közösségi vezető mit tesz, az nagymértékben függ a közösségtől. Nem titok, ha a választási kampány előtt nem lett volna több mint tízezer ember, aki aláírásával támogat, akkor ma nem lennék a város polgármestere. Azt éreztem, az emberek akarják, hogy ezt a várost én vezessem, ez fontos üzenet volt számomra, és befolyásolta a döntéseimet.

De ez nemcsak a különböző tisztségek elvállalása esetében igaz, hanem a nagy ügyekben is. Hogy milyen irányba visszük a közösséget, milyen szinten vállalunk konfliktusokat akár a román államhatalommal, mindig azon múlik, hogy ott vannak-e az emberek mögöttünk. Ha egy közösségi vezető egyszer csak hátranéz, és azt látja, mögötte nincs senki, akkor rá kell jönnie, hogy valami nincs rendjén. De ha azt érzi, hogy ott vannak mögötte, akkor megy előre, és akár személyi kockázatokat is vállal.

Amikor 12 évvel ezelőtt, 28 évesen beléptem a politikába, biztos voltam benne, hogy mire 40 éves leszek, más lesz a világ. Más lett, de nem jobb. Nem jó irányba haladt az ország, de most már látják, hogy változtatni kell. Például az elmúlt években az RMDSZ legalább háromszor akadályozta meg a régiósítást, mert mindig úgy akarták, hogy nekünk rossz legyen. Ezzel Románia veszített. Abban reménykedem, az új országtervben nem akarnak újra valamit lenyomni a torkunkon, hanem elfogadják, lehet úgy is régiósítani, hogy az a magyaroknak is jó legyen.

– Az elmúlt években nem mindig olyan ütemben alakult a városfejlesztés, mint ahogy szerette volna. Lehet-e jobbítani ezen?

– Számomra rendkívül fontos, hogy bár sok népszerűtlen beruházás zajlott az elmúlt négy évben, mégis nagyarányú támogatottsággal választottak újra polgármesternek. A következő években nem lesznek ilyen munkálatok, sokkal átláthatóbb, kevésbé kellemetlen lesz az infrastruktúra fejlesztése.

– A következő négy év prioritásain – a jól fizetett munkahelyek, az oktatáspolitika, a modernizáció, a közösség- és nemzetpolitika – túlmenően célul tűzte ki a mélyszegénységben élők felzárkóztatását. Ezt hogyan képzeli el?

– A másik négy prioritás mellett erre is figyelmet kell fordítani. Azt szeretném, hogy jobban odafigyeljünk a mélyszegénységben élők társadalmi integrációjának elősegítésére. Erre lesznek uniós források, élni szeretnénk az Unió által e tekintetben nyújtott támogatással, hogy segítsünk azoknak, akik maguk is változtatni szeretnének a helyzetükön. Az oktatásnak ebben nagyon nagy, mi több, sarkalatos szerepe van. A felzárkóztatás legalább olyan mértékben szól a város minden lakójáról, mint az érintettekről, mert nemcsak annyit jelent, hogy valakinek van-e kenyér az asztalán, hanem befolyásolja a közbiztonságot, a demográfiai szempontokat, a város gazdaságát. Ahhoz, hogy Sepsiszentgyörgy igazán élhető város legyen, ezt a kérdést nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ez mindenkinek érdeke, aki itt lakik.

– Mit jelent az Ön számára az élhető város? Hogyan képzeli el Sepsiszentgyörgyöt tíz–tizenöt év múlva?

– Van egy mondás, hogy a jövőt akkor lehet a legjobban megjósolni, ha megalkotjuk. Én ebben hiszek, és eszerint dolgozom. Rengeteg olyan tervünk, elképzelésünk és projektünk van, melyek annak a városnak az alapjait jelentik, melyet én elképzelek egy-két évtized múlva. Az én víziómban Sepsiszentgyörgy regionális központ, gazdasági húzóereje lesz, innovatív megoldások fellegváraként tekintenek rá, a fiatalok családtervezéskor előnyben részesítik, és erős, összetartó közösség lakja. Természetesen ezért nagyon sokat kell dolgozni nemcsak nekem, hanem mindenkinek. De a legjobb érzés az életben az, ha van miért és kikért dolgozni. Márpedig nekünk, sepsiszentgyörgyieknek, székelyföldieknek van miért és kikért dolgoznunk.